:...Tó...:

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black

-De a ruhád az én lelkemen szárad.
Mondtam szomorú sóhajjal, bocsánat kérő arckifejezéssel. Pedig hihetetlenül jól állt rajta, elképesztően.
-Ha bajba akarsz keveredni, én mindig ott leszek!
Hajoltam meg felé, ettől a mozdulattól megszédültem, Em meg még rásegített, így újra elterültem a földön. Mikor azt mondta, megbüntethetné magát is elmosolyodtam.

-Tudod...nagyon...fura dolgokat érzek, mikor veled vagyok.
Mondtam, mert arra jutottam, jobb, ha elmondom neki az érzéseimet, így gyorsabban túlesek az elutasításon, ha arra ítél.
-Azt hiszem, beléd szerettem. Fogalmam sincs, hogyan, de...szerintem felismerem ezt az érzést, bár még senki iránt nem éreztem.

Mondtam újra elvörösödve. Életem első szerelme nem egy mardekáros, ez a következő bűnöm lesz anyáéknál, de ez van. Mikor tekintetem Emmaline-re emelem szívem a kétszeresére gyorsul.
-Igen, ez az az érzés, most már biztos.

Ahogy érdeklődve szemléltem a csillagokat, váratlanul Sirius hangja rángatott vissza a valóságba. Szavai nyomán hirtelen eddig sosem érzett bizsergés lett úrrá az egész bensőmben, amit nem igazán tudtam, hogyan is kezelhetnék. De most nem is láttam értelmét kezelni, mert túlságosan is jó érzés volt. Valami olyan amelyet eddig még nem tapasztaltam és úgy éreztem nem is fogom, és furcsa módon nem is vágytam rá. Úgy értem... nem vágytam rá, hogy ezt az érzést mással is megtapasztaljam.
- Nem szúrtad el. - mondtam neki kedvesen, és kis híján az is kiszaladt a számon, hogy bár folyamatosan a sebeit kellett gyógyítgatnom mert megsérült és aggódtam mérföldekkel ez volt ebben az évben az egyik legjobb estém. Főleg most így a vége felé, hogy csak fekszünk a fűben. Tetszett ahogy egy kissé elpirult egy gyorsan elnyomtam a nevethetnékemet és inkább felpillantottam ismét a csillagokra. Caroline szerint anya és apa odafent vannak. És azok után, hogy ma megszegtem egy csomó szabályt szinte biztos voltam benne, hogy apa most büszke rám, anya pedig mosolyogva helytelenítené az egészet.
- Hát rég volt ilyen izgalmas estém az biztos. - mondtam neki, kissé elnevetve magamat, s ha jobban végig gondoltam ilyen hosszú, és eseménydús estém még soha sem volt, nemhogy mostanában. Sosem vágytam, hogy más ház tagja lehessek, mint a Hollóháté, azt sem akartam, hogy megváltozzak. nem kedveltem a szabálysértőket, mindig példás lány voltam és a saját feladatomnak tekintettem megrendszabályozni őket. És most még sem akartam megtenni... úgy éreztem Sirius már nem lenne az aki, ha valaha is megváltozna. Akkor talán megszűnne annak lenni, akit megismertem és ezt nem akartam, még akkor sem ha kevesebb aggodalommal járt volna a dolog. De ebben nem lehettem biztos.
- Lökött! - ültem fel nevetve, majd egy ügyes mozdulattal lerántottam a lábairól így pontosan mellettem terült el az esőtől még harmatos fűben. Szegény feleslegesen igazgatta a kviddics ruháját, bár az szerintem már így is menthetetlen volt, az én egyenruhámról, amelynek blúza fehér, arról már ne is beszéljünk, mert felesleges.
- Nem kell megköszönnöd. Illetve ezzel az erővel magamat is megbüntethetném. - mondtam neki komolyan feléje fordulva a fűben fekve. Bár a mondatom másik részét már viccelődve közöltem. Milyen szép lenne közölni McGalagony professzorral, hogy magamat és Siriust büntetésbe rakom az iskolai szabályok megszegése miatt. Azt hiszem Lily kitérne a hitéből, ha ez a fülébe jutna.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black

Ahogy az eget néztem elszorult a torkom, vajon hányan mérgesek rám ott fent? Biztos az összes Black utál és megvet, ez...erre fel vagyok készülve. Mikor kicsit arrébb fordulva tekintetem találkozott Emmaline-ével megremegtem, a szívem gyorsabban kezdett verni.
-Sajnálom, hogy eltoltam az estédet.
Kértem bocsánatot égő arccal, majd kicsit elgondolkodtam.

