Sirene Orchidea Constance

Siréne Orchidea Constance



• Becenév: Siréne
• Faj: Vámpír
• Neme: Nő
• Kor: 16 év
• Születési Hely/Idő: 1961. Január 30/Godric's Hollow

• Átváltozásod ideje: 16 évesen
• Ki változtatott át: Annabell
• Első Átváltozásod:-
• Származás: Aranyvérű Boszorkány
• Család:
Dorea Black / Az anyám / 57 éves volt / bájitalokat árult / már halott
Christian Constance / Édesapám/ 59 éves/ Gyógyító/ Él
James Charlus Potter/ Féltestvérem/ 17 éves/ Diák/ Él
• Háziállat: Van egy hollófekete baglyom, a neve Démon.

• Iskolai házad:
• Évfolyamod: 6 évfolyam
• Rangod: Diák
• Pálcád: Kissé merev, de kényelmes fogású rózsafa, egyszarvú szőr maggal.
• Személyes Tárgy: Egy szív alakú medál, amelyen virág gravírozás van, kinyithatós, belseje még üres. Az édesapjától kapta, amikor megtudta az igazat. Ez minden emléke az édesanyjáról.
• Százfűlé-főzet: Smaragdzöld, bordó hullámokkal, eper ízű.

• Hobbi/kedvenc dolgai: Mit szeret csinálni a szabadidejében.
• Egyéb érdekesség: Rosszul van a vértől. Ez egy fóbia nála, ha folyni látja a vért szinte azonnal elájul.
• Különleges Képesség: Biztos védelem: Egy különleges pajzsot vagyok képes magam köré vonni, amely megvéd a fizikai támadásoktól illetve, mint egészen véletlenül rájöttem a napfénytől, mert ez is fizikai támadásnak minősül a bőröm ellen. Az akaratommal vagyok képes felhúzni és leengedni, több emberre is kiterjeszthetem de ezt eddig még nem próbáltam mert magam számára is fent tartani egész nap kissé kimerítő.
• Foglalkozás: Tanuló

• Kinézet:
Átlagos magasságú vagyok, olyan 170 centi körül, viszont amikor magas sarkú van rajtam, akkor kimondottan magasnak tűnök, pedig általában azt viselek. Hosszú lábaim és karcsú alakom kiváltképpen vonzóvá tesz. Különlegessége a dolognak, hogy soha nem fogyókúráztam ezért az alakért, és ez továbbra sem áll szándékomban. Egyszerűen ilyen alkat vagyok. És emellett mindig divatos és csinos ruhákban látni, de persze ezek kényelmesek is nem csak hogy jól nézek ki bennük, de jól is érzem magamat bennük. Fontos számomra a közérzet és hogy mások is lássák jól érzem magam. Bőröm hófehér, amit leginkább a porcelán színéhez lehet hasonlítani. Szemeim smaragdzöld színűek, de abból is a világosabb árnyalat érvényesül. Mindezt kiemeli világos szőke, félhosszú hajam, amely alapjában véve hullámos, kellemes göndör, de általában kiegyenesítve hordom. Azonban nem ritka hogy egyszerűen csak megfésülöm és hagyom, hogy hullámos tincseim szabadon szálljanak. Szeretek különböző frizurákat gyártani magamnak, amikor van rá időm. Ezen tevékenységemet mivel sikeresen űzöm többnyire szobatársaim is igénybe veszik segítségemet ezen a téren.

• Jellem:
Alapjaiban egészen kedves lány vagyok, bár első találkozás alkalmával leginkább semlegesen állok mindenkihez. Nem érdekel túlzottan, ha esetleg elsőre találkozom valakivel és az éppen sír… akkor inkább oda sem megyek hozzá, főleg, ha valami félre eső helyen találom, mert nyilván azért van ott hogy egyedül legyen. Nem szokásom együtt érezni inkább lesajnálom a korosztályom nagy részét, akik megérdemlik, mert úgy is viselkednek. Nem vagyok egy erkölcscsősz típus, de nem esem át a ló túloldalára sem. Természetesen minden rosszban benne vagyok, imádom cukkolni a Griffendéles csoda négyest és persze nem átallok gonoszkodni is, amikor kedvem tartja. Ha felmérgesítenek igazán kegyetlen is tudok lenni, akkor pedig aztán kezdhet aggódni az illető, mert pokollá változtatom a heteit, vagy akár az évét ha úgy látom jónak. Eléggé bosszúálló típus vagyok, de hát istenem, a szemet szemért elv számomra tökéletes megfelel. És annak ellenére, hogy bár gőgösnek mutatom magam nekem is van szívem még ha a nap nagy részében az íróasztalom fiókjában is pihen egy befőttes üvegben.

