A klubhelyiség

Lily Rose Evans & James Charlus Potter

Úgy jött le, mintha nem egy boszorkány közeledne, hanem egy egész troll hadsereg, na, ez aztán rettenetesen lányos volt, köszönjük. Amiket mondott...enyhén szólva leesett az állam, csak úgy bámultam rá, kicsit meg kellett ráznom a fejem, hogy kitisztuljon, nehogy a fejéhez vágjak olyat, amit nem szeretnék, végül megembereltem magam. Nem mondtam hangosan, csak halkan, csendesen.
-Nem én okoztam, miért okoztam volna sebet saját magamnak?

Kérdeztem értetlenül, majd megvontam a vállam. Nem tartozom neki elszámolással a dolgaimról, tetteimről, gondolataimról. Nem válaszoltam semmire, amit mondott. Olyan fura érzés kavargott bennem, amit nem tudtam megmagyarázni. Ott volt bennem már egy ideje, de csak most kezdett el éledezni, pedig már elnyomtam párszor, elfojtottam. Az anyám halála járt a fejemben. Most halt meg, ebben az évben, ez a gondolat kezdett maga alá vonni, elgondolkoztatni, olyanokon, hogy vajon szeretett-e egyáltalán? Ezt nem tudom biztosan, nem tudom megmondani. De egyben szinte biztos vagyok. Lily nem szeret. Kicsit sem.

Ez a tudat jobban bántott, mint anyám halálának gondolata. Ezt valahogy meg akartam változtatni. Élt bennem a vágy, hogy megváltoztassam, hogy legalább a legkisebb kedvelést élesszem benne magam iránt. Most jelenleg semmilyen nőhöz nincs közöm se szerelmileg se barátilag. Persze rájuk is mosolygom, mint a griffendéles fiúkra, a mardekáros lányokat meg szokás szerint lenézem, de...egyikőjük felé sem érzem ezt a konkrét vágyat. És szerintem ez nem azért van, mert szerelmes vagyok belé. Mert nem vagyok, és ha az is vagyok, nem vagyok hajlandó elfogadni.

Követtem ki a portrén, és mivel tudom, hogy azt akarja, fogjam be, hát megpróbálom, csak az ő kedvéért, csak most, tudom, hogy fáradt, látszik rajta, csak úgy sugárzik belőle. Nem akarom még jobban kikészíteni. Most nem, valahogy, biztos a karom miatt, elment a kedvem a csínytevésektől. De ez a vágy biztos hamarosan visszajön. Mindig visszajön. Néha könnyebb lenne elmenekülni az iskolából, de persze nem tehetem meg, ide vagyok kötve lelkileg, érzelmileg, barátilag, mindenhogyan, és ez valamilyen szintig nem is baj, nem is bánom.

Hangtalanul mentem Lily után, csak magam elé meredve, egyre hülyébb gondolatokkal a fejemben, mikor szándékosan persze, belém jött egy mardekáros, pont a bal, fájós karomba. Felszisszentem fájdalmamban, megvonaglott arcom, de nem fordultam után, nem érdekelt, ki volt az. Ezt több dolognak tudtam be. Egy; Lily itt van és most nem akarom felhúzni. Kettő; én is rettenetesen fáradt vagyok, tegnap csak a változatosság kedvéért házit írtam éjjel Lupinnal. Három; nagyon fájt a karom és félek, hogy ez az ork rám küldene valamit, ami még jobban szétszedi.