-Bár...nem teljesen világos előttem, hogy mi is történt tulajdon képen, azért semmit sem bántam meg.
Jelentettem ki majd nagy nehezen feltápászkodtam. Pálcám egy intésével visszaküldtem seprűmet a tárolóba, majd megigazítottam magamon sáros és véres kvidics mezemet. Em fájdalmasan gyönyörű volt, ahogy ott feküdt a fűben, és bennem olyan érzések keringtek, melyeket nem tudtam megmagyarázni. Szerelem, szeretet, imádat, vágyakozás, igazából nem is tudom.

-Meg akarsz büntetni, amiért takarodó idején iskola épületén kívül tartózkodtam?
Kérdeztem hivatalos megfogalmazásban mosollyal arcomon. Képtelen voltam megfordulni és elmenni, muszáj vele maradnom, ezt éreztem. Hogy nem lett ő Griffendéles? Megmentette...az életemet, ezt meg se köszöntem még neki.
-Én...szeretném megköszönni, hogy...megmentetted az életemet..azt...azt hiszem.
Tettem hozzá, mert fogalmam sem volt, mi is történt, így nem tudhattam biztosan, hogy komolyan megmentette-e, vagy...de szerintem igen, így kizártam az összes többi eshetőséget.

Ahogy leszálltam a seprűről első dolgom volt segíteni Siriusnak, aki végeredményben végig terült a kissé már magas fűben, jelezve, hogy nem szívesen menne tovább. De nem hibáztattam érte, hiszen amekkora ütés a fejét érhette... nagyon sok vér volt a kövön és körülötte is. Lehet hogy fel kellene kísérnem a gyengélkedőre és ha kérdezik mi történt akkor mindent magamra vállalok és megmondom, hogy ő kivételesen csak segíteni akart, a bajt nem ő okozta.
- Én ráérek. - feleltem végül a kérdésére, majd mindkét seprűt letettem a közeli fa tövébe, majd Pamacsra pillantottam a gömbön keresztül, nem éppen a legszebb tekintetemmel. Mérges voltam rá hogy elszaladt, mi több beszaladt a rengetegbe és ekkora bajba kevert mindkettőnket. Erre persze válaszul szomorú szemeket meresztett rám és egészen összegömbölyödött. Mindig ezt csinálta amikor csúnyán néztem rá, egyszerűen tudta hogy mikor vagyok dühös, vagy mikor vagyok szomorú és esetleg boldog. Végeredményben egy halk finite incantatemmel eltüntettem a burkot, amire ő nyugodtan letelepedett a fa tövébe a seprűk mellé. Lassú léptekkel sétáltam vissza Sirius mellé és ültem le mellé a fűbe. Egy halk sóhajjal eldőltem és csak néztem a felettünk lévő sötét égbolton elszórtam elhelyezkedő csillagokat és a holdat, amely azt jelezte, hogy lassan telihold lesz. Néhány napja kezembe akadt egy holnaptár, amit még Caroline néni adott, hogy figyeljem, mert érdekes dolgokra jöhetek rá, de vigyázzak is vele. Nem értettem mire gondolt, egyedül azt tudtam hogy telihold egy hét múlva lesz pont azon az estén amikor azzal az utálatos Malfoyjal leszek beosztva őrjáratozni. Azt hiszem bárhogy is szeretném majd elkerülni, igazán pokoli éjszaka elé nézek majd. Ahogy elméláztam a csillagokat nézve eszembe jutott, hogy Jasmine mennyire imádta őket. De nem akartam erre gondolni, most nem éreztem rá képesnek magamat. Egyébként sem szerettem ha valaki felfedezte a jeleket az arcomon és a szememen, amelyeket egy lelkileg sérült ember hordoz magán
- Jobb egy kicsit? - kérdeztem csendesen. Valahogy nem láttam értelmét hangosabban beszélni, mert biztos voltam benne, hogy hasogató fejfájása van és eszem ágában sem volt még azt fokozni is. Örülök majd hogy ha tényleg elég lesz csak némi pihenés hozzá, hogy rendbe jöjjön.

