Leonardo La'Morte

LEONARDO LA'MORTE



• Becenév: Leon, Leo
• Faj:Vámpír
• Neme: Férfi
• Kor: 28/672
• Születési Hely/Idő: Anglia, London. Urunk 1305. évének 3. hónapjának 6. napján

• Átváltozásod ideje: 1333-ban
• Ki változtatott át: Az Első
• Származás: Aranyvérű Varázsló
• Család: -Szüleim: Anna és William La'Morte /elhunytak/
-Húgom: Elizabeth La'Morte
• Háziállat: egy Holló. A neve Caius
• Iskolai házad: a Hollóhát ház volt
• Évfolyamod: Réges-régen végeztem
• Rangod: Az Első Első Gyermeke
• Pálcád: 13 hüvelyk fekete kőrisfa, sárkányszívizomhúr maggal
• Személyes Tárgy: egy Rózsafüzér amit 1320-ban kaptam
• Százfűlé-főzet: Szín: sötétkék, Ízvilág: édes-savanyú

• Hobbi/kedvenc dolgai: -Szeretem a régi műkincseket és festményeket. Személyes gyűjteményem az évek során hatalmasra gyarapodott, az eszményi értékük miatt féltve őrzöm minden darabját.
-Szeretem csendesen (és főleg feltűnésmentesen) szemlélni a világot, sokszor órákig ücsörgök például a parkban.
• Egyéb érdekesség: A rózsafüzér (amit édesanyámtól kaptam) mindig nálam van. (Vagy a zsebemben, vagy a csuklómra tekerve hordom mint rögtönzött karkötőt.) Ó nem, ennyire nem vagyok az emlékek rabja és nem is vagyok mániákus hívő, bár néha szeretek zsoltárokból idézni. A füzér más okból van nálam. Egy átlagos rózsafüzér többnyire vékony zsinórból készül. De az én füzérem más. A gyöngyök vastag acélzsinórt rejtenek, amivel gyorsan és roppant könnyedén gyilkolhatok.
• Különleges Képesség: Az emlékek manipulását és hatalmas testi erőmet leszámítva képes vagyok bármely élőlényt mozgásképtelenné tenni, lebénítani (akár érintéssel, akár elmém segítségével).

• Foglalkozás: Műkincsgyűjtő, egy Régiségbolt tulajdonosa

• Kinézet: Magas és kisportolt, kifejezetten ad a megjelenésére. Fekete haja elől rövidebb, hátul kicsit hosszabb, tökéletesen illik markáns arcvonásaihoz és a kék szemeihez. Csak elegáns ruhadarabokat hord, és csakis sötét színűeket.

• Jellem: Egy mondatban összefoglalva: Sötét iróniával felfegyverkezett számító jelenség.
Jellemének két oldala van. Részletezem mire gondolok.
-Ahogy a külvilág látja: Leonardo La'Morte tökéletes úriember. Önfeláldozó és roppant jószívű. Adományaival segíti a rászorulókat, az udvariasság mintapéldánya. Egy jóképű lovag, kiről áradoznak a nők. Ritkán veszti el az önuralmát, toleranciával viseltetik mások iránt.
-És ami a felszín alatt rejtőzik: A céjai elérése érdekében tökéletesen idomul az adott szituációhoz, hogy aztán kedvére manipulálhassa az eseményeket. Türelmes, képes éveket szentelni az idejéből egyetlen feladat miatt. Tisztában van a testi és szellemi adottságaival, mindkettőt teljes mértékig kihasználja. Igazi jelleme rideg és érzéketlen. Sokszor illeti magát öniróniával: lélektelen porhüvelyként emlegeti sajátmagát. Az önös és az Első érdekei a legfontosabbak számára. Nem tisztel senkit, viszont mindig eléri a neki járó tiszteletet.

Utóbbi énjét vajmi kevesen láthatták ezidáig, ugyanis soha nem fedi fel ok nélkül a gonoszabbik személyiségét. A szadizmus mellett valamilyen szinten a mazochizmus is megtalálható benne, ugyanis kifejezetten örömet okoz neki a fájdalom minden formája.

• Előtörténet:

-Aki kíváncsi hamar megöregszik! Na jó, lásd áldott jó szívem, most bebocsátást engedek rövid kis életembe. De ajánlom hogy mindez közöttünk maradjon!

1305 - (Jól hallottad, nem nyelvbotlás volt!) Március leghidegebb éjjelén jöttem a világra, a La'Morte nemesi család következő sarjaként. A szüleim második, mégis első gyermekeként. Elárulom ha elsőre bonyolult lenne: a születésem előtt öt esztendővel anyám életet adott egy fiúgyermeknek: Williamnek, aki csupán négy évet töltött közöttük. Egy szerencsétlen balesetben a család ménesének egyik táltosa halálra taposta. Nem csoda ha engem még a széltől is óvtak, viszont ahogy cseperedtem nem igazán tudtak mit kezdeni a rengeteg energiámmal. A birtok hatalmas volt, könnyedén elbújtam előlük. Legtöbbször a pajtába, de ez lényegtelen. Menjünk csak tovább.
Anyám s Atyám a mágia mesterei voltak. Kiválóan értettek a varázsláshoz és a különbféle főzetek elkészítéséhez. Csoda ha első szavaim közé pár varázsigefoszlány is került?