* Ágy. Párna. Alvás.
Gondolatban már össze is kapcsoltam ezt a három csodálatosan tökéletes szót, ami valószínűleg egy időre a megnyugvást jelentheti számomra, mikor hirtelen meghallottam Potter kiabálását. *
~ Ezt nem hiszem el! Miért nem tudja befogni? ~
* Füstölögve vissza kanyarodtam a lépcsőre, és sikerült olyan hangosan letrappolnom, hogy Potter - ha nem látta volna, ki ment fel - könnyen azt hihette, egy elefántcsorda közeledik hozzá. Hát, egy elefánt nem tudom, mennyire lehet fáradt, de én akkor minden kétséget kizáróan az voltam. Nagyon.
A pilláimra ólmos súllyal rátelepedtek az éjszaka ébren töltött órái, mintha csak a nagy alkalomra vártak volna. Így a mérgem sikeresen megkétszereződött, én pedig készen álltam, hogy az egészet James Potter nyakába zúdítsam. *
~ És aztán talán vissza mehetek aludni ... ~
* Ez a gondolat meglepően boldoggá tett. Hirtelen kedvem támadt egy laza karmozdulattal bele hajítani a jelvényem a kandallóba, de ahelyett mélyet sóhajtottam és neki álltam magamban számolgatni. *
~ 10 ... 9 ... 8 ... 7 ... ~
* Azonban nem sikerült a végére érnem, mert a lépcső túl hamar kifogyott alólam. Így - jobb ötlet híján - marcona arccal megálltam az utolsó fokon, majd keresztbe fontam a karjaimat a mellkasomon. *
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire nyuszi vagy, Potter. Csodálkozom, hogy egy házba kerültünk. * jegyeztem meg maró gúnnyal. Ilyen állapotban tőlem igazán ne várja, hogy örömtáncot fogok járni azért, mert nem képes elsétálni a gyengélkedőig, hogy gyógyszert kérjen a karjára! Milyen ember az ilyen mégis?
A szabályszegés idején mindig olyan bátrak, mint az oroszlán, de ha Madam Pomfreyhoz kell menni, máris bebújna az első nőnemű szoknyája mögé?
Felvontam a szemöldököm. *

- Az nem tartozik a munkaköri leírásomba, hogy óvodásokat pesztráljak. * jegyeztem meg egy cseppet sem udvariasan. Egy túra a gyengélkedőn hiányzott a legkevésbé. Legszívesebben azonnal eldőltem volna, ott helyben ... a padló is kényelmesebbnek tűnt egy hosszas alvásra, mint James Potterrel beszélgetni.
De végül feladtam. Nem is értem, mi okom volt rá. Talán arra gondoltam, hogy minél előbb letudom ezt, annál hamarabb érek vissza és eshetek be a finom, puha ágyamba! Igen, biztosan ez járhatott a fejemben. Arra nem is mertem gondolni, hogy talán azért állok kötélnek, mert oda biggyesztette a végére a " kérlek " szócskát. Nem, az kizárt!

- Nem tartozom én neked semmivel, miután nem én okoztam a sérülésedet, hanem Te magad. De elkísérlek ... * sóhajtottam fel végül, majd nagyon célirányosan elindultam a portrénk felé. *
- Egyébként pedig: ebbe az egy apró gesztusba ne magyarázz bele semmit. Nem azért teszem, mert érdekel, mi van veled, hanem mert nem akarom, hogy engem vonjanak a felelősségre a Te ügyetlenséged miatt!
* Ezt sem igazán értettem. Miért fűztem hozzá? Talán magamat is meg akartam győzni?! Valahol a gyomrom tájékán furcsán bizseregni kezdett valami.
Megráztam a fejem. Attól talán kitisztul, a buta képzelgéseimet pedig a kialvatlanságom számlájára írtam. *
- Na, mi lesz, nem jössz? * szóltam még vissza neki, majd kimásztam a portrénkon. *

szavak: fogalmam sincs ... xD
ruha: Roxfortos uniformis
megjegyzés: bocsi, nem vagyok formában ... irány a gyengélkedő?

Lily Rose Evans & James Charlus Potter

Nem fogok felmenni a gyengélkedőre. Nem és nem, akkor sem, ha óriások kényszerítenek, vagy maga Merlin, nincs az a pénz. Mikor belém jön felnyögök fájdalmamban, ez enyhén szólva nem volt kellemes. Dühösen néztem rá lentről, mert elindult felfelé. Én oda nem mehetek, de felordítani lehet, azt nem tilos, tudtommal, és meg is teszem, én meg!
-Evans!

Kiáltok utána, megvárom, míg valamennyire visszajön, vagy legalább feltételezem, hogy figyel.
-Felmegyek a gyengélkedőbe, ha elkísérsz, és be is jössz velem.
Ajánlom felvont szemöldökkel, várakozóan, leülök a mögöttem lévő kanapé karfájára, míg eldönti, akar-e jönni.

-Prefektus vagy, ez...valamennyire benne van a munkaköri leírásodban.
Feltételezem, táskám ledobom magam mellé, közben végig súrolja karom, mire fájdalmasan megvonaglik arcom.
-Meg tartozol ennyivel, miután belém jöttél.
Vontam fel szemöldököm, tekintetem le nem venném róla semmiért.