//Semmi baj //

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black

Szent Merlin, alig állok a lábamon, egyáltalán nem is tudom, hogy sikerül megmaradnom a két lábamon. Köszönetén megráztam a fejem sajnálkozó mosollyal.
-Ne köszönd, ugyanis egyáltalán nem emlékszem, hogy én voltam-e.
Mondtam icsit már kétségbeesett hangon. Segített leülni a földre.

Hamarosan visszajött, kezében már két seprű volt. Egyik biztos az enyém, na de hogyan került ide? Ahogy ez a kérdés felmerült hihetetlen fájdalom nyilallt fejembe. Felnyögtem, arcomat kezembe rejtettem, hátha kevésbé fáj, hát nem. Végül felültem Em mögé nagy nehezen, belé kapaszkodtam, hátulról öleltem át. A tónál álltunk csak meg, ott lekászálódtam a seprűről és elterültem a fűben. Jólesett, hogy hdeg, hirtelen nem is akartam tovább menni egyáltalán.

-nem maradhatnánk egy kicsit?
Kérdeztem felnézve rá lentről, majd fejem visszaesett a földre, teljesen készen vagyok, nekem annyi meg egy babi, hogy hogy fogok feljutni a klubhelységbe, számomra rejtély, de majd biztos megoldjuk...valahogy, de fogalmam sincs, mégis hogyan.
//Bocs,h csak most és csak ennyi!!!!!!//

Azt hiszem most jött el az iskolába járásom folyamán az első alkalom, hogy kénytelen leszek a Caroline néni által említett régi folyosón belógni amiről mesélt. Bár ők általában kijáratként kezelték, nem pedig visszaszökésre vették igénybe, de ez most annyira nem volt fontos. A nagyobb gondot az jelentette, hogy nem tudtam pontosan hol is van, és hogy hogyan is nyithatnám ki a titkos ajtót, amelyet még sosem láttam vagy használtam ezelőtt. És ezzel a gondolatmenettel el is dőlt, hogy nem ma éjszaka fogom kinyomozni, tehát marad a settenkedés, vagy nem is tudom. Aggódó tekintettel figyeltem, ahogy Sirius hirtelen felpattant, majd nekitámasztotta magát egy fának. Sajnálatos módon tökéletesen el tudtam képzelni hogy érezheti, magát. Én ugyan nem seprűvel zuhantam le és vertem be a fejem minden bizonnyal abba a jó nagy kőre, hanem kis híján összelapított egy autó, amelyben ültem de az eredmények nagyon is hasonlóak.
Amikor azt mondta, hogy mehetünk valahogy egyáltalán nem tűnt magabiztosnak és magam is őszintén kételkedtem benne, hogy képes lesz haladni segítség nélkül. Így eltettem a zsebkendőmet, majd felálltam. Nem vesződtem vele, hogy esetleg megpróbáljam leporolni a szoknyámat, vagy akár az ingemet, mert ezeknek már teljesen mindegy volt. A vér és a vizes föld megtette a hatását és tudtam, amint visszaértem a hálószobámba az első dolgom lesz megpróbálkozni egy nagyobb erejű tisztító bűbájjal hátha még azzal megmenthető a dolog. Ha pedig mégsem akkor elégetem, az a legbiztosabb, egyébként is van belőle még néhány darab, a biztonság kedvéért.
- Köszi. - mondtam kissé meglepetten pislogva, amikor a kezembe nyomta Pamacsot gömböstől és megnyugodtam, hogy a gömb továbbra is tartotta a formáját. Azt viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy kis barátom mennyire idegesen és szokatlanul viselkedik Sirius közelében. Még sosem láttam ennyire idegesnek, mi több, mintha egyenesen félne tőle. Eddig egyedül a szomszéd kutyájával volt ilyen viszonyban, egyszer nyáron még a fára is felmenekült előle én pedig természetesen mászhattam utána.
- Várj, segítek. Az enyémmel megyünk. - nyúltam a hóna alá, hogy támogassam, majd a saját seprűm felé tereltem és leültettem a földre, Pamacsot pedig mellé tettem. Sietve megragadtam Sirius seprűjét, majd vissza lépdeltem hozzá, és a sajátomat utasítottam lebegésre. Nem tartottam jó ötletnek, hogy ilyen állapotban felüljön a seprűjére, szóval felszálltam Pamaccsal a kezemben és amikor ő is csatlakozott neki indultam és meg sem álltam a tó széléig. Ott szálltam le újra, mert nem tartottam jó ötletnek visszamenni a parkba, bárki megláthat minket ha kinéz az ablakon.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black

