Szárnyas Vadkan

Igyekeztem valahogy legyőzni az arcomra felkúszott vörös színt, de az valahogy makacsul eldöntötte, hogy márpedig nem megy sehova, minden bizonnyal egészen addig, amíg be nem vallok mindent. És amíg ez be nem következik addig minden bizonnyal ez a kellemetlen arcszínem csak erősödni fog. Amiből pedig Juliett vagy téves következtetésre jut, vagy valami olyanra, ami számomra kissé talán kínos lehet. Én általában szerettem meghallgatni mások szerelmi életét és segíteni nekik, hogy ha egyszer szükségük van rá -most pedig neki egyértelműen segítségre lehetett szüksége- de amikor az enyém került előtérbe, eddig nyugodtan mondhattam, hogy nincs. Most viszont már vagy tehát én sem fogom megúszni a dolgokat, pedig nem szívesen beszélek a magánéletemről.
- Semmi, nincs baj. - mondtam gyorsan Julinak, hogy nehogy a végén még tovább kérdezgessen. Nem akartam hogy azt higgye valami problémám van azzal, hogy Lupint szereti, mert valójában nem volt. vele ugyan még nem kerültem párba az őrjáratok során, de azt tudtam, hogy Sirius jó barátja és hogy rendes srác. Márpedig egy lány a barátnőjének, csak egy rendes srácot tud ajánlani, akkor Lupinnál keresve sem találna jobbat. Vagy is hát talán még is, de ha Juliett őt szereti, akkor egy szavam sem lehet ellene és nem is lesz. Amikor pedig Lily került szóba, mélyet sóhajtottam.
- Nem maga a veszekedés volt a rossz, hanem, hogy James végig hallgatta az egészet. És amikor kijött Lily megcsókolta, majd kijelentette, hogy nem érzett semmit. Ezt így az arcába vágta, még ha nekem szánta akkor is. Azt hittem ott helybe összeesek kínomban. Aztán persze megbánta, én meg eljöttem, hogy megbeszélhessék a dolgot. - mondtam el az igazat a történtekről, amelyeknek emléke túlságosan is élénken élt az emlékezetemben. Láttam már emberek arcán szenvedést látni, de James Potteré igazán a földhöz vágott még engem is, holott magam is tudtam mit jelent szenvedni. Bár ezt senki sem tudta rólam, és én nem is akartam hogy ez másképpen legyen. Még ennyi év elteltével sem beszéltem senkinek sem a történtekről. Caroline néni pedig egy év után feladta, hogy egyáltalán felhozza a témát, mivel ha csak szóba került gyáván elmenekültem. Nem éreztem magam elég erősnek hozzá, s talán még most sem állok készen rá.
- Inkább mit tett ugyebár. - utaltam neki vissza néhány pillanattal ezelőtti mondatomra, amely tökéletesen megadja a választ, hogy miért képzeli magát James Potter mostanában kopogó szellemnek, vagy kísértetnek. Bár ha jobban végiggondolom Lily inkább inferussá változtatta szegényt azzal a nagy makacsságával és büszkeségével. És bár azt ígértem neki, hogy visszaadom neki, ha valaha is rendbe hozta ezt a dolgot Potterrel ígérem Merlin nevére, hogy elásom valahol a Roxfort udvarán azt a fene nagy büszkeségét.
- Én... szóval... igazán.. Sirius. - mekegtem makogtam összefüggéstelenül és ahelyett, hogy utolsó szónak a sehogy szót mondtam volna, valahogy Sirius neve csúszott ki helyette. És már éreztem is, amint az arcom árnyalata egyre sötétebb pirosba úszik át, a kellemes fehérből, amely az alapszínem. Még akkor is képtelen voltam lebarnulni ha napoztam, ilyen próbálkozásaim általában leégéssel végződtek és miután az elmúlt, újra hófehér volt a bőröm. Én is, ilyen hülyeségekre tudok gondolni, ilyen helyzetben... Jaj istenem!