A táskámhoz lehajolva gyorsan visszatömködöm a térképet, mely félig kikandikál. Már csak az kéne, hogy Lily elvegye, tuti lefejeznének a többiek, meg nehezebb lenne megszökni teliholdkor és a Roxmorts se lenne már olyan könnyű ügy. Felegyenesedek, Lilyt nézem, majd megadom magam, teljesen magam alá kezdek süllyedni, felháborító.
-Kérlek.
Teszem hozzá nagy nehezen, ezt a szót nem nagyon szoktam használni.

Szavak: rettenetes lett
Ruha: talár, alatta piros hosszú ujjú, alul farmer.
Megjegyzés: a fenébe,h ilyen kevés lett, bocsi!!!!!!!!!

* Fürkészve pillantottam Potterre. Nem hittem volna, hogy egyszer ilyen közel fogok ülni hozzá ... ha két éve valaki azt mondja nekem, hogy egyszer James Potter karját fogom gyógyítgatni minden feminim hajlam nélkül az arcába nevetek és elküldöm a Szent Mungóba kivizsgálásra. Vagy egy melegebb éghajlatra.
Folyamatosan győzködtem magam, hogy egy apró kétely se merüljön fel a céljaimmal kapcsolatban. *
~ Nem, nem azért teszem ezt, mert bármit is akarnék tőle, pusztán csak a társadalom érdekében! ~
* Sovány vigasz volt számomra, de legalább bevált. Egy időre elfelejtkeztem a csapongó gondolataimról, amik úgy zajongtak a fejemben, mintha versenyeznének. Tekintetem James karjára szegeztem, ismételten, de ezt azonnal meg is bántam.

Halkan felszisszentem a borzasztó seb láttán. Rögtön láttam, hogy ezt nem fogom tudni begyógyítani, ehhez szakértő szükségeltetik. Madam Pomfrey.
Nem mertem ismét ránézni a vértől pirosló karjára, mert éreztem, hogy az a két pirítós is kifelé kívánkozik már a puszta látványra is. Így tekintetem vissza tért Potter arcára. *
- Szép kis koccanás lehetett. * jegyeztem meg szinte már suttogva, majd mikor ráébredtem, hogy innentől én fölösleges vagyok lekászálódtam a karfáról és vissza süppedtem a vele szemben álló fotelbe. Onnan válaszoltam az enyhén gúnyos kérdésére. *
- Nem, hogy őszinte legyek nem örülök. És nem tudhatod, hogy fertőződik-e vagy sem, minek utána ha értenél egy kicsit a sebekhez most Madam Pomfrey-val ücsörögnél a gyengélkedőn. Ez nem játék, akár komolyan el is fertőződhet a karod. Nem fogod tudni mibe fogni a pálcát. * böktem fejemmel borzongva a kezére.

Én nem bírtam volna ilyen nyugalommal ülni, ha a karom a leszakadás határán állt volna. Egyáltalán nem.
Ekkor pedig szöget ütött a fejemben valami: fogalmam sincs, hol és hogyan lehet így megsérülni. Ez nyilván nem egy kviddics edzésről származott, egy seprű nem sérti fel így az embert, ahogyan a kvaff és a gurkók, de még a cikesz sem.
A seb elég nyíltnak tűnt ahhoz, hogy vágott seb legyen. *
~ De ki lehet olyan troll, hogy elkezdje csak úgy hobbiból vagdosni magát? ~
* Nem hittem volna, hogy James Potter bepiszkolná a gyönyörű kezecskéit, s ebből ismét levontam a következtetést: azért nem mutatja meg Madam Pomfreynak, mert hősködik ... vagy mert tilosban járt, mikor szerezte és nincs alibije.
Ettől rögtön megint elemembe lendültem. *

- Akkor is azt hiszem, hogy meg kell mutatnod Madam Pomfrey-nak. Ha nem is másokra gondolsz, magadra gondolhatnál! Úgyis mindig azt teszed ... * az utolsó mondatot csak suttogtam, és reméltem, nem hallotta meg. Bár engem nem zavart volna az sem, ha mégis megüti a fülét a csípős megjegyzésem. Megérdemli. Sosem változik, képtelen rá!
Ám mielőtt igazán lehordhattam volna gondolatban, felállt. A szavai pedig meghökkentettek. *
- Tanulni? Te? Csak nem benőtt a fejed lágya, James Potter? * kérdeztem felvont szemöldökkel, majd elsétáltam mellette, föl a lányok hálótermei felé.
Ám mikor elhaladtam mellette jól megböktem a sebesült karját. *
- Menj el Madam Pomfrey-hoz, James. Ezzel a színjátékkal nem győzöl meg senkit ... * vetettem oda neki, majd a lépcső kanyarba érve még vissza mosolyogtam rá. Aztán csak mentem tovább fölfelé.. *

szavak: ???
ruha: a szokásos
megjegyzés: hááát ... vége?!

