Yvone Yasmine Solange
• Becenév: Általában Yasmine-nek szólítanak, nincs különösebb becenevem
• Faj: Boszorkány
• Neme: Nő
• Kor: 11 év
• Születési Hely/Idő: 1966. (London)
• Átváltozásod ideje: -
• Ki változtatott át: -
• Első Átváltozásod: -
• Származás: Aranyvérű Boszorkány
• Család: Septimus Albert Solange (az apukám): harminc éves, rúnaismeretet tanít a Roxfortban, szerencsére él!
Yvonne Elenarge (az édesanyám): harmincegy éves, nem ismerem a foglalkozását, a lakhelyét. Kisbaba koromban hagyott el, nem emlékszem rá. Tudomásunk szerint él, de nem találkoztunk vele körülbelül tíz éve.
• Háziállat: Egy aranyos bagoly, Minnie, és apunak is van egy, Henry, de ő sokkal idősebb. Minnie-t akkor kaptam ajándékba, amikor roxfortos lettem.
• Iskolai házad: Hugrabug
• Évfolyamod: 1
• Rangod: Diák
• Pálcád: Akácfából készült, sötét színű pálca, sárkányszívhúrral. Apának is hasonló van, ezért elégedett vagyok az enyémmel, pont ilyet szerettem volna!
• Személyes Tárgy: Egy szív alakú medál, amit apukámtól kaptam egyszer. Azt mondta, azért, hogy mindig emlékezzek rá: a világon még él legalább egy ember, akinek fontos vagyok. Mindig velem van, de általában nem látszik, nem szeretek mesélni róla, megtartom a saját titkomnak.
• Százfűlé-főzet: Világosarany és rózsaszín keveréke, eper ízű.
• Hobbi/kedvenc dolgai: Szeret olvasni, kirándulni az apuval, és bármilyen meglepő: tanulni, új dolgokat felfedezni. Hobbija a fényképezés.
• Egyéb érdekesség: Külseje teljesen átlagos, ami megkülönbözteti őt a többiektől, az a jellemében található: képes legádázabb ellenségein is segíteni, azokon is, akik bántják, megvetik, semmibe veszik őt.
• Különleges Képesség: -
• Foglalkozás: Diák (tanuló)
• Kinézet: Világosbarna, hosszú haját többnyire kiengedve hordja, csak néha – amikor szeretne komolynak látszani -, kerül bele hajgumi. Esetleg ha rá tudja beszélni szünetben az apukáját, akkor befonatja, a többiek szerint az áll a legjobban neki. Szemei sötétbarnák, talán ez az, amire azt mondják: „őszinte szemek”. Szája finom vonalú, cseresznyepiros, méltó hozzá. Arca gyermeki, bájos, érzelmeit rögtön tükrözi, éppen ezért nem tud hazudni; általában fájdalmas hangulatú, hiszen gyakran rosszkedvű (néha csak úgy, minden ok nélkül is elerednek a könnyei). Tekintete tűnődő, mindig a távolba réved: sugárzik belőle a megismerés utáni vágy.
Ő az egyik legalacsonyabb az osztályban – mivel egyik szülője sem egy nyúlánk, modell alkat -, de ez őt cseppet sem zavarja, szeret kislány lenni.
Szereti az aranyos mugli ruhákat, melyek passzolnak az egyéniségéhez. Kedvence a rózsaszín, a lila, a piros és minden árnyalata – főleg, ha pörgős szoknyáról van szó! Persze csak iskolán kívül.
Azért különösebben nem törődik azzal, hogy kívülről milyennek néz ki – számára nem ez a fontos, így a reggeli átöltözés-fésülködésben kimerül a tükör előtti pózolás.
• Jellem: Néhány szóban így lehetne jellemezni: félénk, naiv, tudásra éhes. Van egy személy, akihez mindennél jobban ragaszkodik, és ez az édesapja. Néha még nehéz neki megérteni, hogy az anyukája miért hagyta el, emészti magát sokszor, hogy mit tehetett volna ez ellen. Végül mindig megérti, hogy kisbabaként nem lehetett az ő hibája, és az apukájáé sem, ilyenkor megnyugszik.
Nehezen barátkozik, de ha valakit a szívébe zár, azt többé ki nem lehet törölni onnan. Igaz, hű azokhoz, akiket szeret, de ha valakit megsajnál – még ha a legádázabb ellensége –, rajta is képes segíteni, hiszen mindenkit szeretne megvédeni.
