:...Tó...:

Phoebe

Egy pillanatra megszünt a világ létezni és nem volt más benne csak én és ennek a lánynak a duzzadt ajkai nagyon finom és határozott volt a csókja és természetesen a hülye kérdéseimet is egész jól kezeli. Ebből valószínűleg kapásból levette, hogy én tapasztalatlan vagyok még párkapcsolati témákban, de ha van Merlin akkor nem foglalkozik vele.
-Értem, ne haragudj nem akartalak megbántani csak olyan voltál mintha nem lett volna jó.- mondtam neki mikor szétváltunk. Még mielőtt válaszolhattam, volna a röpke anatómia kiselőadás után már újra éreztem az ajkait az ajkamon és a nyelvét ahogy bebocsájtást kér a számba. átöleltem a derekát és épp azon voltam, hogy átfordítsam a fűbe, hogy én legyek felül mikor valami nedvességet éreztem azokon a részeken ahol nem tudott a ruha eltakarni, mint például most a kezemen ami az ő derekán pihent.
Megpróbáltam egy kicsit elhúzódni tőle ami szerintem nem csak nekem hanem neki is gondot okozott ebben a pillanatban viszont muszáj volt, mert ha totálisan elázunk akkor abból nagyobb gondjain is lehetnek.
-Pheobe azt hiszem be kéne mennünk a kastélyba mielőtt teljesen elázunk. - Dörgött az ég is ami csak is azt jelenthette, hogy pillanatokon belül hatalmas víz mennyiség ömlik a nyakunkba. Nem akartam tőle elválni és azt meg főleg nem, hogyha vissza megyünk úgy tegyünk mintha semmi nem történt volna.
-Ha van kedved tudok egy helyet ahol folytathatjuk ezt a kis elfoglaltságot amit most csinálunk, de ha nem akarod akkor nem kell.- Mondtam neki cseppet sem határozottan sőt kifejezetten halkan és abban reménykedtem, hogy talán meghallotta. Felálltam a földről és a kezemet felé nyújtottam sürgetés gyanánt mivel addigra már rendesen esett az eső.

Teljesen elvesztem. Lassan már azt sem tudtam hol vagyok és mit csinálok. Nagyon nehezemre esett elfogadnom, hogy ő tényleg nem szórakozik velem hanem tényleg én érdeklem. Furcsa leírhatatlan érzés kerített hatalmába és úgy éreztem, hogy most nem lenne szabad rosszul viselkednem, mármint megbántanom őt is. Ha már Lily nem lehet az enyém akkor persze felejtsem el. Ezt könnyű mondani csak ez nem így megy. Persze ez a lány most azt hiszem bizonyított, de akkor sem tudom kezelni a helyzetet.
Érzem ahogy a karjaival körbefonja a nyakamat és ahogy ajkai az enyémet érinti. Ha most hű akarnék lenni ahhoz amiket nem is olyan régen a fejéhez vágtam akkor most el kéne tolnom magamtól. Persze ez nem fog megtörténni hiszen és is valami férfikezdemény vagyok és a testem inkább többet kívánna mint kevesebbet. Csókolózás közben átöleltem a derekát és kezeimmel elkezdtem lejjebb indulni mikor abba hagyta a ténykedést és elhúzódott tőlem.
Hát ennyi volt és nem több azt hiszem. gondolom arra gondol, hogy milyen rosszul csókolók, de hát, honnan is tanulhattam volna.
-Mi a baj nem volt jó? - Kérdeztem rettegéssel a hangomban és már előre próbáltam felkészülni a csalódásra.
-Nyugodtan megmondhatod, nem fogok megharagudni. - Felhúztam a lábaimat magam alá és úgy ültem tovább, hogy a fejemet megtámasztottam rajta. Vártam és vártam, hogy mi is lesz a kifogása arra, hogy olyan hirtelen megszakította a csókot.
Nem akartam rá nézni, mert féltem attól ami a szemében van és attól még jobban, hogy itt marad mellett. Nem tudom mit kell csinálni egy lánnyal és ha tényleg úgy van ahogy ő mondja,hogy kedvel engem akkor aztán bajban vagyok rendesen.

Pálcát láttam a kezében és a következő pillanatban már talpon is voltam. Nem tudtam mihez kezdjek, szívem szerint itt hagytam volna és álmodozzon valaki másról és ami a legfőbb engem felejtsen el. Persze nem úgy nézett ki mint aki el akar menni. Inkább épp ellenkezőleg még közelebb jött és egyre közelebb. Mikor már azt hittem megcsókol. Nem is tudom mit akartam, egyik felem vágyott arra, hogy megcsókoljam a másik még mindig azt hajtogatta, hogy csak szórakozik velem és hoppon maradok. Jelenleg persze nem éreztem, hogy csalódhatnék így úgy döntöttem lehetnék én is kicsit bátrabb és mikor már felkészülten vártam, hogy megérezzem az ajkait a sajátomon akkor szólalt meg.
-Na még csak az kéne, hogy megalázz mindenki előtt. Mit akarsz az előbb majdnem megcsókoltál, most meg inkább le akarsz járatni azzal, hogy a nagyteremben mászol rám?- Dühös voltam mégsem mozdultam el előle, csak a szemeim szórtak szikrákat.
-Ha tényleg akarsz tőlem valamit akkor neked kell számolnod a következményekkel. Téged ugyan úgy megaláznak és megvetnek majd csak azért mert velem vagy.- Szavaim úgy hangzott mintha a világ legtermészetesebb dolgait soroltam volna fel, pedig mennyire nem volt igaz.
-Most már rajtad áll gondolkozz és dönts, de ha mellettem döntesz akkor rosszul választasz.-Fenyegetem meg.- Az öcsédet meg könnyű szerrel ártalmatlanná teszem, ezt te is nagyon jól tudod. Az ő képességei az enyémhez képest nem valami kimagaslóak.- Utolsó mondatomat már csak gúnyból vetettem oda, gondoltam, ha megsértem a testvérét akkor majd megharagszik és végre nyugtom lesz. Álltam és vártam, hogy értelmezze azt amit mondtam neki és utána elfusson tőlem.