Lily Rose Evans & James Charlus Potter


Gúnyos megjegyzésére nem reagáltam. Talán ötödékben még visszaszóltam volna neki valami jó kis kiakasztósat, de most már tudom korlátozni magamat, ha nem is nagyon, de valamennyire igen.
-Attól függ, kire gondolsz.
Válaszoltam és őt néztem az ablakban, jól láttam az arcát.

Hirtelen leült a székem a karfájára. Már jó rég nem volt hozzám ilyen közel, de nem taszított, inkább furán vonzott, pedig enyhe dühöt éreztem iránta, amiért meggátolta nem egy szórakozásunkat. Ám amitől igazán meglepődtem, az a hangnem volt, amiben rám parancsolt. Teljesen ledöbbentem, hirtelen semmim sem fájt annyira, hogy gondolataimat visszavigyék magukhoz. Annyira ledöbbentem, hogy akaratlanul elkezdtem felgyűrni talárom ujját, de csak a hosszú ujjú volt alatta, hát azt is felhúztam, de azt már lassabban, óvatosabban, hogy, ha lehet, ne húzzam végig karomon nagyon. Felhúztam egész felkarom közepéig.

Alatta ott terpeszkedett könyökhajlatomtól lefelé és felfelé is öt-öt centi szélesen a lilás-zöld-fekete folt. Az erek olyan fekete szerűek voltak hozzá képest, nem mondom, elég undorító volt, és rettenetesen fájt. Az már csak segítette az összképet, hogy az egész kiemelkedett belőlem olyan egy centire. Közben lehúztam másik kezemről a fekete kötést és felfelé fordítottam a, még vérző, tenyeremet, melyben nem egy mély seb volt az üvegszilánkoktól, a többi csak kisebb karcolás volt, de felhaladt egész alkaromon, a könyökömig, mert ilyen támasszal álltam meg a törött asztal közepén.

-Most, hogy láttad örülsz? Nem fertőződik sehova.
Jelentettem ki, majd tenyeremet gatyámba töröltem. ez nem annyira érdekes, volt már rosszabb is, csak egy kis bukkanó. Valahogy hirtelen kellemetlen lett a társasága. Már csak az kéne, hogy Lupin megtudja, a gyengélkedőn voltam. Nincsen semmi bajom. Felvettem a táskám a földről. Komolyan csak miatta nem megyek fel, különben még játszhatnék is ma délután.

-Hagyd ki ebből Lupint, neki...jól vagyok, tényleg jól vagyok, nincs semmi bajom, csak nem hiszem, hogy tudnék ezzel játszani. De nem fáj annyira.
Vontam vállat. Sose tudtam hazudni, és elkezdtem érezni, hogy ezt ő is tudja. Megköszörültem torkom.
-Kössz az érdeklődést, de...most leckét kell írnom.
Mondtam gyorsan, majd sarkon fordultam. Ja, persze, leckét. Én meg a lecke. Szar vicc, ezt mindenki tudja.

Szavak: jó kevés, maradjunk ennyiben XD
Ruha: talár, alatta piros hosszú ujjú, alul farmer.
Megjegyzés:

* Nem tudtam, egyáltalán mi okom van beszélgetést kezdeményezni pont James Potterrel. Gyűlöltem, a szó legszorosabb értelmében. Hogy állandóan a haját borzolta, hogy mindig rontást küldött mindenkire, aki az útjába került, hogy folyton folyvást úgy vigyorgott minden lányra, mintha a mosolya milliárdokat érne. Eszembe sem jutott, hogy ötödév óta talán megváltozott. Kizártnak tartottam!
Megmondtam neki már akkor, mikor valami agyahagyott ártással fellógatta Perselust, hogy semmivel sem jobb nála. És igazam volt: hazudni egyikük sem tud.
Bár ezt nem feltétlenül ítéltem negatívumnak.