• Előtörténet:
Nos, nem mondhatom, hogy unalmas és egyszerű az életem, és magamról sem szeretek sokat beszélni. Két végletre van tehát lehetőség: első a nagy semmi, a második pedig eléggé hosszú. No már most mivel valaki kitalálta ezt a rémes 400 szót, hát rajtam nem múlik megkapja!
Sirene Orchidea Constance néven jöttem a világra, s anyám belehalt a szülésbe, így édesapám egyedül maradt egy kisbabával, aki ráadásul lány volt. Feltételezem mondanom sem kell, hogy nem volt egyszerű a dolga, mert bár nagyon neves gyógyító volt, ez még nem készítette fel őt a gyermeknevelésre. De minden megpróbált, ami csak erejéből kitellett. Ezt a tulajdonságot minden bizonnyal tőle örököltem.
Azonban van, amit nem lehet örökölni és még is van; ez az ügyetlenség. Már 4 évesen kiderült, hogy borzasztó nagy tehetséggel rendelkezem, hogy a 10 méteres körzetemben található összes drága és törékeny holmi halmazállapotát megváltoztassam. Vagy is hogy egy csodás vázából százezer szilánkot gyártsak. Apa természetesen ezt követően már sokkalta óvatosabb volt… a főlépcső korlát díszeit a legerősebb mágikus ragasztóval rögzítette, minden más egyéb tárgyat, amire életveszélyes voltam a dolgozószobájában tartotta. Még mindig ez volt a legbiztonságosabb hely a kincsei számára, mert egy különleges bűbájjal védte le, amely csak az ő pálcájára reagált és nyílt ki.
De hát már akkor is igazán leleményes gyerek voltam az ügyetlenségem ellenére is, tehát ha nem volt porcelán, akkor jöhetett a fonal. A szobalányunk félvér volt és előszeretettel kötögetett ruhadarabokat, de hát akkor 6 éves gyermekfejjel én tökéletesnek találtam a fonalat arra, hogy az étkező összes székének és az asztalnak a lábán körbetekerjem ezáltal egy kész csapdát létrehozva. Persze a szakácsnőnk volt az első áldozat, majd apa, aki szaladt volna segíteni, de nem volt kellőképpen elővigyázatos. Így néhány perc elteltével ő is a „kötelek” fogságában végezte. Én pedig hát… mit tagadjam a földön fetrengtem a kacagástól, elvégre apa olyan viccesen mutatott.
Persze a csínytevéseim egész gyermek és fiatalkoromat végigkísérték, ahogy sajnos a szerencsétlenségek is.
Később olyan 10 évesen kezdett el engem kviddicsezni tanítani és osztotta meg velem, hogy ő annak idején a Griffendél ház terelőjeként ért el nagy sikereket. Örömmel álltam a kviddics tanítások elébe, elvégre én is szerettem ezt a sportot, és bár apa szerette volna ha remek fogó leszek, ahhoz nem voltam elég jó. Rögtön az első próbálkozást követően be kellett vinni a Szent Mungóba. A cikesz apró és fürge volt én meg még kissé ügyetlen. Neki sikerült nekem nem… időben kikerülni a ház falát. Apa borzasztóan aggódott, hogy esetleg valami mellékhatása is lehet ennek a baleset, például emlékezet vesztés vagy agyrázkódás. És ki tudja még mennyi mindenre gondolhatott.
Persze a dolgot megúsztam némi fejfájással, amely egész nyáron kísértett, viszont kárpótolt érte a levél, amit nem sokkal nyár vége előtt kaptam a Roxfortból. Felvételt nyertem így apával azonnal nekiindultunk az abszol-útnak, hogy minden az iskolába szükséges kelléket beszerezhessünk. Persze én is mint a legtöbb lány leragadtam az ajándékbolt előtt ahol leginkább az ékszereket nézegettem, de végül egyet sem kértem. Helyette egy kisállatot szerettem volna, de apa azt mondta, hogy arra még várnom kell, mert szerinte nem vagyok elég felelősségteljes hozzá. Szerintem egyszerűen csak aggódott, hogy az állat nem él túl velem egy tanévet az iskolában… talán a felét sem. Egy dolog tudtam mindössze, hogy alig várom, hogy elkezdődjön az iskola.
A Roxfortba érkezés követően természetesen nekem is részt kellett vegyek a beosztási ceremónián, mint minden más elsősnek. Meg kell mondjam borzasztóan ideges voltam, hogy vajon melyik házba kerülök majd. Nem voltam elvárásaim, de valahogy nem éreztem elég közel magamhoz a Hugrabugot és a Hollóhátat sem… maradt tehát a két legnagyobb véglet, én viszont valahol a kettő között lavíroztam. Erre a süveg is elhívta a figyelmemet, de végül a Mardekár házba osztott, amit jómagam kitörő örömmel fogadtam.
