Rúnaismeret Tanterem

Merre kéne menni, de most tényleg? Újra Írország, a fantasztikus váraival és az esővel, vagy inkább...Olaszország? Azt a lányom is imádná, miért fosszam meg tőle? Most még nem jöhetne. De...mi van, ha csak felmérem a terepet, aztán elviszem őt is? Gyenge kifogás, nagyon gyenge, nem, nem tehetem ezt vele. Felálltam a térképpel és egy gömbhöz léptem, hogy megnézzem, egyáltalán van-e valami valóság alapja tetteimnek, vagy csak úgy csinálok mindent össze-vissza. De a gömb szerint logikus vagyok. Bólintottam, majd szórakozottan mosolyogva visszaültem a székembe, hogy tovább rajzoljam a dolgokat, vörös pennával, hogy biztos jól lássam.

Ekkor valaki belépett termemben. Lassan néztem fel, mert az iránytű hirtelen India felé fordult. Az is gyönyörű hely, jaj, nem tudom, merre menjek, de most komolyan. Túl sok szép hely van a világon, de az összeset meg akarom mutatni a kislányomnak is. Remélem, nem hagy itt egész nyáron. Iskola előtt mindig olyan jót kalandoztunk, tizenegy évig csak hoztam-vittem mindenhova, remélem, nem ragad le valahol.
Most már kényszerítettem magam, hogy felnézzek. Narcissa.

-Szia Narcissa!
Köszöntem rá széles mosollyal, majd az ablakhoz léptem, éppen mikor a baglyom visszatért. Kinyitottam az összetekert pergament, mosolyogva olvastam tartalmát.
-Nem, egyáltalán nem zavarsz. Éppen az újabb túrám útvonaltervét tervezem. Annyi szép hely van, nem is tudom, hova menjek. De....az már biztos, hogy hétvégén újra Írországban leszek kedves barátomnál.
Lengettem meg a levelet mosolyogva, majd visszaléptem asztalomhoz, összetekertem a térképet, majd rátettem az iránytűt.

-Jó kérdés, valahol az iskolában, minden esetre ötkor találkozom vele, remélem nem kötött ki megint a gyengélkedőn.
Mondtam halvány grimasszal.
-Áruld el, milyenek az óráim? Komolyan kérdezem. Még csak most jöttem, mindent megteszek, de nem tudom, elég-e ez.
Álltam fel sóhajtva és léptem a többi térképhez, hogy visszacsúsztassam az asztalomon fekvőt.

Mindig is szerettem a rúnaismeretet. Bár Bella nem örült neki, mikor felvettem, mert az nem normális tantárgy, engem mégis vonzott. Olyan misztikus, olyan titokzatos, pont hozzám illik. Nem véletlenül kaptam K-t belőle RBF-en. Hát persze, mint mindenből, ebből is az egyik legjobb vagyok. Már legalább öt éve tanulom, de még mindig nem tudok mindent, és ha le akarom tenni a RAVASZt Kiválóra, akkor kötelező minden alkalmat megragadnom, hogy tanuljak. Épp ezért mentem ma is óra után a könyvtárba, kivenni az egyik rúnás könyvet -Rúnaismeret a mindennapi életben-, majd vissza a terembe. Csak azzal nem számoltam, hogy Solange professzor még ott lesz.

Na ő is egy külön emberfaj. Mármint ezt most teljesen kedvesen értem. Olyan energikus. Mintha nem is a földön menne, hanem lebegne. Viszont tündéri kislánya van. Néha szoktam rá figyelni, mikor kiszöknek a kviddicspályára a kicsikkel, és én meg éppen várom, hogy Lucius befejezze az edzést, akkor szoktunk beszélgetni, és még engem is mosolygásra tud késztetni. Csak az a fura, hogy tegezik. Én sosem fogom, tanultam én illemet, nem fogok egy nálam sokkal idősebbet tegezni.

Nagy hévvel nyitok be a terembe és veszem észre a tanárt. Lassan becsukom az ajtót, halványan elmosolyodom, és leülök az első padba.
- Ne haragudjon tanár úr, hogy csak így magára törtem, nem gondoltam, hogy még itt van. Csak egy kis plusztanulást terveztem, hogy Kiváló legyen a RAVASzom, remélem nem zavarom. – Megeresztek egy halvány mosolyt, és a könyv felé hajolok. Nem kívánk csevegni, nem az én szokásom, bár tény, hogy sokkal beszédesebb vagyok, mint a nővérem. – És hogy van a kislánya? Nem láttam mostanában.

Minden igyekezetemnek meg lett az ára, ezt nagy örömmel tapasztaltam. A tantermemben álltam, melynek falán sok millió kütyü lógott, olyanok is, melyeknek semmi keresnivalójuk nem lett volna itt, hisz semmi köze a rúnákhoz. De én szabad vagyok, még ha most tanárnak is tűnök. Hisz akkor mehetek el, mikor akarok, persze a lányomat itt hagyom, míg nem végez. Szerintem egész jó hangulatban telnek az óráim, semmi feszültség, semmi komolyság, és ez így van jól. Nem akarom őket a földhöz ragasztani, az csak árt nekik. Mellesleg milyen jogon tenném én ezt, mikor én is teljesen a levegőben vagyok?

A diákok tegeznek, nem is akarom, hogy magázzanak, hisz nem vagyok öreg, csak mostanában jöttem az iskolába, és csak Albus miatt. Ennyi, semmi több. Igazából nagyon fojtogatónak érzem a tanári címet, ezért török ki belőle ilyen kis dolgokkal. A rúnák érdekesek, akiket meg nem érdekli, az ő bajuk, nem tudják, miről maradnak le, mennyi zárt ajtó marad előttük, ha nem érzik, a varázsát. Én élvezetesen mutatom be, sokszor gyakorlatozunk, mint például mikor egy illúziót vonok köréjük, és csak a rúna megfejtésével találhatnak ki, meg ilyenek. Felüdíti az embereket.

Nem sokkal később kicsengettek, a diákok távoztak a tanteremből, egyedül maradtam az óriási helységben. Leültem asztalomhoz, az összes tollat, papírfecnit arrébb söpörtem és elkezdtem írni a levelet ír barátomnak, azt üzenve neki, hétvégén meglátogatom és megint mutathat nekem egy várat, amelyik csak tetszik neki, most kivételesen ő választ. A levelet Henry baglyom csőrébe adtam, majd az ablakhoz lépve kiengedtem.

Hamarosan majd meg is érkezik a válasz. Addig is visszaültem székembe, elővettem egy nagy térképet és elkezdtem megtervezni a nagy túrám útvonalát. Közben mellettem az iránytű vadul forogva mutatta, merre kéne menni a szép tájakért.

Septimus Albert Solange tanterme