A szavaira, miszerint csak egy kis koccanás, felvontam a szemöldököm. Egy kis koccanás? És így dajkálja a karját?
Úgy döntöttem a régi jól bevált taktikához folyamodom, akkor talán kiböki, mi a baja. Bár - mint azt már említettem - fogalmam sem volt, miért állok le Potterrel beszélgetni, mintha legalábbis barátok lennénk. Nem, még csak haverok sem voltunk soha. *
~ De akkor most miért csinálom ezt? ~
* Szerettem volna fejbe vágni magam érte, de a következő mondat már ki is csúszott a számon, pedig nem így akartam elővezetni a dolgot. A ... mit is?
Végleg összezavarodtam, csak a kíváncsiság lángolt bennem egyre erősebben. *
- Csak egy koccanás és így fájlalod a karod? Újabban a kviddics játékosok cukorból vannak? * kérdeztem, s szemöldököm még följebb csúszott. A szám sarkában feltűnt egy apró mosoly, amit gyorsan letöröltem. Nem, én nem fogok erre a beképzelt, önelégült, szadista ... nem fogok rá mosolyogni!

A tekintetem ismét a karjára vándorolt és szöget ütött a fejembe egy gondolat. Ha elfertőződik az a " kis koccanás " akár járványt is okozhat, így prefektusként nem hagyhatom, hogy ez megtörténjen!
Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, és átültem annak a fotelnek a karfájára, amibe Potter süppedt bele. *
- Mutasd. * parancsoltam ellentmondást nem tűrő, prefektusi hangnemben, s a kérdések elkerülése végett az utasítást rögtön megtoldottam egy magyarázattal is. *
- Ha elfertőződik, az akár járványt is indíthat el köztünk, én pedig nem szeretném, ha egy griffendéles karját is le kéne amputálni csak azért, mert hősködni van kedved. Előttem erre nincs szükség.

* Nem mertem hozzá érni a karjához, nehogy egy rossz mozdulatommal még nagyobb kárt tegyek benne. Közben magamban össze szedtem a lehetséges sebgyógyító varázslatokat, bár nem tudtam milyen problémával van dolgom. *
~ Ha kell, hát felrángatom Madam Pomfrey-hoz is! ~
* Ebben szikla szilárdan biztos voltam. Nem tudtam még annyit a gyógyításról, hogy azzal megfelelően el tudtam volna látni egy komoly sérülést. Csupán kisebb sebeket, horzsolásokat, esetleg vágott, de nem túl mély " nyomokat " tudtam eltüntetni. Minél többet kellett tudnom ahhoz, hogy rájöjjek: mi a megfelelő gyógymód. *

- Remus prefektus, miért nem vitt már föl Madam Pomfrey-hoz? * kérdeztem össze vont szemöldökkel, miközben fél kézzel hátra dobtam a hajamat, majd elő kaptam a varázspálcámat és szórakozottan forgatni kezdtem az ujjaim között *


szavak: 459 ... de rövid -.-"
ruha: Roxfortos uniformis
megjegyzés: Te minden játékunkban sérült vagy! xD

Lily Rose Evans & James Charlus Potter

Elgondolkodva piszkáltam a kötést jobb kezemen, de csak olyan erővel, hogy ne nagyon használjam az izmokat, mert akkor azt hiszem, tuti nyöszörögnék, ami most még nem is lenne baj, mert egyedül vagyok, szóval még mindent szabad. Tekintetemet leemeltem a tájról, helyette a kötésre szegeztem, melyet elkezdtem szépen lebontani. Fokozatosan tűnt elő hófehér bőröm, majd egy idő múlva vörös rész vált láthatóvá, ott, ahol beleestem az üvegbe, enyhén szétszabdalt. Fura lé folyt belőle, de nem ez volt a különös, hanem hogy valami csillogott a legnagyobb sebbe. Közelebb vittem az ablakhoz, így több fény vetült rá. A sebben még volt üveg. Hátrahanyatlottam a széken, majd nagy levegőt vettem, óvatosan elkezdtem kihúzni. Ennyire még az sem fájt, mikor beleestem.