Erre nem sokára Em kiköpte a vajsörét, vagy legalább átöblögette vele az orrjáratát. Ijedten néztem rá. Csak nem tudja, hogy Lupin mi? Én nem mondtam el senkinek, hisz megígértem neki, de akkor honnan is tudná? Nem tudja, csak paranoiás vagyok, túllihegem. Nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak.
-Mi a baj?
Kérdeztem, majd arra jutottam, ha szerelmemről beszélünk nem lesz nekem jobb, így témát váltottam. Mondjuk cseréljünk lemezt James Potterre meg Lily Evansra.
-És mi van Lilyvel? Úgy hallottam, veszekedtél vele, mire megjelent maga, a rendbontás mestere.
Mosolyodtam el. Igen, ez az a téma ami érdekel és nem szól Lupinról, bár van hozzá némi köze, de még sincs benne a neve, ami már úgy is fejemben lüktet.
-Miért nem akarja Lily megmondani Jamesnek, hogy szereti, mikor az a fiú hamarosan már a földön fog kúszni előtte, nem értem.
Ráztam meg sóhajtva a fejem, majd beleittam a vajsörbe.
-Már csak az érdekel, mi lehet az, ami ennyire kikészítette Jamest, hogy mostanában olyan, mint egy kómás, el se tudom képzelni, mit mondhatott neki Lily.
Folytattam hangosan a gondolat menetet, majd eszembe jutott, hogy Em milyen furán reagált az előző kérdésemre és visszatértem rá.
-Te hogy állsz szerelem terén?
tettem fel az ártalmatlannak tűnő kérdést, mikor mögötte vad kíváncsiság dübörgött.

Kíváncsian vártam, hogy Juliett végre elmondja hogy mi történt. És nem csak a fiúra voltam kíváncsi, hogy őszinte legyek, hanem arra is, hogy vajon kviddicsezik-e, mert akkor biztos, hogy egy meccs alkalmával találkoztak. Mondjuk nem is nagyon tudok más valaki elképzelni Juliett mellé, mint egy szintén kviddicsért bolonduló, izmos, helyes srácot. Valahogy annyira összeillenének, hogy nem is igazán tudnék mást elképzelni vele. Bár annak ellenére, hogy Juliett szereti ezt a sportot nagyon okos is, szóval az sem kizárt, hogy a srácot sem csak a kinézetéért szereti. Egyébként is, ő okos lány, ilyesmire nem vetemedne. ez inkább Narcissa Blackre jellemző. Nagyon jól elvoltam a vasörömmel amíg arra vártam, hogy összeszedje a bátorságát és mesélni kezdjen erről a titokzatos nagy Ő-ről.
- Akkor félig megnyugodtam. - mondtam neki amikor megerősítette a gyanúmat, hogy partra vetett hal imitálást bemutató műsorszámának okozója valójában egy a sok hímnemű egyed közül aki az iskola díszeinek képzelik magukat. Mert ha jobban megnézzük a kviddics csapatokat, egy olyan srácot sem találsz közöttük, aki legalább egy kicsit nincs elszállva magától. És ha az egoizmusa még csak alapfokon tengődik, akkor a lánynak nagyon nagy mázlija van. Bár tény és való, hogy nem minden játékos ilyen, mert Sirius... ő igazán kedves, humoros, bátor,... Jézusom már megint itt tartok! Pedig megegyeztem magammal, hogy most nem gondolok rá. Hát ennyit erről. Aztán amikor közölte, hogy szőke haj, kék szemek egy pillanatra lemerevedtem a kezemben a vajsörrel amelynek fele már a számban volt. Csak nem a kapitányom?! Ne ne ne... léccike. Amikor azonban meghallottam Lupin nevét egy pillanat alatt sikerült félrenyelnem és a vajsöröm egy részét az asztalra köpnöm majd szaporán fuldoklanom. Hát ez nem volt valami nőies, de akkor nem igazán érdekelt, a lényeg, hogy újra kaptam levegőt.
- Bocsi, csak... megleptél. - motyogta neki, holott már éreztem is, hogy vörösödik a fejem, na persze remélem elhiszi, hogy attól, amiért ennyire kínos helyzetbe hoztam magam, nem pedig arra gondul, hogy pirulok. Lupin, Sirius legjobb barátja. Mamám hát én sem úszom meg a beszámolót?!

-Köszönöm!
Kiáltottam fel örömömben, amiért beszélgetni akar, különben hamarosan komolyan felugrom és addig meg nem állok, míg meg nem találom azt, akiért szívem így őrjöngve vergődik tehetetlenségében mellkasomban. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy most nincs mellettem, nem áll itt, ez már a vég kezdete, komolyan bele fogok halni, ha sokáig nem látom.

