Fúriafűz környéke

Kezdtem már felhúzni magam ezen a vackon. Fogalmam sincs róla, hát hagyjanak vele békén! Kezd megfájdulni a fejem is tőle. De egy biztos, nem fogok visszamenni a gyengélkedőre, így is eléggé gáz volt, hogy egy csaj törte be az orromat. A fenébe is, egyszerűbb lenne innen dobbantani valami szép, távoli helyre, jó messze innen, a tenger közelébe, ahol süt a Nap, ahol megint boldog lehetek teljesen. Csak a tenger közelében felejtem el a szüleimet. Már ha hívhatom őket így egyáltalán. Ebben sem vagyok biztos, ám abban már igen, hogy nem kellettem nekik. Ez valahogy...nem is zavar annyira...fura.

Egy hangra ébredtem fel gondolataimból, de nem néztem az alakra. Nem akarok bajt, nem akarom betörni az orrát, vagy bármi más, amit végül megbánok.
-Őszintén remélem, hogy így van Malfoy.
Mondtam és most először ránéztem, tekintetem az övébe fúrtam egy pillanatra. Láttam rajta, hogy örül, tud valamit amivel húzhat. De hiába, komolyan nem zavarnak a szüleim.

De azért mégis volt bennem egy kis manó, aki azt akarta, hogy húzzam fel. Tudtam, hogy az is idegesíti, ha nem látja a kívánt eredményét, de az, hogy én kedves vagyok vele, biztos nem hat rá pozitívan és én ezt akarom.
-Remélem, a te szüleid is jól szórakoznak valahol...jó egészségben.
Tettem hozzá halvány mosollyal, majd újra belemélyedtem a könyvbe, legalábbis úgy tettem, mert közben a reakcióját vártam.

Ám eközben megtaláltam a szót, amivel megoldhatom az egész házi feladatomat. Be is karikáztam gyorsan, nehogy elveszítsem szem elől. Már csak az kéne, hogy újra neki álljak az egész szenvedésnek. Nem értem, mit akar Lucius, tudja, hogy nem könnyű engem felhúzni, szinte lehetetlen, egyáltalán nem hatnak rám a sértései. lég jól tudok védekezni. Meg mindig tudtam, hogy a Mardekárosok romlott alakok, miért lenne ez alól kivétel pont Malfoy?

Amos Matthias Diggory & Lucius Abraxas Malfoy


*Reggel arra ébredtem, hogy valami kemény és hegyes fúródik az oldalamba. Fáradtan nyúltam az előbb említett testrészemhez, és húztam ki onnan a könyvet. Hunyorogva pillantottam rá a számisztika tankönyvem volt az.~ Hát persze éjszaka átolvastam a tananyagot, de valószínűleg elaludtam közben ~ Fáradtan másztam ki az ágyból és rögtön a fűrdő felé vettem az irányt. Felkaptam magamra a ruhákat, a többieket meg magam mögött hagyva indultam az órákra. Szívjanak csak. Ha nem bírnak éjszaka elaludni akkor fel kelni sem tudnak, én meg miért zavarnám meg a pihentető alvást?

Gúnyosan elmosolyodtam és elindultam átváltoztatástanra. McGalagony biztos fújni fog az egész mardekárra szokása szerint. Persze a griffendéleseket meg az égig magasztalja… Végig ültem két órát totál unalomban és még pontot is vont le az a…

Mérgesen vonultam ki a Roxfortból, lyukasórám lesz így simán kijöhetek ide. Persze nem süttetni fogom a hasam, fontos dolgokra fordítom a „szabadidőmet”. Még mindig mérgelődve indultam el a tópart mentén, egy jó kis helyet keresni ahol nyugodtan bele feledkezhetek a gondolataimba. Már ki is néztem magamnak a legmegfelelőbb helyet egy fa tövében amikor megpillantottam a Fúriafűz tövében üldögélő alakot. Gúnyos mosolyra húztam a számat, jól ismerem egy évfolyamba járunk.. Ő a Diggory gyerek a hugrabugból..
Öles léptekkel indultam meg felé, végül is kell egy kis szórakozás is..
–Diggory! – Szólaltam meg hangosan, hogy meghallja a hangomat és felpillantson. Bár abban is egész biztos vagyok, hogy a hangom alapján is megismer, nincs szüksége ahhoz is, hogy lásson.

–Anyádék biztos jól szórakoznak valahol!- Vigyorogtam rá gúnyosan miközben táskámat a fűbe ejtettem. Remélem valami izgalmas is lesz a dologból, nem csak jó hugrabugoshoz méltón fog viselkedni. Talán pálcát ránt és lerendezhetünk egy jó párbajt, de ki tudja lehet, hogy megfutamodik. Szokásuk, hogy megijednek még attól is, hogyha valaki rájuk néz..

Sötét Varázslatok Kivédése órán igyekeztem jól viselkedni, komolyan, de minden akaratom ellenére felgyújtottam egy Hollóhátas talárját, nem ezt akartam, tényleg, a tollat akartam felégetni. Lényeg a lényeg, cserébe képen dobott valami keménnyel, melynek köszönhetően a vér ömleni kezdett az orromból, végül a gyengélkedőn kötöttem ki nagy sajnálatomra. Pár perc után sikerült elállítani a vérzést, már csak a ruhám volt tiszta mocsok. Elmentem átöltözni, majd órák után kiugrottan a fúriafűz mellé, egy fához. Minden csendes volt, hisz nekem csak lyukas órám van, a többiek meg szívnak. Szegénykéim, vagyis....miért is sajnálom őket? Hát semmiért.

Elővettem a rúnaismereteket és elkezdtem megoldani a házit. Fogalmam sincs, mi van ide írva és nem szeretem azt a tantárgyat, akkora szemétség, hogy tanulni kell! Indulatosan rágtam ajkamat, mert egyszerűen nem tudtam megoldani. Gondolataim elkezdtem elkalandozni másfelé, tekintetem lesiklott a pergamenről, a tóra. Milyenek lehettek a szüleim? Hogy néztek ki, és miért dobtak el? Sóhajtottam egyet, majd újra nekiestem a házimnak.

Lehet, egyszerűbb lenne felkeresni Septimus Professzort és megkérni, hogy segítsen a saját házi feladatában, ő szokott. De lehet, órája van, akkor még felállni is felesleges. Áthúztam a pergament, össze gyűrtem és táskámba suvasztottam, elővettem egy újat, mely még teljesen tiszta volz, nagy levegőt vettem és nekiálltam újra az egésznek.

...