Végül sikerült megválnom tőle, kívül volt tenyeremen, mely úgy döntött, ezt veheti engedélynek is, szépen kezdte összevérezni az egész tenyeremet, hát gyorsan visszakötöttem. Fejem a kanapé háttámlájának nyomtam, vártam, hogy őrült szívverésem lecsillapodjon, a fájdalom emléke is elmúljon, bár ez nehezebb volt, mint a szívverés lenyugtatása. A véres üveg darabot forgattam kicsit ujjaim közt, majd talárom zsebébe dobtam, hogy senkinek se essen baja, vagy csak inkább meg se tudják, hogy egyáltalán létezett valaha is. Hisz akkor már tényleg felfalnának a mardekárosok, szuronyélre hánynának éles nyelvükkel és nekem annyi, nem mintha így nem szeretnének kibeszélni, de mégis kisebb energiákat fektetnek bele kínzásomba. Bár...Narcissa így is az idegeimre megy Luciussal együtt.

Újra kinéztem az ablakon, láttam a kvidicspálya körvonalait, ahol már repkedtek kis alakok. Edzés van. Még soha nem hagytam ki egyetlenegy edzést sem...de most meg se fordul a fejemben, hogy elmenjek. Nem hiszem, hogy akár ki tudnám nyújtani a karomat is valamiért, a kezemmel meg kapaszkodni. Teljességgel ki van zárva. Jé, az ott...nem...nem Sirius? De, igen, ő az, az iskola felé rohan, mennyibe, hogy a seprűmet akarja kölcsön? Nem sokára meg is jelent barátom, berontott a portrén, csak előttem állt meg, de ott is alig. Felvont szemöldökkel néztem kipirult arcát, miközben kezén támaszkodott, lihegés közben. Azt mérlegeltem még magamban, oda akarom-e adni egyáltalán neki, de ez a kérdés csak egy pillanatig izgatott, mert azonnal megjelent fejemben a válasz.

-Vidd csak a seprűmet, az ágyam mellett van
Intek fejemmel a fiúk lakrésze felé, mire széles mosoly jelent meg arcán és már ott sem volt. Hamarosan visszaért, kezében gyönyörű seprűm. Jól állt hozzá, meg kell hagyni. Hallottam a portré nyitódását, de nem foglalkoztam vele túlzottan.
-Jól vagy? Lupin megint keres egy újabb "bocs" sékért.
Felsóhajtottam. Rettenetes, hogy Lupin mennyire eltúlozza az egészet. Csak néhány seb, egyedül az bosszant bennünk, hogy nem engednek játszani, de ezen is hamar túlteszem magam, hisz most adtam kölcsön életem értelmét Siriusnak.
-Jól vagyok, naná. Lupint pedig légyszi állítsd le útközben. Nem a ő hibája, minden oké, tényleg

Hevesen bólogatott, majd kinyitotta a száját, láttam rajta, hogy mondani akar valamit, csak nem meri, így egy szemgúvasztással jeleztem neki, hogy bökje ki, ne kíméljen!
-Meg...megnézhetem?
Kérdezte és láttam szemében az érdeklődést. De megráztam fejem.
-Majd este, rendben?
Ajánlottam fel, majd ezzel megelégedve elment. Hát igen, tudja, ha megígérek valamit, az úgy is lesz. És ez így is van. Nem sokára újra nyílik a portré, de most Lily jön be rajta, pedig reméltem, újra Sirius az. Kérdésére feleltem, de nem néztem rá, csak ki az ablakon nagyban.
-Jól van!

Csak ketten voltunk a szobában. Jól átgondoltam a választ, majd rájöttem, az a legokosabb, ha félig hazudok. Pedig ezt utálom.
-Semmi baja, csak egy kis koccanás
Mondtam, de nem néztem szemébe. Karom óvatosan helyeztem ölembe, hogy jó kezembe tudjam venni a sebeset, a kötést piszkáltam rajta. Lily enyhén szólva nem kedvel engem, gondolom, csak Lupin miatt állt velem szóba, itt véget ér a beszélgetésünk, bár én szívesen folytattam volna.

