Három Seprű

Andromeda Black & Sirius Orion Black

Ujjaimmal egy dalt dobolok az asztalon, halkan dúdolom, a szövege viszont csak a fejemben táncol. Imádom ezt a dalt, oda vagyok tőle, meg vissza, muglik alkották, de annyira imádom, fura, persze mivel nem tudok tökéletesen énekelni, ezért nem frankózom vele, de azért magamban elég jól elvagyok vele. Felderít, mikor rossz kedvem van, vagy távol vannak a többiek és csak simán unatkozom. Ez is sokszor van, de sajnos gyarapodnak azoknak az eseteknek a száma, mikor én akarok egyedül lenni, csak ne legyek depressziós, ismerem magam annyira, hogy tudjam, ha egyszer beleesek ebbe a gödörbe, hosszú évek során is alig fogok kimászni, nem éri meg, jobb ha meg se próbálkozom vele.

Előveszem a pennát, meg egy pergament, ráállítom a pennát, majd elgondolkodva néztem, ahogy megiramodott a papíron, halkan sercegett ahogy rótta a lapot, egyre sűrűbben írt, egyre jobban érdekelt, mi van a pergamenen, így fölé hajoltam, hogy láthassam. A dalból voltak szavak; Haldoklik a föld....zeng a nagyvilág...minden más lett tőle már...szabadság és hatalom...örömteli fájdalom. Eddig tetszett, ám a penna egy idő múlva megállt, gondolkodott, majd húzott egy felező vonalat, most sokkal apróbb betűkkel kezdett futkosni, többször áthúzott dolgokat. Nem hajoltam előre, azon gondolkodtam, hogy elromlott-e, vissza kell-e vinni, meg ilyesmi, de mielőtt jobban begurulok megint a lap felé hajoltam, igyekeztem elolvasni a hangyányi betűket.

Mikor észre vettem, mit is ír lekaptam a pennát a papírról, mely felvisított, és összezsugorodott, ezt legalább tudja. Zsebre vágtam, a pergament felvettem az asztalról, elkezdtem olvasni a vonal alatti sorokat, azt nem mondták, hogy minden figyelmeztetés nélkül vált át a szívbéli gondolatokra! A fenébe, akkor ezt mégse lehet dogáknál használni, mégse adhatok be olyan pergameneket, melyeken az áll, hogy örülök, hogy nem vagyok mardekáros, nem szeretem annyira a családomat, de vacakul esik, kitagadtak. Ilyet nem adhatok be, ez tény és való. Összegyűrtem egy papírgalacsinná, kis ideig nézegettem, mit s kéne vele tenni, mert itt nem maradhat, már csak az kéne, majd hosszú fontolgatás után egy egyszerű mozdulattal azt is zsebre vágtam.

Mikor felnéztem egy lány mosolygós arcával találtam magam szembe. Egy ideig nem esett le, miért mosolyog ilyen szélesen rám, de ahogy néztem egyre ismerősebbé vált az arca, majd mikor közelebb ért teljesen leesett, kivel is állok, illetve még ülök szemben. Andromeda! Felugrottam, hogy meg tudjam ölelni unokatestvéremet. Na, ilyet csak a barátaimmal tettem már jó ideje, rég találkoztam már valakivel a családból, akinek ennyire örülök, naná, hogy örülök, az unokanővérem, és őt is kitagadták, ami szomorú, de legalább nem vagyok egyedül, ez egy kis jó érzést kelt bennem, szemétség, de kicsit kárörvendő vagyok, egy rossz tulajdonság.

-Andromeda! De örülök, hogy látlak!
Mondtam most már én is mosolyogva, mikor elengedtem, ó volt látni, egészen hiányzott, végre egy új, mégis régi arc, már egész kezdtem beleunni a sok Roxfortosba, jól jön egy kis változatosság, még nekem is, bár én okozom a változásokat a suliban, a többiekkel trágyagránáttal, meg egyebekkel.
-Hogy vagy? Ugye leülsz, maradsz egy kicsit?
Kértem reménykedve, annyira jó lenne beszélgetni vele, komolyan hiányzott.