~Perselus Tobias Piton~

Letöröltem a könnyeimet, és a pálcámat Perselusra irányítottam, egy egyszerű varázslattal talpra segítettem. Oké, nem volt olyan könnyed talpra segítés, de ha bizonyítékot akart, hát itt van. Közelebb léptem hozzá, és kisimítottam a haját a arcából. Közel hajoltam hozzá, mintha meg akarnám csókolni, de végül egészen közel az arcához megálltam.
- Rendben Perselus, bizonyítékot akarsz? Hát tessék, bár rohadtul nem így gondoltam – gúnyos mosolyra húztam a számat. – Mit szeretnél? Van egy olyan lehetőség, hogy bemegyünk a nagyterembe, amikor a legzsúfoltabb és megcsókollak mindenki szeme láttára. A másik lehetőség a Sonorus. Szétkürtölöm, hogy szeretlek és megveszek érted. A te választásod. Igazából az nem kérdés, hogy mire kérsz, mert megteszem. Csak neked kell eldöntened, hogy melyikhez vagy elég bátor. Végre nem kell elrejtőznöm, meg feszültnek lennem attól, hogy nem lehetsz az enyém. Ez ennyire egyszerű.
Perselusnak negyed órán belül már másodjára sikerült elérnie, hogy emeltebb hangon vele. Jesszus, mi lesz ebből, ha mondjuk, tényleg beválik a dolog és összejövünk? Állandóan így fogjuk marni egymást? Bár legalább addig sem lesz lapos a kapcsolatunk, és talán ez majd mindig egyfajta mozgatórugó lehetne. Az alsó ajkamba haraptam és úgy figyeltem őt. Újra megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat.
- Miért kényszerítesz mindig olyan dolgokba bele, amit egyikünk sem akar? Szerintem te sem akarod ennyire látványosan az egészet, engem mondjuk, nem nagyon érint ez a dolog. Ráadásul, valljuk be, hogy mivel te felém érzelmileg jelenleg semleges vagy. Inkább hagyni kéne, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, aztán majd eldől, hogy mi lesz a vége. Bár ha összetöröd a szívem, Phobos összetöri az arcod. Ez így fair – nevettem, hogy lássa, nem gondoltam komolyan az utolsó mondatot. Nem engedem el a kezét, vártam a reakcióját. Talán ha lassabban haladunk, kevesebb az esélye, hogy támadásoknak legyünk kitéve.

Phoebe Whitewolf

Szívem kihagyott egy ütemet mikor meghallottam a szájából Lily nevét. Hirtelen mérhetetlenül nagy dühöt éreztem és számon is akartam kérni, hogy hogy ismeri a szájára venni az ő nevét mikor rá világított az én hibámra is, hogy én üldöztem el magam mellöl őt. Nagyon nehéz volt az az idő és azt hittem nem is élem túl, de mégis csak sikerült viszont a fájdalom amit érzek azóta még rosszabb lett mivel Lily Jamessel van együtt. Azóta ezek az össze csapások is számomra csak arról szólnak, hogy James ezzel akarja a tudtomra hozni, hogy ő győzött. Most itt ez a lány akit már évek óta ismerek és aki azt mondja, hogy nem tudott hozzám közelebb kerülni. Tetszek neki ami még mindig hihetetlen és persze nem is én lennék, ha hinnék neki.
-Bizonyítsd be.- Mondtam egyszerűen. Bizalmatlan vagyok mindenkivel, hiszen akiről azt hittem, hogy semmi nem állhat közénk mégis rommá lett, így ő sem várhatja el, hogy a karjaiba omlok.
-Amikor sikerül talán elhiszem, hogy nemcsak kihasználni akarsz.- Amilyen rosszul bánok a lányokkal és az emberekkel általában csak is arra számítottam, hogy most fogja magát és elmegy . Feláll és vissza sem néz és közli, hogy nem is gondolta komolyan azokat a dolgokat amiket az imént mondott. Kezeimet a felhúzott térdeim körül össze fogtam és mereven bámulni kezdtem a tavat. Vártam, hogy végre elmondja az igazat hiszen egy Piton nem arra született, hogy csak úgy lógjanak rajta a nők. Ezzel én is tisztában voltam és nem is vártam boldogságot csak egy enyhe remény volt még bennem ami szépen lassan kezdett elhalványulni. Annyira belefeled kezdtem a magam szánalmas életének elemzésébe, hogy már nem is tűnt fel, hogy valaki van mellettem.

~Perselus Tobias Piton~


Felciccentem azon, amit Potterről és a bandájáról mondott. Mintha eddig rosszul láttam volna a helyzetet és mindig sérülések nélkül úszta meg? Nem, ezt nagyon kétlem. Szóval akkor nem értem, hogy miért van így felháborodva.
- Nézd, én csak segíteni akarok neked. És képzeld, észrevettem, hogy vannak órák is, de hiába követem a tankönyvi utasításokat, nem lesz normális a főzet, viszont neked mindig sikerülnek, és sokszor kb. oda sem nézel, a leírásra, csak teszed bele a dolgokat. És miért baj, ha segítséget kérek tőled? Ne legyél már ilyen lehetetlen. Egyébként pedig…
Újabb kérdést szegez nekem, mire én felpattanok. Mi az, hogy az elmúlt hét év? Úristen, Merlin meg minden égi, hát most komolyan elmagyarázzam neki, hogy miért nem foglalkoztam vele hét évig?
- Perselus, kérlek, ne legyél ennyire csökött agyú, de komolyan. Kezdjük ott, hogy öt teljes évig Lily Evans után kajtattál. Aztán tavaly az ötödéves hülyeséged miatt mindenki inkább elkerült, mert kibírhatatlan voltál. És ha ennyire tudni akarod, most sem vagy sokkal elviselhetőbb, mert nem vagy hajlandó felfogni, hogy én nem egy bizonyos dolgot kedvelek benned, hanem azt, aki vagy. El sem tudod képzelni, mennyire vágytam erre a beszélgetésre, hogy a szavaid csak nekem szóljanak, még ha egy általános beszélgetés is, erre te elrontod az egészet azzal, hogy nem hiszel nekem. úgy ismersz, aki csak azért elcsábítana akárkit, hogy aztán a földbe döngölje? – átmentem egy pillanat alatt abba a tizenegy éves hisztis kislányba, akit annyira utálok magamban. A könnyeim áztatták az arcomat, amiket időről időre dühösen letöröltem. Nem tudtam mozdulni, meg kellett várnom, hogy ő mit mond. Hallanom kellett, hogy hogyan küld el melegebb éghajlatra. Ezek után biztos ez következne. Istenem, de utálom ezt magamban. Néha erős vagyok, és őszintén szólva, ha gyenge vagyok, sem bőgöm el magam olyan könnyen, erre itt van ez a fiú és megríkat. Hát csodás, mondhatom.