Szavak: 637
Ruha: talár, szétnyitva, így látszik alatta egy vörös hosszú ujjú
Megjegyzés: <3

* Telihold volt az előző éjjel és nekem teljesen felborult a bioritmusom. Nem bírtam elaludni, egész éjszaka nyitott szemmel feküdtem a behúzott ágyfüggöny mögött, mialatt a piros lepel túloldalán folyamatosan motoszkált valaki. Mintha egér kapargált volna a ládák között ...
Ez a zaj pedig hosszú távon csak tovább idegesített, olyannyira, hogy mikor átzuhantam a holtponton és már akkor sem tudtam volna aludni, ha akarok már a kaparásokat számolgattam. Egy ... kettő ... három ... apróbb szünet állt itt be a titokzatos zajban, majd ismét újra kezdődött.
Hajnali öt óra tájban hunytam le a szemem. De olyan zaklatott volt az az álom is, hogy így utólag vissza gondolva több haszna lett volna annak a három órának ébren, amíg fél lábbal álom és ébrenlét mezsgyéjén barangoltam. Prefektusként pedig nyolckor már rég talpon kellett volna lennem, hogy össze szedjem az ebédelni induló griffendéles gólyákat - legalábbis azokat, akik eltévedtek az épületben.

Késtem a reggeliről, minimum tíz percet. Nem ettem sokat, csupán két szelet pirítóst és már rohantam is számmisztikára. Mivel az RBF-em elég jól sikerült két éve így több tárgyból járhattam RAVASZ képzésre is. Ez lényegesen megerőltetőbb volt, mint anno a Rendes Bűbájos Fokozatra való felkészülés; bár ebből rajtam kívül nem sokan csináltak nagy ügyet. Én voltam az egyetlen az évfolyamban, aki a jóslástan kivételével mindent felvett további tanulmányok céljából is. Év elején még nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz ...

Számmisztikára még időben oda értem. Zihálva, lihegve estem be a terembe, de legalább nem késtem el és ezt jó jelnek tekintettem.
Ez az óra - Merlinnek hála ! - a hollóhátasokkal volt együtt, legalábbis azon kevesekkel, akik RAVASZ szintű kurzusra jelentkeztek onnan. Bár a hollóhátasok szép számmal képviseltették magukat, én mint majdnem egyedüli griffendéles elvesztem a kék szegélyes talárok erdejében. Mondjuk ők mindig kedvesek és normálisak voltak, egyikük sem olyan, mint a bunkó mardekárosok ... az a bicska nyitogató stílus egyszerűen utánozhatatlan!
De - és ebben nem egy hollóhátas értett egyet velem - a mardekárosok között Lucius Malfoy vitte a prímet, a lányoknál pedig egyértelműen Narcissa Black. Ez az egyetértés pedig összekovácsolt minket, még ha nem is egy házból valók voltunk!

A számmisztika után rúnaismeretre mentem, onnan pedig Legendás Lények Gondozására. Ezek az órák olyan gyorsan elrepültek, hogy időm sem volt bele gondolni, mit csinálok, már sodródtam is vissza a Tiltott Rengetegtől a kastélyba a többiekkel. Ezt a jelentős emlékezet kiesést az ólmos fáradtság számlájára írtam, ami idő közben olyan kedélyesen rám telepedett, mint szürke köd téli hajnalokon telepszik a hegyoromra.
Úgy éreztem, ha nem jutok azonnal ágyhoz ott dőlök el, a folyosó közepén. De ezt végül nem mertem megkockáztatni; az könnyen a prefektusi jelvényembe került volna, ha jelenetet rendezek. Madam Pomfreyhoz pedig nem akartam felmenni egy kis fáradékonyság miatt, van épp elég baja enélkül is.
Így a Griffendél klubhelyisége felé vettem az irányt ...


- Pacsuli. * motyogtam elnyomva egy ásítást a Kövér Dámának, aki felvont szemöldökkel végig nézett rajtam előbb, csak az után eresztett be.
A kör alakú terem majdnem üres volt. Majdnem. Ugyanis az egyik fotelt már elfoglalták, s a társaságom láttán le kellett nyelnem egy sóhajt.
James Potter sosem tartozott a kedvenceim közé, de azon a késő tavaszi napon végleg kihúzta nálam a gyufát. Azzal, hogy Siriusszal együtt nevetségessé tették Perselust ... nos, azzal együtt az én tömény ellenszenvemet is kivívta. Az pedig, hogy csak egy randevú fejében lett volna hajlandó békén hagyni Pert, azt egyszerűen vérlázítónak éreztem. Más kérdés, hogy Piton aznap elvesztette a barátságomat, mert " mocskos sárvérűnek " nevezett, de a lényeg ugyan az.