-Ne izgulj, egy fiú miatt vergődöm így.
Nyugtatom meg nyöszörögve, majd elkezdtem a fejem az asztalba verni tehetetlenségemben. Mikor azt mondta, semmi érdekes felkaptam a fejem. Ez nem hangzott "Semmi érdekesnek" sőt, érdekesnek hangzott. És ki fogom belőle szedni, de ha én nem mondom el neki ezt, akkor viszont már komolyan bele őrülök. Mikor a nevét kérdezte elkínzott mosoly suhant át arcomon, helyére álmodozó kifejezés költözött.

-Szőke haj, kék szemek, griffendéles, prefektus.
Mondtam és tekintetem előtt ott is volt az álom pasi, majd' komolyan nyálat csorgattam érte, de hamar magamhoz tértem, a jelenbe, ahol Emmaline ült velem szemben és a névre várt, ja, ki kéne bökni.
-Remus Lupin

Nyögtem ki, mert a névre is majd' becsúsztam az asztal alá, szívem olyan hevesen kezdett dobogni, hogy örültem, ez nem olyan dolog, ami kívülről látszik nagyon, de éreztem, hogy arcom paradicsomra pirul az örömtől.

Érdeklődve pillantottam Juliett felé és hirtelen nem igazán tudtam volna megmondani, hogy én örültem-e meg, vagy esetleg minden más ember a környezetemben. A kifakadásából nem sokat értettem, mindössze azt, hogy elkeseredetten menni akar valahova és nekem meg kellene akadályoznom. Már csak azt nem értettem miért, de látva az arcán, az a nagyon vonzó dolog nem lehetett más, mint egy pasi. Ráadásul egy nagy, de nagyon helyes pasinak kell lennie ahhoz, hogy Julit így kifordítsa magából.
- Na jó azt hiszem, most beszélgetni fogunk. - mondtam neki kedvesen mosolyogva, majd levettem a kabátomat és a szék karfájára terítettem. Addig Juli kért még két korsó vajsort, amit egy vidám mosollyal jutalmaztam. Rám fért már egy kis kikapcsolódás némi pletykálkodással körítve. Egyébként is kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a fiú, akinek sikerült így elcsavarnia ennek a lánynak a fülét, mert minden elmondható a Hugrabugos lányokról, csak az nem, hogy könnyen adnák magukat. És még ha nem is voltam egy pletyka fészek, azért kíváncsi voltam... na jó Caroline néninek igaza volt: egészségtelenül kíváncsi voltam mindig is.
- Ha azt mondod, hogy nem egy srác az oka, akkor tényleg őrültnek nézlek. - mondtam neki vidáman, majd elnevettem magamat, elvégre ha megnézzük nem éppen a legszokványosabb, hogy két fiatal lány a szabadidejében Roxmorts kétesebbik kocsmájában, egy üveg vajsör mellett tárgyalja ki az éppen aktuális srácot, aki megőrjítette a prefektus társát. Kérdésére egyszerűen csak elmosolyodtam és csak reménykedhettem benne, hogy nem pirultam el egészen a fülem tövééig.
- Semmi érdekes. - mondtam, és igyekeztem tényleg nem gondolni, hogy vajon most mit csinálhat, vagy éppen merre bóklászhat a kastélyban, mert a tömegben nem láttam, tehát kizárt, hogy lejött volna Roxmortsba. És most egyébként sem kellene Sirius Blackre gondolnom, mert most Juliettel kell foglalkoznom, és kész. Megpróbálom kizárni őt a gondolataimból.
- De most inkább te mesélj. Kinek köszönhetem hogy kifordultál magadból? - érdeklődtem kíváncsian csillogó kék szemeimmel miközben jó nagyot kortyoltam a korsómból ezzel is felkészülve a mesére.

Csak iszogattam és győzködtem magam, hogy jobb nekem, ha a fenekemen maradok, így is elég égő, hogy csak az eszembe is jut, tök gáz, lehetetlen alak vagyok. Ha a húgom itt lenne tuti kinevetne és van egy olyan érzésem, hogy meg is érdemelném. remélem, nincsen most semmi prefektusi feladatom, mert egyáltalán nem tudnám ellátni, képtelen vagyok koncentrálni bármi másra, mint szőke hajra, kék szemek, áhh, kezdek teljesen megőrülni, ez képtelenség.