Phoebe Whitewolf

Egy pillanatra hátra hőköltem mikor is elkezdett szinte ordítani velem. Ő is halálfaló akar lenni ez nem meglepő itt szinte mindenki azt akarja. Inkább az a furcsa, hogy miért is én kellek neki hiszen vannak rajtam kívül izgalmasabb fiúk is, és persze helyesebbek. Valamiféle szánakozást vélek a hangjában mikor Potterékről kezd el beszélni és persze megint csak elkap az indulat.
-Nekem nem kell segítség Potterékhez magam is el tudok bánni velük, ha nagyon akarok. - Sziszegem össze szorított fogakkal az arcába.
Amit a szavaiból sikerült kiszűrnöm az inkább az is, hogy nem csak a barátom akar lenni és ehhez méltón meg is lepődtem mikor a kezemhez ért. Kellemes érzés volt és egy kissé ijesztő is, hiszen Lily óta senki nem érintett meg engem. Vagyis inkább ő volt az egyetlen aki idáig nem undorodott tőlem. És most itt ez a lány aki érdeklődik, de akkor sem hiszek neki. Valahogy próbára kéne tenni?
Következő mondata nem lep meg tipikusan megpróbál olyan helyzetben közel kerülni amiről tudja, hogy engem is érdekel. Bájitalfőzés. Persze még hogy segítsek, arra vannak a tanárok amit persze tudtára is adok.
-Miért én tanítsalak meg bájitalt főzni, arra vannak az órák, ha nem tűnt volna fel az elmúlt hét évben?- tettem fel a költői kérdést.
-Engedjelek közelebb magamhoz? Most komolyan magyarázd meg, hogy mi érdekel bennem, mert, hogy nem a két szemem az biztos. Soha senkit nem érdekelt, hogy magányos vagyok e. Ugyan úgy ahogy téged sem érdekelt az elmúlt években. Miért pont most?- Még mindig fogja a kezem és meglepő módon nem húztam még vissza. Mint a villám hasított a tudatomba a felismerés. Luciust nem akarja megkérni arra, hogy vigye a Nagyúr elé ezért engem szemelt ki erre. Hát ebből nem eszik.

~Perselus Tobias Piton~

Komolyan ennyire rövid az agya ennek a srácnak, vagy csak fel akar húzni, hogy lássa a csöppet sem kedves Phoebe énemet? Hogy lehet ennyire idegesítő, és ennyire édes, amikor idegesítő? Mélyeket sóhajtottam, mintegy nyugtatva magam, és azért is, mert még idő előtt elkezdek vele ordítani.
- Nézd, Perselus. Senki nem küldött hozzád. Magamtól jöttem. Na, jó, Phobos adta a tippet, hogy itt megtalállak, de azon kívül senki sem küldött vagy utasított. Halálfaló akarok lenni, de nekem holmi Lucius nem parancsolhat, nem tudom észre vetted-e. A bajtárs dolog pedig abból adódik, hogy mindkettőnket a körülmények tettek ilyenné. Nem azt mondom, hogy nem jó néha megátkozni egy-egy alsóbb évest, vagy mondjuk Potteréket, de attól függetlenül nem ez kéne, legyen az életcélunk. Dumbledore jó ember, nem csapott ki, mikor már bőségesen megvolt rá az oka helyette inkább elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól - magyaráztam és megfogtam a kezét. Jobb helyen van az én kezemben, minthogy pálcát ragadjon és megátkozzon.
- Nyugodtan nézz bele a gondolataimba, adj Veritaserumot vagy akármit, de hidd el, hogy én nem akarlak bántani. Olyan nagy dolog, hogy a barátod akarok lenni? Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy szenvedni látlak, hogy mindenki piszkál, és az sem tetszik, hogy egyedül szállsz szembe Potterékkel, mikor szerintem hárman hatékonyabban tudnánk védekezni. Gondolj bele, hogy leesne az álluk, ha hárman támadnánk rájuk. Az öcsém mindig benne van az ilyen hülyeségekben. És van még egy dolog, ami miatt amúgy a bőr sül le a képemről, de megtaníthatnál bájitalokat készíteni. A különböző átkok után könnyebb lenne nem mindig a gyengélkedőre szaladni. Nos, mi a válaszod? Közelebb engedsz magadhoz, vagy inkább eltaszítasz és a magányos farkas létet választod? – továbbra is csak mondtam és mondtam és mondtam. Kívülről nézve én a hangom idegesítőnek mondanám. Nem azért, mert vékony, hanem mert tipikusan „aranyvérűvagyok” akcentussal beszélek. Mindig van benne valami felsőbbrendűség, és ezt az istenért sem tudtam levetkőzni. A kézzel fogható dolgok mondandóját pedig figyelmen kívül hagytam. Nem akartam vele összevitatkozni még jobban, hiszen most inkább Pers megszerzése volt a cél, nem pedig az, hogy eltaszítsam magamtól.

Phoebe Whitewolf

Próbáltam végig gondolni mindent, de csak arra jutottam, hogy a gondolataim vissza térnek a mellettem lévő lányra. Nagyon csinos az kétségtelen, de ismerve magamat és az adottságaimat kétlem, hogy komolyan gondolkodnom kéne azon, hogy lehetne e valami közöttünk.
Megmozdul és elém térdel, megpróbálnék kitérni a szeme elől, de ez most képtelenség hiszen szinte belemászik az arcomba. Ezt mások úgy hívnák, hogy belépett az intim szférámba.
-Ki mondta neked, hogy mi bajtársak vagyunk? Én senkinek nem vagyok sem a bajtársa sem pediglen a barátja. Nehogy azt hidd, hogy elhiszem, hogy tényleg csak én érdekellek úgy is tudom, hogy valamelyik találta ki, hogy szívasson. - [/b]Forrtam magamban és mindenáron me4gpróbáltam kiszedni belőle, hogy ki küldte ide hozzám.
-Na mondjad ki volt aki küldött Lucius vagy Crak? Most ezt találták ki, hogy egy lánynak majd hagyom magam és majd azon röhögnek, hogy hogy aláz meg mikor vissza utasít? Kösz, de ebből nem kérek.- Válaszoltam neki fagyosan és lezártnak tekintettem a témát. Míg én beszéltem mindenféle idegesítő hülyeséget varázsolt elő amiket már készültem vagy szétátkozni, felgyújtani vagy épp felrobbantani, mikor is feltett még egy kérdést.
[b]-Még, hogy hiszek e minek tenném csak abban hiszek ami kézzel fogható vagy érezhető, hogy lesz belőle valami. A célokban hiszek és abban, hogy egyszer mindenki megbűnhődik a tetteiért.- Az útolsó mondatot már lassan kimérten mondtam, hogy észre vegye a célzást arra, hogy ne szorakozzon velem.