Azt azonban láttam, hogy nem csak én érzem magam rosszul. Potter vonásai is furcsán keményeknek tűntek, ahhoz képest, hogy máskor mindig nevetésre állt a szája. Nem tudtam, mi lehet ennek az oka, viszont nem is nagyon érdekelt egészen addig, míg rá nem ébredtem ismételten, milyen éjszaka szállt el fölöttünk. Teliholdas.
Tudtam, hogy Lupin ilyenkor mindig gyöngélkedik, bár azt, hogy ez miben merül ki, nem is sejtettem. Kizárólag Remus miatt szólítottam meg Jamest. *
- Lupin jól van? * kérdeztem Pottertől rezignáltan. Nem akartam goromba lenni vele, nem éreztem magamban elég erőt egy veszekedéshez.
Ekkor azonban a pillantásom James karjára vándorolt. Valahogy ... furcsának tűnt a tartása, és ez kíváncsivá tett. Az álom úgy kiröppent a szememből, mintha sosem lett volna. *
- Mi történt a karoddal? * tettem fel ismét egy teljesen más felhangú kérdést. *


szavak: 720
ruha: Roxfortos uniformis.
megjegyzés: ♥♥♥

Nagy levegőt vettem, majd kiléptem a tanteremből. Eddig csak a griffendéllel voltam, de most jön a nehezítés. Tegnap telihold volt, Remussal voltunk, ma meg fél hulla vagyok a fáradtságtól, pluszba tegnap jóval nehezebb volt, mint valaha eddig, bár fogalmam sem volt, miért. Egy a lényeg, sikerült véletlenül összeszedni pár sebet. Tényleg véletlen volt, csak egy rossz mozdulaton múlt, hogy az asztalra repültem, nem volt szándékos, tudom én, másrészt ez rettenetesen fájt. Jobb kezem fekete szövettel volt becsavarva. Nem akartam felmenni a gyengélkedőre, magam meg nem tudom meggyógyítani, nem is próbálkoztam ezzel az őrülettel.

Bal karomon, a könyökhajlatomnál egy vérzacskó keletkezett, melytől meg lila-kék lett az egész. Ha valami hozzáért már csillagokat láttam, de ez majd fel fog szívódni, max egy hónap az egész. Másrészt most el kell viselnem majd a mardekárosok kedves megjegyzését a bénaságomról. Nem is az én hibám volt, de ehhez aztán végképp semmi közük. Ez így van rendjén. Beültem átváltoztatástanra. A házvezetőnőnk nagyon kedves volt, kérte, nyújtsam ki a karom. Kinyújtottam, minden grimasz nélkül, elnyomtam a nyögést is. Mire kijöttem a tanteremből már teljesen rosszul voltam a fájdalomtól, mázlimra a karomat legalább a talár eltakarta, a kezemet meg mindenki láthatta.

Lupint sikerült leráznom, nem az ő hibája, nem leszek mérges rá a semmiért. A barátom, mindent megteszek érte, nem engedem, hogy kárt tegyen magába, így is elég seb van rajta. Rólam meg ezek elmúlnak, mondjuk örülök, hogy nem harapott meg, mert akkor tényleg mérges lennék rá, de szerintem azt is megbocsátanám. Neki mindenképp. Ez nálam olyan természetes. Vakon megbízom Siriusban, Peterben és Lupinban, fel se merül mennem kétely feléjük. De elég rosszul éreztem magam bájitaltanon, a mardekárosokkal. De lenyeltem, és megérte.

Végül már berohantam a klubhelyiségbe, leroskadtam egy karosszékbe, az ablak mellé. A többiek még órán voltak, de nekem mára ennyi elég volt. Ha majd megkérdezik, miért maradok ki, hát megmutatom a karomat. A Madam tuti felment jó időre, de ezt nem akarom, mert a kviddics is úszna miatta, inkább elviselem. Leckét kéne írni...inkább majd később, vagy majd óra előtt, ilyesmi. Nem értem, hogy történhetett. Sirius hirtelen eltűnt, én meg háttal álltam neki, így legalább csak az asztalhoz vágott.

A kör alakú szobában az arany és a vörös színek dominálnak. Kellemes kanapék és puffok szolgáltatják a kényelmet, a kandallóban pedig télen mindig vidáman lobog a tűz.
Az ablakok mellett asztalok állnak, ahol az okosodni vágyó diákok tanulhatnak kedvükre. Innen nyílik lépcső a fiúk és a lányok hálótermeihez.