Szóval a Tiltott Rengeteg. És hogy a Pokolba jutottunk ide? Teljesen nem emlékszem, de semmire, komolyan semmire. Letörölte arcomról a vért, de nyakam és kvidics ruhám őrizte a nyomokat emlékbe. Azért elég durva, hogy taknyoltam egy óriásit, de nem tudom, hol, hogyan és hogy miért. De legalább nem lehet megbüntetni, amiért az erdőben vagyok, mivel nem is tudom tanúsítani, hogy ott voltam, csináltam valamit. Vicces lesz, még a barátaim se tudják majd kiszedni belőlem, pedig nem direkt szívózom velük.

Emm kérdésére megpróbáltam felkászálódni. Arra jutottam, nem kéne ezen sokat filózni, vagy szépen, lassan felállni. Felugrottam, az eddigi szédülésem megszorozódott tízzel. Elkaptam egy fát, hogy ne essek megint el. Homlokom a törzsének nyomtam, és vártam, hogy vissza térjen az alap enyhe keringés. De nézzük a jó oldalát! Élek és Em jól van, meg az az állat is, akinek hirtelen nem tudom a nevét, és hogy ki zárta be abba a gömbbe, de biztos okkal tette...lehet, hogy én voltam? Nem emlékszem.

Ahogy megpróbáltam eszembe juttatni, mi is történt, de helyette csak megszédültem és kaptam egy jó kis fejfájást. Egyszerre fáztam és csurgott rólam a víz, klassz. Erősen kapaszkodtam a fába, nem akartam elesni.....újra.
-Mehetünk...
Nyögtem ki, nagy nehezen a lányra néztem és elengedtem a fát. Imbolyogtam egy kicsit, de amúgy megvoltam.

Igyekeztem nem gondolkodni, vagy emlékezni, mert tudtam, akkor a fájdalomtól megint elterülök a földtől. Az állathoz léptem, megfogtam nagy nehezen a labdát, majd Em felé nyújtottam.
-Azt...azt hiszem, ez a tiéd...
Mondtam, majd a kezébe nyomtam. Ekkor láttam meg a seprűmet, mely egyhelyben lebegett egy véres kő mellett. Na várjunk csak...áhh, hagyjuk a fenébe.

Figyeltem, ahogy lassan nyitogatja a szemeit, és próbál rájönni, mi is történt hol is van. Nem szóltam egy szót sem, csak némán figyeltem, a feje még mindig fájhat, abban biztos voltam és nem akartam, hogy a hirtelen csendben, amely körülvette az erdőt az én hangom valami kiabálásnak hangozzon. Ilyenkor egyébként is minden embernek nagyon érzékeny a hallása. A következő pillanatban, azonban legnagyobb ijedtségemre egyszerűen legördült az ölemből, mintha csak én magam lennék a mardekáros Naricca Malfoy, ám a néhány pillanattal később felhangzó hangokból már megértettem az okát. Elővadásztam egy zsebkendőt az egyenruhámból, amelynek fehér inge véres volt, a szoknyámra pedig levelek és vizes föld ragadt, de ez most nem zavart.
Néhány perc elteltével azonban Sirius feje újra az ölemben volt én pedig a kezemben lévő zsebkendővel letöröltem az arcáról a vért mielőtt még odaszáradt volna. Bár ráfoghatta volna a kviddicsre hamuszürke arcszínét, már nem igazán. Elvégre mindenki tudja az iskolában hogy kemény fából faragták, tehát ha nincs a gyengélkedőn akkor semmi baja. Legalább is eddig nem volt, mert ez most már nem mondható el. Jobban beverhette a fejét, mint az elsőre gondoltam.
- A tiltott rengetegben, valahol jó mélyen. - mondta és közben aggodalmasan néztem körbe. Pamacs egy karnyújtásnyira volt tőlem a buborékjában, de nem nyúltam hozzá, mert nem tudtam, hogy a buborék akkor is megmaradna-e. Nem akartam, hogy újra megszökjön, így is okozott már a mai napra elég felfordulást. Eszem ágában sem volt, hogy valami még ennél is rosszabb történjen. Arról nem is beszélve, hogy tökéletesen tilosban jártunk és ha rajtakapnak Caroline néni tutira kitekeri a nyakamat.
- Persze... nekem semmi bajom. - motyogtam meglepődve, elvégre nem én feküdtem az ő ölében szédelegve és arra panaszkodva, hogy fáj a fejem. Minden esetre egy újabb pálca mozdulattal megpróbáltam eltüntetni a maradék fájdalmat is, bár nem tudom megmondani mennyire sikerült. Nem vagyok gyógyító, és még jó pár sérülés van, ami meghaladja az energiámat és a tudásomat is.
-Fel tudsz állni? - érdeklődtem aggodalmasan, mert egy perccel sem akartam tovább itt maradni, mert ki tudja mikor kerülnek elő az erdei teremtények a vérszagra. Ráadásként ki tudja milyen teremtmények bújnak elő. De azt is tudtam, hogy vissza a suliba egyenesen nem mehetünk, mert ha belefutunk egy tanárba vagy egy másik prefektusba akkor végünk. A karórámra pillantva pedig keserűen kellett tapasztalnom, hogy bizony már takarodó is elmúlt, tehát ki kell találnunk hogy osonhatunk vissza a Roxfortba. Remek... én, mint prefektus megpróbálom becsapni a többi prefektust. Ko,olyan mondom ez a nap kész téboly.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