A világról sajátos elképzelése van: az emberekben csak a jót látja, a rosszat észre se akarja venni. Amikor aztán megbántják, akkor döbben rá, hogy van, aki nem jóindulatú vele szemben.
Örökké vizsgálódik, felfedez, ahogyan azt édesapjától látta, hajlamos a varázslók világára is kívülálló csodálóként tekinteni – pedig hozzá van szokva, hiszen varázsló nevelte, de mégis, néha mintha egy mesében érezné magát.
Hajlamos az előtte tornyosuló akadályoknak neki se kezdeni, nem érzi úgy, hogy ő okos, tehetséges vagy különleges lenne. Ezért tekint olyan tisztelettel azokra, akik pedig képesek véghezvinni; aztán néha neki is sikerül. Olyankor megint visszatér az őszinte, gyermeki áhítat: ez tényleg ő lenne?
• Előtörténet: 1966-ban született, éppen egy londoni kirándulás alkalmával. Édesapja az első pillanattól szerette, élete értelmének érezte, édesanyjában azonban valahogy nem érett meg az anyai érzelem. Talán fiatal volt, talán nem elég felelősségteljes – nem tudni, de hamarosan elhagyta férjét és kislányát.
Már ekkor is utazgattak, apja szebbnél szebb tájakra vitte – ebből a korszakból ma már nem sokra emlékszik, de sokszor mesélték neki, hogy a hegyek csúcsán, a tavak környéki tiszta levegőn mindig megnyugodott. Volt, hogy csak úgy lehetett álomba ringatni, ha távoli vidékekről meséltek neki – mikor elkezdett beszélni, sok szó volt, amit más nyelven mondott. Különösen okos baba volt, keveset sírt, sokat aludt.
Ám – mint minden családban – a dackorszak felborította a dolgokat, hirtelen elkezdtek furcsa dolgok történni körülötte, ami varázsló gyereknél nem ritka dolog. Ő meg sokszor volt hisztis, kiállhatatlan, ha valami rosszat tett, olyankor mindig az anyját hívta – akire persze nem emlékezett, csak azt tudta, hogy van. Ennyi maradt neki belőle, no meg egy fénykép a polcon.
Ez a korszak viszonylag hamar véget ért, ekkor alakult ki az egyénisége olyanná, amilyen most. Továbbra is sokat utaztak, s ő ezt nagyon élvezte. Hetedig születésnapjára fényképezőgépet kért, amit azóta is sokszor használ, erdei sétáikat az utolsó fűszálig megörökíti.
Már csak ritkán hiányzik neki az édesanyja, észrevette, hogy milyen szerencsés apukája miatt, s azt is, mennyivel érdekesebb volt így a gyermekkora, mint a többi gyereknek. Van, aki még külföldön se járt, ő pedig már mennyi helyen!
Ahhoz képest, hogy élete milyen rosszul kezdődött – viharos kapcsolatban, úgy, hogy édesanyja elhagyta, úgy érzi, így teljes. Ő mindig a rózsaszín ködben jár, s amikor néha földhöz csapja a valóság, ott van valaki, aki támaszt adjon. Még előtte az egész élet, hiszen még csak tizenegy éves.
Amikor először lépte át a Roxfort kapuit, valami különös ámulat fogta el. Ahogy megérintette a falakat, mintha csak a mesekönyv oldalairól pattant volna ki az egész. Tudta azelőtt is, hogy nem véletlenül lesz náluk rend egy perc alatt, és nem véletlenül változik olyan sűrűn az apukája szakálla hossza, de azért az furcsa érzés volt, hogy immár ő is boszorkány – vagyis még csak boszorkánytanonc.
A legkíváncsibb arra volt, hogy melyik házba kerül majd: vajon Griffendélbe, mint apja, vagy a Hugrabugba? Végül a második lehetőség vált be – oda került, mint csendes, érdeklődő lány, akinek immár az élete egy részét a tanulás töltötte be.
Nagyon örül neki, hogy ott tanulhat, ahol az apukája dolgozik, bár ez néha azért egy kicsit rossz érzés is – hiszen mégsem köszöntheti úgy, mint egy tanárt; ám úgy sem, ahogy otthon köszöntené. De így legalább nem magányos annyira, néha úgy gondolja, másképpen örökké honvágya lenne.
Ennyi történt vele eddig: jelenleg mohón veti bele magát a roxfortosok életébe, büszkén indul az új felfedezőutakra. Már csak arról álmodik, hogy az iskola falain belül igaz barátokra leljen…
Kezdőlap 