Phoebe Whitewolf

Szombat reggel lévén mindenki csak arra tudott gondolni, hogy végre sokáig lehet aludni. Én persze más vagyok már ötkor fent voltam és vártam a hét órát, hogy tudjak menni a könyvtárba ott legalább békén hagynak. Mármint a Tekergőknek hívott társaság akik nem a szellemi képességeikről voltak híresek. Már kilenc fele járhatott az idő mikor a gyomrom végképp feladta és követelte a jussát, így lementem a nagyterembe ahol persze a hétvégére való tekintettel nem igen tartózkodtak. Mikor már kezdtem megtelni a rántottával és befejezni a reggelit megjelent az említett társaság, úgyhogy a bajt kerülendő megpróbáltam valahogy vissza menni a könyvtárba ami persze hála Blacknek és társainak nem ment zökkenő mentesen.
Mikor véget ért a kis közjáték amiből valami csoda folytán most sérülések nélkül jöttem ki, nem a könyvtárba mentem, hanem ki a tóhoz.
Megálltam a tó partján és az elcseszett sorsomról szándékoztam volna gondolkodni mikor valaki befogta a szememet és jó reggelt kívánt. Pálcámat ahogy mindig egy pillanat alatt vettem elő és megfordulva rögtön rá is szegeztem a támadómra.
Mikor felismertem ki is az gúnyos szájrándulással tudtam csak válaszolni.
~Ez a lány nem akar rólam lekopni, mindig követ és valamit akar tudom, csak azt nem értem, hogy miért tőlem.~
Tisztában vagyok a saját adottságaimmal nem vagyok helyes, vagy jó kiállású. Az sem tett jót a külsőmnek, hogy már kétszer eltört az orrom is. Mégis Phoebe nem hagy békén. A kis incidens után leült és elkezdett elsős módjára köveket dobálni amit csak egy fejcsóválással nyugtáztam.
-Neked is jó reggelt, de ha kérhetem máskor ne ugorj rám mert még megtalállak átkozni.-
Mondtam kicsit sem szépen neki. Az a csoda, hogy ezt meg merte tenni, más biztos nem érne hozzá. Nem azért mert félnek tőle, hanem azért mert szánalmasnak látják és nem csak a Griffendélesek és a többi ház, hanem ebben az egyben a Mardekárosok is egyet értenek.
Mivel nem tudtam mást tenni így kb. két méterre tőle én is leültem a fűbe és mereven bámulni kezdtem a hullámzást amit a tó fenekén lakó óriás polip idéz elő.

Perselus Tobias Piton & Phoebe Whitewolf

Reggel, miután felébredtem és megmosakodtam úgy döntöttem, hogy elég az egész átkozott titkolózásból, meg a szerénykedésből. Mardekáros vagyok Merlinre, és nem félek én senkitől. Szembenéztem a Nagyúrral, rámosolyogtam, és egy cseppnyi félelmet sem éreztem. Erre itt van egy fiú és nem merek vele négyszemközt maradni. Egy egyszerű farmernadrágot és egy zöld felsőt vettem fel, rávettem a nyakkendőt, amit Phobostól nyúltam le, mert a sajátom elhagytam és az egyik ezüstszínű kabátomat. Kimentem a klubhelységbe, ahol az öcsémet találtam, amint elmélyülten olvas.
- Jó reggelt! – huppantam le mellé és megpusziltam az arcát, aztán összekócoltam a haját.
- Nyugodtan le lehet állni, Phoebs. Most csináltam meg a hajam. Amúgy pedig mi lenne, ha inkább ahhoz lennél bátor, hogy Perselusszal lógj? Nemrég ment el sétálni a tóhoz – avatott be a dolgokba egy gúnyos mosollyal a száján, miközben egy pálcaintéssel visszarendezte a haját az eredeti formájába.
- Köszi, öcsi, de inkább kihagyom. Felmegyek a könyvtárba, szükségem van egy könyvre – ugrottam fel és kiviharoztam a klubhelységből. Egyenesen a tó felé vettem az irányt, a pálcámra egy tájoló bűbájt helyeztem, hogy minél könnyebben megtaláljam a fiút, akire most nagyon vágytam. Igazából arra vágytam, hogy csodálhassam, távolról. Helyes fiú volt, bár nem mondanám, hogy kifejezetten az a Lucius típusú srác, akibe minden lány belebolondul, én mégis sikeresen beleestem, immáron több mint 7 éve.
Mikor megpillantottam a szívem hevesebben kezdett verni, és ez a dobogás csak erősödött, míg el nem értem őt. Nekem háttal állt, így két választásom volt. Vagy megijesztem, vagy valahogy elé kerülök, és így talán nem ijesztem meg annyira. Végül az első megoldást választottam. Ideje volt valamit lépnem az ügy érdekében, hogy ő is felfigyeljen rám. Mögé osontam és kezeimmel eltakartam a szemét, remélve, hogy nem kapok a gyomromba, vagy akárhova egy ütést, vagy esetleg egy kiadós átkot. Perselus ugyanis pontosan tudja, hogy lehet a legrövidebb idő alatt a leghatásosabban hatástalanítani az ellenséget.
- Szép jó reggelt, Perselus! – mosolyogtam, miközben leengedtem a kezeim, és a hátam mögé rejtettem őket. Most biztos, hogy vagy egy hétig nem fogok kezet mosni. Hozzáértem Perselus Pitonhoz, te jó ég.
Lehuppantam a földre és elkezdtem köveket hajigálni a vízbe, és megpróbáltam nem ránézni. Sosem voltam még ilyen zavarban attól, ha megérintettem valakit.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


Komolyan, ennyire még akkor sem reszkettem, mikor a fejembe nyomták a süveget. Már akkor is a Griffendélért könyörögtem. Hehe, a teljesen szülő ellenes gyerek, pedig én egyszerűen csak irtóztam a haláltól. Márpedig, ha oda kerültem volna nagyjából biztos arra ítéltek volna, hogy azt osztogassak a nap huszonegy órájában. Képtelen vagyok végignézni ahogy valaki meghal, az szörnyű dolog.

Gondolataimból Emmaline rántott ki, mikor közelebb lépett és ujjait az enyémbe fonta. Olyan melegség áradt szét bennem, mely felmelegített a lábujjamtól a hajszálam végéig. Bátortalanul mosolyogtam rá, majd hátammal ellöktem magamtól a fát.
-Nem...nem vagy dühös vagy...nem undorodsz vagy félsz?