Sötét volt, de valami meleg folyt az arcomon, nyakamon végig. Ijedten töröltem le, de sajnos tudtam, hogy ezt már testem nem teszi meg. Kezdtem nagyon megijedni, mikor ujjaim véresen néztek vissza rám. Nane! Nehogy már egy ilyen piti ügy miatt haljak meg! Nem nem és nem! Felpattantam, de azonnal visszazuhantam, rettenetesen fájt a fejem. Annyira sajnáltam, hogy a testem már nem tud felkászálódni kicsit sem. Kezem a sebre tapasztottam, naná, hogy hiába. Felnyögtem fájdalmamban.

Ám hamarosan fejem valami puha, kellemes helyre került, nem fájt, de felül igenis, nem tudtam levegőt venni a sok vértől, szédültem. Csak magamhoz akartam térni. Miért tettem? Csak egy lány, ezt nem tettem volna meg bármilyen lányért, nem vagyok százas. A fiúk tuti kiröhögnének, joggal. De ez már nem vicces. Nekem holnap szét kell rúgnom a mardekárosok fenekét. Nélkülem James mégtöbb pofont kap, ami már nem lesz még ennyire se vicces. Nem hagyhatom cserben a barátomat!

Hamarosan valami eltalált, valamilyen bűbáj, de a vér még mindig beterítette arcomat, magamhoz tértem, de minden forgott és rettenetes hányingerem volt. Halvány lila gőzöm sem volt, hol voltam, de arról legalább igen, hogy ki ez az angyal felettem. Legördültem Emm öléből és kihánytam a vacsorámat. Forgott a gyomrom a vérszagtól, melyet árasztottam, az íze sem volt semmi. Hogy nézhetek ki, tiszta vörös az arcom a seb miatt. Visszahanyatlottam Emm ölébe, rettenetesen szédültem.

-Hol vagyunk?
Nyögtem ki nagy nehezen, mert ez most nagyon érdekelt. Nem tudtam az arcát nézni, mivel az is pörgött, mint valami őrült búgócsiga. Rettenetes.
-Borzasztóan fáj...
Nyöszörögtem halkan, majd a sebhez nyúltam, de amint hozzáért kezem arcom megvonaglott a fájdalomtól. Ekkor valami sokkal fontosabb jutott eszembe, mint én.
-Te...te jól vagy?
Kérdeztem, mert ez jobban érdekelt, mint az, hogy hol vagyok, és túlélem.e egyáltalán. egyet fogtam fel. Rémesen sötét van itt.