1312 - Megszületett a húgom, Elizabeth. A cserfes kislány még nálam is elevenebb és rafináltabb volt. Minden kedvenc búvóhelyemet ismerte, ahogy cseperedtünk a testvéri kötelék egyre szorosabb lett közöttünk.

1316 - Szüleim legnagyobb örömére bebocsátást nyertem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, ahol a tiszteletreméltó Hollóhát ház kiváló tanulója lettem.
Gondtalan éveknek néztem elébe. Nem volt más dolgom mint megszolgálni a megtiszteltetést és mindent elsajátítani hogy hatalmas varázsló váljék belőlem. A híres iskola falai között minden nap egy újabb meglepetést tartogatott. Emellett megismertem a szerelmet. Charlotte egy idős volt velem, még most is emlékszem gyönyörű arcára, kedves mosolyára, édes csókjaira....
A szünetekben hazalátogatva élménybeszámolókkal halmoztam el az otthoniakat, ám nyugtalanított édesanyám betegeskedése. Nem értettem, hisz' naponta készített magának különféle gyógynövényes italokat....mégis ágynak esett. Az egyik hazalátogatásom alkalmával egy rózsafüzért adott nekem. Sosem feledem azt a pillanatot.

1323 - A húgom tizenegy éves lett s elfogadva a meghívást Mardekárosként kezdte meg a tanulmányait. Már csak egyetlen évem volt hátra az iskola padjai között, de a tanulmányaim mellett fél szemmel Elizabeth sorsát követtem nyomon.
Érdekes módon mindkettőnk patrónusa a holló volt. Bár sokat változott és elítélte a mugli származásúakat, kétségtelenül roppant tehetséggel volt megáldva.

1324 - Végzős diákként Roxmortban múlattam az időt, igazából tanácstalan voltam a jövőmet illetően. Két év múlva visszatértem Londonba, hogy Atyám segítségére legyek s Anyám mellett álljak. Charlotte nem tartott velem....
A visszatérésem után a családi birtok felvirágzott, a kisebb gazdaság alig egy év alatt nőtte magát a duplájára.
Titokban többre, másra vágytam, ezért levélben a Mágiaügyi Minisztérium ajtaján kopogtattam. Időközben Édesanyám állapota rosszabbra fordult, tehát amikor a Minisztériumból megjött a válasz (miszerint írnokként szívesen fogadnának), nem élhettem a lehetőséggel, anyám egészsége többet jelentett az álmaimnál.
Nem hagyott nyugodni a betegsége, de álmomban sem gondoltam volna hogy Atyám keze van a dologban. Amíg meg nem találtam a gondosan elrejtett könyvet. Fekete mágiával volt teleírva s egy varázslattal pontosan meg tudtam határozni ki olvasott a könyvből utoljára....Persze rögvest kérdőre vontam, mindhiába. Ugyanis tagadta a művét, ám hosszas huzavona után mégis színt vallott. Nem árulta el miért sújtotta fekete mágiával Anyámat, azt állította csak engem akart védeni. Nem hittem neki. Követeltem a mágia visszavonását, bár tudtam hogy a varázslat visszafordíthatatlan. Túl késő volt. Édesanyám még aznap elhalálozott. Szörnyű haragomban végeztem az apámmal, mégpedig azzal a rózsafüzérrel fojtottam meg, amit 15 évesen kaptam. A füzér elszakadt, de minden gyöngyöt összeszedtem és eltettem...

Fájó szívvel értesítettem a húgom, aki azonnal hazatért. Nem tudtam mit mondhatnék, a gyilkosságra nem volt mentségem, még ha a cselekedetem jogos is volt. Tudtam hogy sosem fog megbocsátani. Nem hibáztattam érte. Legszívesebben kiszakítottam volna a saját szívem... Nem volt más választásom: hagytam hogy Liz kiélje rajtam a haragját.
A szüleinket a család kriptájában helyeztük örök nyugalomra. Elizabeth teljesen összetört, elhidegült tőlem. A szertartás után visszatért Roxfortba s megfogadta hogy sosem tér vissza Londonba.