- Sirius Orion Black -


Elterveztem az egész napomat. Minden percét, minden óráját: elmegyek a három seprűbe és leiszom magamat. Ma volt az egyik vizsgám. Még nem tudom, hogy átmentem-e rajta, de azt biztosan tudom, hogy túléltem. Senki sem ér rá velem foglalkozni, szóval most be fogok rúgni. Tudom, hogy ilyet nem illene mondani, de ma egyébként is nagyon szomorú nap volt. Nem tudom, kinek mondhatnám el hogy levizsgáztam, megtettem, megcsináltam, hiszen családom sincs. Ted dolgozik és ő tudja, hogy megcsináltam, mivel ő el is kísért. De be sajnos, ne jöhetett. Halványan elmosolyodom és közben az utat nézem. Egy ideig busszal jöttem, de már legalább 10 percre gyaloglóm. Ez a város elég messze van. Körülnézek, mielőtt átmegyek az úttesten. Megcsináltam. Ez annyira boldoggá tesz. Mióta várok már erre a pillanatra. Évek óta. Sokat küzdöttem és most megcsináltam. Minden eddigi tudásommal vizsgáztam. De ma még csak az első vizsgám volt. Még vár rám vagy három. De legalább tudom, hogy mire számítsak. Óvatosan beletúrok a hajamba. Most éppen olyan szőkés-barnás. Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára fodrásznál. Mostanság túlságosan lefoglalt a tanulás. Ilyenekkel nem tudtam foglalkozni. Áh, itt is van a kocsma. Nem tudom, hogy most mi a véleményetek rólam, de gondolom nem értitek, hogy egy ilyen fiatal nő, mint én miért megy kocsmába. Kora délután van és ez nekem fontos. Megfogadtam, hogy a vizsgám után, megiszok legalább 2 felest. Szóval, ezt most szépen be is fogok tartani, akár akarja a világ, akár nem. Ez a kocsma engem, mindig a régi időkre emlékeztet. Voltak barátnőim, akik mindig valami rosszban sántikáltak és ide bújtak el. Nevetséges, de ez szinte az egyetlen olyan hely, ahol a tanárok nem keresték őket. Persze, utána megkapták a méltó büntetésüket, de azért muris volt a tanárokat kiröhögni. Tanárok. Milyen régen is láttam őket. Főleg a jó öreg professzor urat, Dumbledore-t. Ő már olyan idős. De egészen jól tartja magát. Mindenki megpróbálja, de vannak akiknek nem megy. Amint belépek, meglátok egy ismerős arcot. Sirius a sarokban ül és csak szemléli a világot. Még jobban elmosolyodom, amikor meglátom. De mit keres itt? Vajon ő is bajban van? A haverjaival csinálnak pár olyan dolgot, ami azért nem túl rendes, de én mindig csak nevetek rajtuk. Ő rajtam kívül, az egyetlen olyan, aki végül kitört a családból és valamilyen módon más lett. Sirius-t is kitagadták. Engem is. Gyakorlatilag lelki társak is vagyunk. Nem fog tetszeni neki, hogy le akarom magamat inni. De nem is kell, hogy neki tetsszen. Elég, ha én így akarom ezt. Körülnézek. Beleszimatolok a levegőbe és rögtön megcsap a dohány szag. Nem is tudom, hogy miért éppen ide kellett jönnöm. Lehetett volna egy csomó más hely is, de én pont ezt választottam ki. Én is jó vagyok ám. Sok itt az öreg. Az öreg varázsló. Én elindulok Sirius felé és közben egy széles mosolyt villantok felé, hogy lássa, hogy nagyon örülök annak, hogy látom. Alap, hogy örülök hiszen az unokatestvérem.

Andromeda Black & Sirius Orion Black

Nevetve sétáltunk Jamessel, Lupinnal és Peterrel, mikor kirándulás volt Roxmortsba. Zsebünk már tele volt édességekkel, meg minden egyéb finomsággal, meg persze trágyagránáttal, amit egy speciális helyen vettünk egy varázslótól, persze Lupin nem helyeselte, de ez most nem igazán izgatott minket, csak az, hogy ebből mekkora durranás lesz, milyen vicces lesz! Meg egyéb hülyeségek, mint a robbanó toll, ilyesmik. Én még vettem egy olyan pennát is, ami leírja, amire gondolsz, vagy épen szíved vágyát.

A többiek el akartak menni megdobálni a mardekárosokat trágyagránáttal, amit direkt mostanra vettek, de nekem nem volt kedvem, így inkább a Három Seprű felé vettem az irányt, miután nem sikerül meggyőzniük, pedig James elég határozott volt, egészen pontosan követelte, hogy maradjak, de nem szerettem volna, megint hatalma alá kerített az a megmondhatatlan vágy, hogy egyedül legyek, szóval még jól is jött a mardekáros tréfa, mert arra most komolyan nem fűlött a fogam, így dobbanthattam kicsit.

Egy ideig ténferegtem a hideg, havas utcákon, néztem a leheletemet, mely meglátszott a levegőben, mögötte minden elmosódott, mintha köd lenne. Imádom a ködöt, olyan sejtelmes, min egy álom, pont úgy szeretem, mint az álmokat. És én imádom az álmokat. Ez nagyon enyhe kifejezés. Aludni is imádok, az álmok csak hab a tortán, finom, édes hab, melyre szükségem van, persze az alvás magában is szép, de álom nélkül olyan, mint varázsló varázslat nélkül. Unalmas és értelmét veszti.

Mikor ezen kitöprengtem magam tovább mentem, most már tényleg a Három Seprűbe mentem, leültem egy kis asztalhoz az egész végében, ahol lehetőleg kevesen vannak, az egyetlen üres asztal, már csak velem szemben van egy üres hely, amúgy az egész hely tömve van, itt lehet levegőt kapni, de jó! Kértem egy vajsört, miközben vártam, hogy kihozzák az ablakon kifelé bámultam, a hóesésbe, most már hiányoztak mellőlem a barátaim, még ez a tömött fogadó is üres volt nélkülük.

Ilyen egyedül lennék akkor is, ha megszöknék? Biztos, hisz hivatalosan is kitagadtak, most már a családom a barátaim, akiket sajnos sikerült lekoptatnom, de szerintem hamarosan jönnek errefelé, bár lehet, erősen bűzölögni fognak, de nem fog zavarni, cseppet sem, sőt, szeretném, hogy összekenjenek bűzzel, újra együtt legyünk, olyan egyedül vagyok most, rettenetes. Mindegy ki, csak jöjjön valaki...mégse mindegy, ne Narcissa, vagy Malfoy, mert akkor én elmegyek.

...