Kérdeztem bizonytalanul, majd Pamacsra meredtem, aki ahogy közelben voltam megőrült. Vajon Jamesre vagy Peterre is így reagálna? Vagy Lupinra! Nála lehet, végképp elvesztené az eszét. Azt, hogy más is képes átváltozni nem mondom meg neki, mert az már nem az én titkom, hanem a barátaimé, nincs jogom kiteregetni.

Újra nekiindultunk, hogy elérjük a kastélyt, és kilépjünk az erősen tiltott övezetből. Nem akartam, hogy bajba keveredjen, vagy elvessze a prefi címét, bár kétségtelen, James azt könnyebben megbocsátaná, de fogja be, az ő plátói szerelme is egy prefektus...egy mániákus prefektus, akitől feláll a hátamon a szőr, pedig nincs is sok.

Hamarosan elértük a kastélyt, majd elváltunk egymástól. Nem köszöntünk el hangosan, mert egy tanár árnyéka villant meg a falon, így nem volt idő jópofizni. Szépen halkan felsunnyogtam a hálóterembe és elhúztam a paravánt, amögött átöltöztem, majd reggel lezuhanyzom, csak felkelteném a többieket.

- Reménykedem, hogy ne legyen igazad. - válaszoltam Siriusnak, amikor felvetette a lehetőséget, amelyet már magam is sikeresen tapasztaltam, hogy James előbb utóbb feladja a dolgot. Tényleg nem lehetett hibáztatni érte, hiszen ha jobban megnézem, talán egy férfi sem viselte volna el hat éven keresztül azt amit James. Tutira keresett volna magának inkább egy másik rendes, kedves sokkalta szelídebb lányt. De ezért is becsülöm Jamest, mert nem ijed meg a nehéz vállalkozásoktól, nem fél küzdeni, azért, amiért úgy érzi valóban érdemes. Fáradtan álltam fel a földről, madj egy pálcaintéssel visszaküldtem a seprűmet a helyére, és az ölembe vettem Pamacsot, aki már megint morogni kezdett Siriusra. Komolyan fel nem foghatom miért nem kedveli őt ennyire. Ráadásul ahogy a szőr is feláll tőle a hátán... mintha csak attól tartana hogy lenyelni egyben, pedig ez abszurd. Vagy... már éppen megakartam kérdezni tőle, hogy nincs-e véletlenül kutyája, mert Pamacs eddig csak rájuk reagált így, amikor váratlanul megszólalt.
- Elmondani? - kérdeztem vissza kissé értetlenül, miközben megfordultam, hogy szembe legyünk egymással. Nem értettem, hogy mire gondol, és kezdtem attól tartani, hogy valami olyasmit fogok hallani, ami nagyon földhöz fog csapni. Elvégre ha reálisan nézzük túlságosan is egyszerű lett volna, hogy egy kapcsolat ennyire egyszerűen működjön. Túlságosan hirtelen jött, és tilosban, ráadásul... Caroline néni tutira nem fog majd örülni neki, de meg akarja majd ismerni ez egészen biztos. Idegesen babráltam a szoknyám szegélyével, miközben arra vártam, hogy Sirius megszólaljon. A szívem kezdett nagyon gyorsan verni de közel sem úgy, mint amikor néhány perccel ezelőtt megcsókolt. Most határozottan ideges voltam és féltem attól, amit mondani készült. Amikor azonban meghallottam, hogy mire képes elámultam, majd néhány pillanattal később elmosolyodtam.
- Ez megmagyarázza miért fúj rád annyira. - mondtam halkan nevetve a megkönnyebbüléstől, hogy nem mást akart mondani nekem, mindössze annyit tudtam meg róla, hogy animágus. Feltételezhetően bejegyzetlen animágus, mert még túl fiatal ahhoz, hogy ilyesmit tanuljon, ráadásul az iskolai tanagyag sem tartalmazza ezt a fejezetet, csak és kizárólag elméleti szinten taglalja. Ahogy láttam Sirius nem tervezte felemelni a fejét és bár nagyon új volt számomra ez az információ, az érzéseim nem változtak meg.
- Visszamegyünk? - kérdeztem de csak amikor már előtte álltam, s egyik kezemet összekulcsoltam az övévivel a másikban pedig Pamacsot tartottam, aki bár továbbra is bizalmatlanul méregette Siriust, legalább már nem ugrott ki a kezemből és szaladt el, vagy ugrott a nyakába és teperte le. Reménykedtem hogy majd némi idő után Pamacs megszokja azt, hogy Sirius néha kutya alakot ölt, de ettől még nem fogja megharapni, vagy megenni.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


Sóhajtva vettem tudomásul, hogy előrébb halad a történetben mint én.
-Félek, addigra James már nem fogja akarni, amit megértek, mindennek van határa.
Tettem hozzá elhúzott szájjal, majd felálltunk, hogy elinduljunk vissza, a kastélyba. Arra gondoltam, talán mégis meg kéne mondani Emnek, hogy mi is vagyok, de lehet, hogy először csak szóban kéne megvallani, így megálltam két lépés után.
-Emmaline el kell mondanom neked valamit.
Kezdtem bele remegő hangon. Ez persze nem egy betegség, mint a vérfarkasos dolog, még csak nem is vagyok félig kutya, csak azzá tudok változni, de ez nem olyan, mint Lupin dolga, ezzel tisztábban vagyok. Léptem egyet hátra, hátam találkozott a fával. Úgy éreztem, hogy most egy nagy bűnt fogok megvallani, ami szégyellni való, sőt, úgy érezte, utálni fog érte.
-Animágus vagyok és át tudok változni kutyává, ezért nem szeret annyira az állatod.
Mondtam gyorsan, tekintetem magam elé vetettem és egy követ bámultam, mintha roppant érdekes lenne, úgy éreztem, menten elsüllyedek és hogy utál, erre fel voltam készülve, hisz nem könnyű szeretni valakit, aki félig állat. Naná, hogy varázsló vagyok, de azért valamennyi részem egy kutya. Olyan érzés keringett bennem, hogy milyen jó lenne, ha azt mondhatnám, szarvas vagyok, mint James, de nem, csak egy nagyobb fekete kutya.
Még jobban lehajtottam a fejem, nem akartam látni arcát és reagálását mondatomra, elég lesz hallani, szerintem az eléggé fel fog tűnni. Bár bizonyos értelemben én a szerencsésebb vagyok, nem azt mondtam, hogy vérfarkas vagy vámpír vagyok, de pont úőgy éreztem magam, mintha azt mondta volna, vagy egyenesen halálfalót. Erre a gondolatra megremegtem. Nem, azt sosem fogom mondani, nem vagyok olyan, mint családom többi tagja, nem és nem, utáljanak csak érte, de nem szándékozom a sötét oldalra állni, és én leszek az egyik, aki áldani fogja a napot, mikor Voldemort elbukik, én leszek a leghangosabb az ünneplők közt. A zavar, a szégyen pírját tovább erősítettem a düh és a gyűlölet vörös színével, mely helyet fogalalt az arcomon.