Egyedül maradtam. Továbbra is a birtok volt az otthonom, bár sikerült meggyűlölnöm a valaha családi fészekként szolgáló helyet. Egyetlen dolog miatt maradtam: Atyám szavai töltötték ki minden gondolatom. Kutatni kezdtem, megszállottként dúltam fel a ház minden egyes négyzetcentiméterét. Nem ettem, nem aludtam, csak lézengtem. Végül amikor már kezdtem feladni, mégis találtam valamit. Egy régi tekercsre bukkantam, melynek minden betűje vérrel volt megírva. Egy jóslat állt benne. "Eljő a gyermek, kinek sorsa az anyja méhében megpecsételődve lészen." Hitetlenül olvastam a sorokat. Már nem emlékszem hányszor olvastam át a pergament. "Eljő az Első, az Egyetlen, ki öröklétet ad a gyermeknek az örök hűségért cserébe"
A tekercs egy jóslatról szólt, mégis hihetetlennek tűnt. ~Az a gyermek nem én vagyok! Az nem lehet! Képtelenség.....~

Ezek után minden napom bizonytalanságban telt. Százszor, ezerszer olvastam a vér áztatta betűket, már-már az őrület határát súroltam.

1333 - március
A születésnapom éjjelén különös látomásom támadt. Erős vízió tört rám, melyben megjelent előttem Az Első. Egyetlen szemvillanás alatt minden kérdésemre választ kaptam. A tekercs betűi megelevenedtek előttem, láttam önmagam az Első oldalán. Láttam a múltat, a tekercs születését. Láttam az édesanyámat amit a saját vérét veti papírra. Tehát igaz. És a prófécia beteljesült....

Pillanatnyi fájdalmat éreztem. És ürességet. Hihetetlen ürességet, mintha a semmiben lebegtem volna. Különös, furcsa érzés volt. Nem féltem, teljes nyugodtság lett rajtam úrrá. Hallottam a szívem lassuló dobogását s mintha a testem egy jeges szakadékba zuhant volna. Egyre hidegebb lett, egyre gyorsabban zuhantam. Aztán valami finom meleget éreztem szétterjedni a testemben. Fémes, mégis édes íze lassan csordogált a torkomon. Már nem fáztam....már nem éreztem. Semmit.

Mikor magamhoz tértem máshogy láttam az eddigi világot. Az érzékeim kifinomultabbak, jóval erősebbek lettek. Az elmémben helyre állt a rend, az Első minden szavára emlékeztem az álmomból. Mintha megvilágosodtam volna. Ezek után már nem éreztem magam elveszettnek. Volt célom és megfelelő hatalmam.... És én lettem Az Első Első gyermeke.

Mindent magam mögött hagytam. Már nem volt szükségem földi életem egyetlen darabjára sem, csakis egy valakiért fájt a szívem: a húgomért.
Útra keltem, de titkon sokszor bukkantam fel Elizabeth életében. Firenzébe költözött és igazi boszorkány lett belőle. Tudtam hogy nem akar látni, mégis vigyázni akartam rá. Ezért titkon figyeltem az életét s közben érleltem magamban a gondolatot mivel tudnám elnyerni a megbocsátását.

Az Első parancsára több vámpírt is átváltoztattam, ezáltal megadva nekik az öröklétet. Gondosan ügyeltem a részletekre, a járványok és háborúk tökéletes teret szolgáltattak a világban.
1337-ben felkerestem Lizt és felajánlottam neki az örökkévalóságot. Persze a képembe nevetett és bolondnak kiáltott ki, őrültnek tartott. Amíg meg nem mutattam neki a fájdalmas valóságot. Ezek után már nem kételkedett s úgy döntött csatlakozik hozzám. Így változtattam át Őt is eme csodálatos lénnyé.
Két évszázadon keresztül szeltük együtt az idő tengerét, csendben és titokban léteztünk. A világ minden táján éltünk, csodás korszakokon átsuhanva figyeltünk és vártunk. Kitapasztaltam az erőm adta lehetőségeket, de minden elmúló év változtatott rajtam. Már nem éreztem sem szeretetet, sem gyűlöletet. Az érzelmek szépen lassan meghaltak bennem.
Az 1500-as évek végén, 1600-as évek elején Elizabeth magamra hagyott. Ebben nyilvánvalóan a személyiségem is nagy szerepet játszott, nem akart hasonló sorsra jutni. Nem hibáztatom érte....

Mindig voltak terveim, mindig voltak céljaim. Az Elsőtől kapott parancsokat követve az 1900-as évek első felében visszatértem az egykori iskolám közelébe. Nem véletlenül.
Vártam a megfelelő jelre. Egy régi szenvedélyemnek hódolva régiségboltot nyitottam, de hogy ne legyen feltűnő a korom, néhány évente eltűntem a kíváncsi szempárok elől, majd ismét visszatértem a jól megtervezett álcám mögé. 1972-ben újból megnyitottam az üzletet, ekkor már konkrét motivációval. Egy régi tekercs próféciájának megjövendölése felkeltette az Első figyelmét, így azóta különleges figyelmet szentelek egy bizonyos személynek. Három éve figyelem, ismerem a szokásait és egyre többet tudok róla. Ideje a közelébe férkőznöm....



-Nos, remélem figyeltél. Most pedig ideje hogy távozz, fontos dolgom van...