Amikor megálltam a réten és igyekeztem normalizálni a légzésemet megéreztem, hogy valaki elszalad mellettem a kviddics pálya irányába, odanézve láttam, hogy Sirius az, majd néhány perccel később egy seprűn húzott felettem. Remek ötlet! Még láttam, hogy a tiltott rengeteg fölé repül, majd én is elrohantam a saját seprűmért és felpattantam rá. Soha a büdös életben mióta idejárok nem szegtem meg a házirendet, de az is igaz, hogy Pamacs sem viselkedett sohasem ennyire furcsán. Máskor is szökött már meg, e eddig sosem sikerült elhagyni az iskola épületét. Bár az is tény, hogy egyszer a hugrabugos Aemos hozta vissza, hogy a fiú hálóban találta meg, ott kóválygott a folyosón én meg persze már mindenhol kerestem.
A seprű tárolóhoz érve, azonnal feltéptem az ajtaját és kikaptam belőle a számomra oly kedves versenyseprűmet a Nimbusz 1987-est, amely az idén megjelent legújabb típus volt. Gyors volt és mivel én szerettem a sebességet Caroline néni jobb ajándékot nem is találhatott volna ki a számomra. Felpattantam, majd a megiramodtam én is az erdő felé, de amikor a széle fölé repültem, tétovázni kezdtem. Még sosem jártam odabent és eddig nem sok biztatót hallottam az erdő mélyéről, ráadásul ha elkapnak, akkor pontokat vonnak le a háztól és még büntető munkát is fogok kapni... ha legalább is nem döntenek úgy, hogy kicsapnak. Feszült figyelemmel lebegtem és meresztgettem a szememet a sötétbe, hogy hátha Sirius már el is indult vissza felé és nekem nem kell majd bemennem utána. Ekkor azonban felvillant egy piros jelzőfény és én magamat meghazudtolva egy perc tétovázás nélkül berepültem arra, ahonnan a fény jött. Mielőtt leszálltam volna, köröztem egy keveset a terület fölött, majd elővetem a pálcámat és csak aztán ereszkedtem le a földre. Az ott látottak azonban megijesztettek. Pamacs egy buborékba volt zárva és láttam, hogy bár próbálkozik, nem képes kiszabadulni így tudtam Siriussal foglalkozni. Eszméletlenül feküdt, szétvetett végtagokkal én pedig remegő lábakkal ültem le a földre, majd fordítottam a hátára, fejét az ölembe helyeztem és akkor pillantottam meg a vágást a homlokán, amely ezúttal sokkalta komolyabb volt, mint a kviddics meccsen szerzett. Mélyen felrepedt és dőlt belőle a vér, amely nem csak az arcára de az én egyenruhámra is jutott. Tuti lesz egy agyrázkódása, ha eddig nem volt. Gyorsan igyekeztem megnyugtatni magamat, már amennyire sikerült majd elvégeztem rajta egy erősebb gyógyító varázst, és vártam.
- Hello idegen. - mondta egy halk megkönnyebbült sóhajjal, amikor megláttam, hogy kinyitja a szemeit. Kissé kótyagos volt, mintha csak most kelt volna fel jó néhány órányi alvás után, de ezen valahogy nem lepődtem meg.

Emmaline Fawcett & Sirius Orion Black


Elővette pálcáját, közelebb hajolt, olyan egy arasznyira, majd begyógyította ajkamat. Egyre jobban félek, hogy gyógyító lesz. Felsóhajtottam. Közelsége vonzott, valahogy hozzá akartam nyúlni, végigsimítani arcán, meg ilyenek. Teljesen elment a maradék józan eszem, nem vagyok teljesen komplett. Biztos a gurkó tette, agyrázkódásom lett.

Örültem, hogy beleegyezett, de mikor indultunk volna a szőrcsomó leugrott Em válláról. Futottam utánuk, majd mikor láttam, hogy nem találja az állatot, pedig már a réten voltunk elfutottam a kvidicspálya felé. Felkaptam a seprűmet, majd, nem is gondolkodtam, felugrottam rá, majd a pálcámmal kilőttem egy követő fényt, mely mutatta az utat. Elrepültem Em felett, majd be a rengetegbe. Itt még nem nagyon jártam, pedig én aztán nagy kódorgó vagyok, ám vannak határaim.

A fény nagyon mélyre vezetett, már egyre több árnyék suhant el a fák mellett, nem akartam rájuk nézni, még a végén megbánom, hogy egy lány miatt ide jöttem. Az pedig már elég súlyos magában is, hogy egy lány miatt kockáztatok sok mindent. Pontokat, testi épséget, seprű épséget és még sorolhatnám tovább.

Meg is találtam a kisállatot, de olyan alacsonyan szaladt, hogy mikor már majdnem elkaptam megfordult, felugrott a seprű elejére, seprűm éle találkozott a földdel, így felbuktam. Ám ezek előtt még bezártam az állatot egy buborékba, mely egy helyben lebegett, nem tudta elmozdítani. Esés közben pálcámat az égre szegeztem és kilőttem egy jelző fényt. Lefejeltem egy követ. Rettenetesen fájt, szó se róla. De ezzel nagyon kis ideig tudtam foglalkozni, mivel elájultam.

...