Amikor elárulta, hogy mi James véleménye a megbocsáthatatlan dolgokról, majdnem felkacagtam. Az utolsó pillanatban jutott csak eszembe, hogy mi tulajdonképpen tilosba járunk. De még mennyire hogy tilosban! eléggé kellemetlen lett volna, hogy ha az én fene jó kedvem miatt buktunk volna le és vittek volna egyenesen McGalagony professzor elé. Valahogy nem akartam megtudni mennyire lenne mérges mindkettőnkre, nem csak a kilógás miatt, hanem mert ráadásul még fel is kellett kelteni emiatt. Tudom mennyit ér egy békésen végigaludt éjszaka, egy kimerítő nap után, úgyhogy nem szeretnék év végéig büntetőmunkán ülni, minden szabad percemben. Egyébként is, ha azt túl is élem, utána még vissza lenne a beszélgetés Flitwik professzorral majd Lilyvel, mert reggelre tuti neki is a fülébe jutna ez az incidens.
- Nos, minden ember a saját hibájából tanul, ahogy mondani szokás. - mosolyodtam el kissé talán gonoszan, elvégre ez a mondás tökéletesen illet Jamesre. Ő már csak tudja milyen lehet beleszeretni egy rend mániás lányba. Amikor Sirius kicsit közelebb vont magához, az nagyon jól esett. Az pedig különösen nagy gyógyír és megkönnyebbülés volt sebzett lelkem számára, hogy nem folytatta tovább a témát. Nem kérdezte, hogy történt, vagy hogy mikor. Egyszerűen csak kikerülte a dolgot, ahogy azt én magam is mindig megtettem, ha otthon került szóba a baleset. Ahogy szóba került a lesz-e valaha is James és Lily keresztnevekből Ők, az egy olyan kérdés volt, amire én magam is nagyon szerettem volna tudni a választ. Én minden esetre megadtam a kezdő lökést Lily irányából. Az már teljesen más kérdés, hogy az a lökés inkább ajtón való berontássá változott, azzal a szerencsétlen csókkal a végén, de talán még menthetőek a dolgok. Nem szeretném, ha Lily eltemetné magába az érzés, csak azért mert nem képes megérteni egészen pontosan hogy mi is az.
- Fogalmazzunk úgy, hogy ezt jobb ha ők ketten rendezik le egymás között. De azt megígérem hogy ha belepusztulok is Pottert csinálok Evansből. - mondtam kedvesen mosolyogva Siriusnak egy kacsintás kíséretében ezzel minden bizonnyal elárulva, hogy egy, vagy talán több lépéssel is előrébb járok nála. De csak egy egészen picivel, ami még nem nagy hátrány, főleg nem abban az útvesztőben, amelyet ezek maguk köré építettek. Bár meg kell mondanom hat év alatt igazán sikeresen kiaknázták, hogy lehet a legjobban a másik idegeire menni. Azonban megígérem Lilynek, hogy senkinek sem szólok egy szót sem a történtekről és ezt mindenképpen be is tartom. Az már más tészta, ha Sirius esetleg Jamestől tudja meg.
- Lassan lehet vissza kellene mennünk. - mondtam felemelve a fejemet, hogy a szemeibe tudjak nézni. nem sok kedvem volt visszamenni ugyan, de tényleg kezdtem most már aggódni, hogy a nyitva hagyott főbejárat szemet szúrhat valakinek.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


-Mert azt mondta, sok megbocsájthatatlan dolog van, de az áll a lista élén, hogy egy rend betartó emberbe szeretünk bele fülig.
Mosolyodtam el az emlékre, mikor James dühösen viharzott ki a teremből, mert gondolom Lilyvel megint gondja volt, de azért vicces. Szerintem. Sóhajtva néztem a csillagokat, majd mikor megszólalt Emmaline lenéztem rá, mert olyan furcsán szólalt meg, majd ahogy ránéztem eszembe jutott, mi a baja, amit mondott....
-Sajnálom.
Mondtam, mikor már komolyan megértettem, mit is mondott. Átöleltem és kicsit koszos pulcsimhoz szorítottam szerelmemet. Arra jutottam, jobb lesz, ha témát váltok, mielőtt teljesen lefagyunk, így mást kezdtem el mondani, teljesen más témakörből, mert kezd forrósodni a talaj és látom rajta, hogy nem jó dologba nyúltam bele.
-Szerinted lesz valami Jamesből és Lilyből?
Kérdeztem az eget nézve és azon töprengtem, tudja-e a jövőnket, és ha igen, akkor olyanokon gondolkodik, hogy, na, nézd, most még itt fekszik, pedig pár év múlva már belefullad egy tóba, vagy nem tudom. Mert ha ilyeneket tud akkor nagyon kegyetlen, hogy nem mondja meg, vagy nem figyelmeztet.
-Ha még sokáig huzavonáznak James el fogja engedni a kötél végét. Ezt nem mondta így ki, de süt belőle, hogy kezd elege lenni...meg még valami, amire nem tudok rájönni, mintha..mintha valami nagyon rossz történt volna, csak nem akarná elmondani én meg nem tudom, mi az...de lehet, csak paranoia..
Ráztam meg a fejem, jelezve Emnek, hogy ne vegyen komolyan, mert én sem tudom egészen, mit mondok, mit is akar ez jelenteni, csak érzem, hogy valami furcsa Jamesben, de nem jövök rá a megoldásra. Hiába, ő mindig is jól takart el mindent, és mikor megérzek valamit simán le tud beszélni rólam, beadni, hogy csak képzelődöm.