Mikor egy hang felkeltett erős koncentrációmból felpattantam és megöleltem Emm-et. Hála Merlinnek!
-Annyira örülök, hogy látlak, kérlek, maradj velem és tarts itt, bárhogy is könyörgöm, hogy engedj ki innen.
Mondtam neki gyorsan, majd vissza roskadtam a székre. Szinte görcsösen kapaszkodtam az asztal szélébe. Ez lehetetlen, ilyen még nem volt és most se kéne léteznie.

-Most tuti őrültnek nézel, hát úgy is érzem magam, nyugi.
Mosolyodtam el, majd kértem még egy vajsört, meg még egyet Emnek.
-Hogy vagy, mi van veled?
Öntöttem rá a kérdéseket. Muszáj beszélgetnem, elterelnem a figyelmemet. Már most, hogy itt van Em, jobb lett.

A mai volt az a hétvége amire már nagyon vártam. Végre leengedtek minket Roxmortsba, bár az egy kicsit befolyásolta a hangulatomat, hogy ezt Darkrose professzor felügyelete alatt tehettük meg. Nem volt titok, hogy kivételezik a mardekárosokkal és nem kedveli a griffendéleseket. Egyedül most örültem, hogy én egyik ház tagjainak csapatát sem erősítem, bár a mardekár ház tagjait egyáltalán nem szívleltem. Lilyt nem láttam sehol sem lefelé menet ahogy a három jó maradat sem, így úgy gondoltam biztosan a kastélyban maradtak. Azóta nem találkoztam Siriussal, hogy rejtélyes módon összetörte magát a tiltott rengetegben és majdnem egy egész éjszakát a parkban a tó mellett töltöttünk. Bár azóta tény és való, hogy elég sokat gondolkodtam rajta.
Eldöntöttem hogy egy ideig hagyom a dolgot és majd ha lesz valami akkor majd lesz valami. Na azt hiszem nem ez a legokosabb hozzáállás, de hát istenem. Úgy döntöttem beülök a szárnyas vadkanba, mert a a Három seprűben már nyüzsögtek a mardekáros és griffendéles diákok. Nem köszönöm szépen nem óhajtok kereszttűzbe kerülni, hogy aztán engem is felelősségre vonjon Darkrose professzor, mondván húgy is a griffendélesek oldalán állok. Ezen megfontolásból léptem be a Szárnyas vadkan ajtaján, de legnagyobb meglepetésemre nem én voltam az egyetlen aki ezen a délutánon e mellett a kocsma mellett döntött. Az egyik szélső asztalán Juliett ült és éppen iszogatott valamit.
- Szia, esetleg csatlakozhatok? - érdeklődtem tőle kedvesen. Kétszer vagy talán háromszor már voltunk együtt prefektusi sétán, bár az is igaz, hogy ez tavaly volt, de azért remélem emlékszik rám. Nem lett volna túl nagy kedvem egyedül iszogatni, de nem akartam zavarni ha esetleg ő magányra vágyik.

//Ne aggódj, nekem sem ez a legnagyobb erősségem. xD//

Ma végre kiengedtek minket Roxmortba, annyira jó volt végre a suli falain kívül, hogy örömömben szinte felsikítottam, de nem tettem. Mostanában egyre többet fordult meg fejemben Lupin. Az arca, a szemei, a pirulása, meg minden, ami hozzá kapcsolódik. Ezt nehéz beismerni magamnak, de megteszem, valahogy vonzódom hozzá, milyen rejtélyes erők hatnak rám, hogy oda ne rohanjak...Lázasan igyekeztem meggyőzni magam, hogy nem indulok a fiú keresésére, mert teljesen mániákusnak néz. Helyette keresek valami mást, ami leköt..mondjuk...menyünk a csodabazárba! Oda is mentem, minden félét összevásároltam, ami csak eszembe jutott, de nem sikerült elfelejtenem a fiút.

Végső elkeseredésem bementem a Szárnyas Vadkanba, leroskadtam egy asztalhoz, és kértem vajsört. Mikor kihozták lehunyt szemmel igyekeztem arra koncentrálni és véletlenül se másra,valami más végzetes dologra. Mert ami a fejemben járt katasztrófát okozott volna az életemben. Nem. Nekem itt kell maradnom és itt is fogok. Ezt most megígérem magamnak, és ezeket az ígéreteket be szoktam tartani.
De annyira unatkozom, hogy az már lehetetlen.

//Ez borzalmas, de sosem tudtam kezdeni...-fejét veri az asztalba-//

...