A későbbi évek folyamán háztársaim tökéletesen rávilágítottak arra, hogy mi is pontosan olyan idegesítő a Griffendélesekben. Megtudtam érteni ,hogy nem kedvelik őket és onnantól kezdve ha gonoszkodni támadt kedvem előszeretettel voltak ők a célpontjaim. Kiváltképpen Sirius Black, Remus Lupin, Peter Pettirew és James Potter. A griffendél ház örök bajkeverő négyese, akik legalább olyan szívesen szívatták az én házam tanulóit, mint én az övéket. Tehát a „szimpátia” mondhatni kölcsönös volt. Nem voltam oda a nagyon durva poénokért, amiket egyes háztársaim űztek, én inkább kimondottan a kegyetlenül bosszantó típusú lány voltam. Imádtam húzni az agyukat, de csak semmi párbaj, amiért esetleg büntetőmunkára küldhetnek.
Aztán amikor elvégezve az ötödik évfolyamot nyáron hazamentem egy idegen nő volt a nappali szobába és apámmal beszélgettek. Soha életemben nem hallgatóztam de akkor megtettem. Ekkor tudtam meg, hogy ő az anyám… én pedig csak egy félrelépés eredménye vagyok. Dorea Black már házas volt, amikor egy nagy veszekedést követően a férjével apámhoz menekült… és nem nehéz kitalálni, hogy mit csináltak, elvégre még is csak itt vagyok. Elég sokként hatott rám az egész szituáció, tekintve hogy a beszélgetésből még azt is sikerült leszűrnöm, hogy van egy bátyám… egy bátyám aki Griffendéles… és aki maga James Potter! Nos, azt hiszem több nem is kellett hozzá, hogy átértékeljem azt amit a süveg mondott. „Tökéletes helyed lenne a Griffendélben, de a Mardekár is megfelelő választás, elvégre nagyon tehetséges kis boszorkány vagy!” Sok minden értelmet nyert és nekem fel kellett dolgoznom az információkat. Elvégre volt nagyjából két és fél hónapom, hogy megszokjam a gondolatot, James Potter a féltestvérem. Lehet hogy imádtam gonoszkodni, de a családot mindig is szentnek és sérthetetlennek tartottam. Persze apámnak fogalma sem volt róla, hogy tudom, amit tudok… és azt hogy gyerekoromtól kezdve egészen idáig azt hazudta anyám halott. Nem mondom, hogy nem értettem meg, de dühös voltam, ennek következtében azt akartam, hogy neki is fájjon. Legalább egy kicsit, ahogy nekem is. Folyamatosan engedetlen voltam, szó nélkül mentem el ide-oda, kiváltképp a többiekkel szórakozóhelyekre. Még az egy évvel idősebb mardekárosokkal is jó kapcsolatot ápoltam. Aztán Június végén valami megváltozott.
Egy este, amikor hazafelé tartottam egy buliból, megéreztem, hogy mintha valami követne. Nem tudnám megmondani pontosan miért, de úgy éreztem veszélyben vagyok, hiába volt nálam a pálcám. És abban a pillanatban, hogy futásnak indultam lecsapott… és feltépte a torkomat. Éreztem ahogy a vér lassan lecsorog a nyakamon, majd végig a mellkasomon összekenve a ruhámat, majd elvesztettem az eszméletemet.
Órákkal később, amikor magamhoz tértem egy 20as évei közepén járó nő ült mellettem és láttam az arcán, hogy eléggé kétségbe van esve. Először nem értettem mi történt, de aztán magyarázkodni kezdett. Nem tehetett róla, hogy ezt tette velem… vagy is hogy igen, de nem szándékosan. A kedvesen rájött, hogy micsoda ő valójában és meg akarta ölni… én is tudtam, hogy sok aranyvérű vadászik vámpírokra. De azaz alak nem érte be ennyivel… napokig kínozta, míg végül megszökött és élelemre volt szüksége… vérre. Ekkor botlott belém. Nem irigyeltem, azért ami történt vele, de meg sem köszöntem, hogy azzá tett, ami ő maga is. Elmondta, hogy ez volt az egyetlen járható út… túl éhes volt így belehaltam volna a vérveszteségbe. Nem állt szándékában meggyilkolni, és közölte, hogy mivel felelősének érzi magát értem vállalja, hogy megtanít, hogyan éljek vámpírként. Ennek kezdetben nem örültem, később viszont egészen jól megbarátkoztunk a másikkal. Persze amikor hazamentem két nap elteltével apa borzasztóan ideges volt és nekem meg kellett magyaráznom mi történt… Rettegve a következményekből mondtam el neki a teljes igazat, de ő azt mondta, hogy nem érdekli. Hogy ettől én még a lánya vagyok és az is maradok. Annabell beköltözött hozzánk, a házba és a nyár végére megtanított, hogyan használjam a képességet, amelyet ajándékként kaptam. Így vált számomra lehetővé, hogy visszatérjek az iskola falai közé. Tudtam, hogy minden rendben lesz, mindössze arra kellett megoldást találnom, mihez is kezdek majd James Pottert illetően. És bár a legtöbb mardekáros srác az évfolyamomból előszeretettel hívott randira eddig mindegyiket visszautasítottam. Most azonban azzal az elhatározással kezdtem meg a hatodik évemet, hogy igen is bepasizom. Terveim az évre tehát, egy bátyus és egy helyes srác!