Még sosem szegtem meg egyetlen szabályt sem a házirendből, ezért is választottak meg idén a házam prefektusának, erre most egyetlen éjszaka alatt, a Roxfort házirendjének legalább a felét megszegtem, ebben szinte egészen biztos voltam. Máskor mindig annyira szigorúan tartottam magamat ezekhez, hogy nem is vettem észre mennyi mindent elszalasztottam miatta. Na ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól notórius szabályszegő leszek, mindössze hogy talán egy kicsivel lazábban fogom értelmezi a házirendet. De csak egy egészen kicsit. Nem akartam bajba keverni sem magamat, sem pedig Siriust, mert a végén még őt hibáztatnák a hirtelen változásomért. Pedig ehhez egyedül az én akaratomnak van köze, az pedig hogy miért az már az én dolgom.
- Miért is? - kérdeztem tőle kíváncsian, de az ajkaimon szinte letörölhetetlen mosoly virított. Pedig általánosságban vidám szoktam lenni, de nem ennyire. Úgy mosolygok szüntelenül, mintha az arcom nem lenne képes semmiféle más mimikára. És ez a folyamatos mosolygás még engem is meglepett, bár meg kell hogy mondjam nem is éreztem még sosem magamat ennyire boldognak. Olyan volt mintha a felhők felett lebegnénk, seprű és minden fajta segédeszköz nélkül. Mintha a repülés természetes lenne és nekem a hátamon szárnyak nőttek volna. Azonban ahogy mondani szokták, a legjobb dolgoknak mindig vége szakad egyszer, vagy is hogy minden ami elromolhat az el is romlik. Sirius kérdésére nem tudtam mit válaszolhatnék. Nem tudtam hogyan is kellene elmondanom neki azt amit ezzel kapcsolatban éreztem, és még is hihetetlen megnyugtató volt, ahogy egyik kezével a fürtjeimet babrálta. Megpróbáltam erre az egyetlen egy érzésre koncentrálni de így is, talán csak percekkel később szólaltam meg az égre meredő üveges tekintettel.
- Már nem él. - motyogtam egészen halkan és azonnal észrevettem, hogy a hangom kimondottan reszelőssé változott. És ennek köze sem volt ahhoz, hogy esetleg fáztam volna és azért. bár tudtam, hogy minden bizonnyal egy kis megfázást össze fogok szedni de túl élem. Valahogy el akartam mondani neki, hogy pontosan mi történt, de egyszerűen képtelen voltam rá, hogy kinyissam a számat. Vagy ha ez sikerült is, egyetlen hang sem hagyta el, így inkább becsuktam és feladtam az értelmetlen próbálkozásokat. Talán majd valamikor később. Mert a remény hal meg utoljára, hogy egyszer talán képes leszek beszélni arról a napról.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


Hirtelen elszégyelltem magam a mocskos ruhámban mellette, aki, hozzám képest, még tiszta volt. Így felültem, sőt, felálltam és elkezdtem kigombolni mezemet, bár a gombok elvesztek a sárréteg alatt. Mikor aztán ez sikerült lehámoztam magamról. Azt annyira összeragasztotta a sár, hogy komolyan szinte megállt magától. De alatta egy szinte tiszta pulóver, elvileg piros, de néhol a vérem beszennyezte ezt is. Mikor ez sikerült visszafeküdtem Em mellé, hagytam, hogy vállamra hajtsa fejét. Nagyon jólesett a közelsége, olyan érzést keltett bennem, mintha már nem lennék egyedül. Pedig már elég régóta egyedül vagyok. Persze Jamesék mindig ott vannak, de a lányok sincsenek meg csak lányokkal. Szerintem, de lehet, hogy ez náluk igazából mindegy. De gonosz vagyok.

-James idegbajt fog kapni.
Állapítottam meg sóhajtva, de közben elnevettem magam. Szerinte az a legnagyobb katasztrófa, ha az ember a rend szeretőkhöz húz. Én csak néha tévedek, így elhiszem szívemnek, ha azt mondja, vele akar boldog lenni. túl az álmokon, ez nagyon valóságos szerelemnek tűnik, nem olyannak, ami holnap szét fog esni, mert ráfújsz, vagy a kvidics szétszakítaná.

Fura, hogy ennyire vonzódom ehhez a lányhoz, pedig eddig soha nem tetszett senki, különleges Em, de ezt akkor is tudtam,mikor megláttam. Vajon megmondjam neki, hogy kutyává tudok átváltozni? Vagy akkor frászt kapna? de nem hiszem, mert ha eleget gyakorol akár ő is lehet animágus, nekünk is beletelt egy időbe, Jamessel együtt tanítottuk meg Pet-et. De most már neki is nagyon jól megy. Nem bántam meg, hogy belementem ebbe a dologba, hogy segítek Lupinnak, hisz a barátom, és szüksége van ránk, aminek csak örülök, végre hasznosnak érezhetem magam.

Általában jól palástolom a fájdalmamat, mikor előjön, de James gyorsan le szokott buktatni, néha bosszant, hogy átlát rajtam, egészen a szívemig. Tűnődve simítottam végig Em haján szórakozottan. Gyönyörű aranyfürtjei puhán simultak kezembe. Az én anyukám soha meg nem simogatott volna, miután észre vette, nem vagyok olyan, mint ők.
-A te anyukád milyen?

Kérdeztem, mert szerettem volna tudni, hogy az övé vajon szerette-e őt. Bár biztos, Emmaline-t nem lehet nem szeretni, ő...ő olyan, akit muszáj szeretni, képtelenség negatívan viszonyulni, én legalábbis nem tudom, még megpróbálni sem. Remélem, mindig is boldog lesz, ha esetleg én el is tűnnék mellőle akaratomon kívül. Mindig negatív dolgokra gondolok, ej már, kezd elegem lenni magamból, rettenetes vagyok. De legalább kvidics előtt James felráz, mert olyan nyomott hangulatban képtelen vagyok valami értékelhető dolgot kicsikarni magamból.

Azt hiszem nyugodtan beismerhetem legalább magamnak, hogy amikor ma reggel felkeltem semmi ilyesmi még csak át sem suhant a tudatomon, hogy esetleg megtörténhet. Mi több amikor ma reggel felébredtem azt hittem, hogy ez is egy olyan szokványos nap lesz mint a többi, egy kis prefektusi sétával a végén. Hát ez az állítás már akkor megdőlt, amikor Pamacs letarolta Siriust, akinek már sokkalta előbb vissza kellett volna érnie az iskolába a kviddics meccsről. Ha előbb visszaért volna, talán egyszerűen csak megtaláltam volna Pamacsot és sétálgathattam volna tovább... de nem így történt. És én egyáltalán nem bánom, hogy találkoztam vele, és hogy így alakultak a dolgok. Az persze más tészta lesz, hazamenni a szünetre és megmagyarázni a nénikémnek, hogy beleszerettem Siriusban. Sirius Blackbe, aki mellesleg griffendéles.
És én még azt hittem, hogy a szívem a közelségétől vert kétszeres erővel, hát amikor az arca egyre közelebb ért az enyémhez, megszűnt dobogni és egy pillanatra attól tartottam, hogy szívmegállásban fogok meghalni itt és most. De nem ez történt helyette, a szívem újra felgyorsult és természet ellenes ütemben kezdett verni, de ez valahogy eltörpült abban a pillanatban, amikor megéreztem ajkait az enyémeken. Kissé félénken viszonoztam a csókját, elvégre ez volt az első, és annak ellenére, hogy hallottam néhány háztársam mennyire idilli pillanatban képzeli el az első csókot, azok mind mesterkéltnek hatottak számomra. Ez most... annyira természetes volt.
- Akkor nem is találkoztunk volna. - feleltem elpirultam kis mosollyal az ajkaimon, mert komolyan gondoltam. Ha nem lenne rendbontó akkor nem is ismertem volna meg. Ha pedig valaki mást lenne, nem ő, amilyen most, akkor talán már nem is szerethetném. Apa mindig azt mondta amikor ölelkező párokat láttunk sétálni az utcán, hogy amíg egyedül sétálgatok csak egy fél vagyok. De amikor majd megtalálom a másik felemet, akkor egész leszek... ezt onnan tudom, hogy amikor nincs mellettem újra csak félnek fogom érezni magamat. Én pedig azt hiszem most egésznek érzem magamat.
- Szerintem nem fogom megbánni. - mondtam végezetül Siriusnak, majd amikor végigdőlt a füvön mellé feküdtem és a vállára hajtottam a fejemet. Valahogy most azt sem bántam volna, ha itt alszunk el a nedves fűben, bár azzal is tisztában voltam, hogy aki reggel felébresztene minket az egy nagyon dühös tanár, vagy egy teljesen kiborult Lily lenne, hiszen ma este ő is szolgálatban van ha jól tudom. Bár a kastély másik végében, az is igaz. Meg az is, hogy nekünk tilos lenne elhagyni a kastélyt sötétedés után.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black

Mikor felemelte fejét arcunk csak néhány centi választotta el, éreztem lélegzetét, mely édes volt, elkábított. Mikor azt mondta, hogy ő is érzi szívem egyszerűen teljesen elvesztette a kontrollt és elkezdte kitörni bordáimat, hogy kiugorhasson, egészen Emmaline-ig. Hirtelen megmozdultam, átmozdulva a köztünk elhelyezkedő pár centit, hogy aztán megcsókolhassam. Bátortalan csók volt, olyan, amiben nem voltam biztos. Nem abban, hogy meg akarom tenni, hanem, hogy ő is akarja, ezt nem tudtam eldönteni, hisz ő végül is nem mondta ki kerek-perec, hogy szeret.

Mikor elhajoltam tőle úgy éreztem, lebegek, nem is térdelek, inkább szállok. Teljesen bele szerettem Emm-be, visszavonhatatlanul, vágytam a közelségére, azon gondolkodtam, hogy a kedvéért bármi lennék, ami csak szeretné. Erre a gondolatra elvörösödtem, leszegtem fejem, mintha mocskos ruhám annyira érdekes lenne hirtelen. Sejtettem, hogy ezt ki kell hajítanom a szemétbe, vagy elégetni.

-Nem...nem zavar, hogy nem vagyok egy példás magatartású valaki?
Kérdeztem, hisz ő prefektus én meg James-szel együtt a rendbontás magja vagyunk. Lupin se semmi, Peter meg az erősekhez menekül, ami nem baj, mert megkedveltük könnyen. De azért mégis...egy prefektus akinek az a dolga hogy lekapcsolja a rendbontókat, meg a rendbontók egy királya...tetszik, vicces szerintem.

Lefeküdtem a földre és azon gondolkodtam, ha le tudnának jönni a meghalt családtagjaim vajon mi történne? tuti nem lenne kellemes, de azért klasz lenne, hátha van köztük olyan, aki nem akarna alapból kinyírni.
Csak mondjuk az a valaki valami arany kivétel lenne.

Inkább nem akartam belegondolni abba, hogy bárki is megtudja mit műveltem prefektus létemre takarodó után, ahelyett, hogy a csellengő diákokat kaptam volna el. Önző módon valamiért megakartam őrizni magamnak ezt az estét, annak ellenére, hogy Lilyvel szinte mindent megbeszéltünk. Tudtam, ezt senkinek sem mondhatom majd el, és egy kicsit talán nem is akartam. Egyébként is minimum kitekerné érte a nyakamat, arról nem is beszélve, hogy a végén még Siriust is letolná, hogy rossz irányba húz magával.
- Van belőle másik. - kacagtam fel, amikor az egyenruhámra célzott. Sosem volt a kedvenc ruhadarabom az egyenruha, sokkalta jobban kedveltem az általam összeállított viseleteket. Ha például egy hétköznapi ruhámat tette volna tönkre talán legalább egy kicsit érdekelt volna a dolog. De akkor sem hiszem, hogy sokáig foglalkoztam volna vele. Valahogy jelentéktelennek tűnt, és nem csak a piszkos és helyenként szakadt egyenruhám hanem úgy minden más is.
- Ezt jó tudni. - mondtam és magam is meglepődtem, ahogy éreztem, hogy az arcom egyre melegebb lesz. Vagy is, hogy elpirultam, istenem mi történik velem? Ez lenne az amitől Caroline néni tartott, amikor a kamasz kort, kihágásokat és a fiúkat említette? Fogalmam sincs, de én a magam részéről azt hiszem, hogy mind a három rémálma teljesült egyszerre egyetlen éjszaka alatt. A szavait hallva döbbent tekintettel kaptam fel a fejemet, amely eddig le volt hajtva, s csak akkor jöttem rá, hogy milyen közel is van most az arca az enyémhez. Döbbenten kellett tapasztalnom, hogy a szívem mintha kihagyott volna egy ütemet, majd váratlanul teljesen irracionális gyorsasággal kezdett verni. Mintha csak ki akarna ugrani a helyéről, holott ez fizikailag képtelenség.
- Azt hiszem... ugyan azt a furcsaságot érezzük. - motyogtam végül és bár megint éreztem, hogy kis pír szökik az arcomra, ezúttal összeszedtem minden bátorságomat, és nem fordítottam el, vagy hajtottam le a fejemet. Úgy éreztem, hogy nem lenne értelme lehajtani, főleg hogy komolyan gondoltam amit mondtam. már pedig ha valamit komolyan mondok, azt mindig egyenest a másik szemébe nézve teszem meg. Ahogy ezúttal is, még ha közben teljesen bután és totálisan elpirulva érzem magamat.