A csónakház

Egy ilyen családot? Hehe, ha benne élne néha ő is kikívánkozna belőle.
-Hidd el, nem mindig olyan szuper, rettenetesen nehéz elmenni bárhova is velük, igazából bárkivel feltűnés nélkül, akin ilyen szalag van, de túl lehet élni azért.
Mosolyogtam rá, gratulációján meghajoltam felé.
-Hálásan köszönöm hölgyem, igazán megtisztelő!
Nevettem el magam, miután nem sikerült komoly arccal kibírni sokáig.
-Hát, akkor tényleg sok dolog lehetsz még
Mondom, miközben magamban hozzá teszem, hogy csak ne halálfaló, mert akkor a szívem törik atojaira, ezt már most tisztán érzem.
-És, van barátod?
Kérdezem csak úgy mellékes hangnemben, miközben szívem a kétszeresére gyorsul.

- Egy ilyen családot én is el tudnék fogadni. - mondtam neki mosolyogva. Csak az elmúlt nem is tudom hány percben többet mosolyogtam mint egész eddigi életemben.
- Gratulálok. - mondtam neki őszintén és nem is tudom, mintha büszkeség csengett volna a hangomban, hogy pont egy ilyen Grifendélessal hozott össze a sors, vagy nem tudom minek nevezzem.
Igazából nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Most közöljem vele, hogy hatodikos létemre már megvan a munkám, mivel halálfaló vagyok? Nem ezt nem mondhatom neki.
- Még nem tudom. - mondtam neki inkább. - Annyira sok a választási lehetőség. - mosolyogtam rá. - De ami tuti, hogy nem leszek, az az aurorság.

Hatodikos? Ez aztán a hűha, és már tetszik, ez egyszerűen...senki sem fogja megérteni, még a szüleim sem. Kérdésére bólogattam lassan.
-Igen, apukám a híres fogó, és nagybátyám meg David Leron, a szintén ugyanolyan híres őrző.
Mondtam mosolyogva, majd felhúztam talárom ujját, majd piros pulcsim ujját, hogy lássa a szalagot.
-Ez most jött, apámnak sikerült rábeszélnie azt, aki fizet neki, hogy vegyen fel, és mivel apám akarta, meg már látott engem a góré így megkaptam a posztot.
Mondtam enyhe büszkeséggel, csak hogy ne nézzen nagyképűnek.
-Miért, te mi szeretnél lenni, ha nem auror?
Kérdeztem, majd egyik lábam áthelyeztem a padon, így lovaglóülésben szembe voltam vele. Mi az ami vonz? Mi ragad meg benne? Annyira idegesít, ilyet még nem éreztem soha, pedig nem egy lány próbálkozott be nálam párszor.

Ő is elővette a pálcáját és mindkettőt a kettőnk között levő padrészre rakta. Mind a ketten védtelenek voltunk és közben mégsem. Tudom ez így értelmetlen, de én értem és az a lényeg. Bemutatkozott, úgy éreztem nekem is ezt kellene tennem. Hirtelen bűntudatom lett. Itt ülök egy Griffendélessel és beszélgetünk, mármint normálisan nem úgy mint a Mardekárosokkal. Azokkal nem lehet beszélni.
- Luna Moon vagyok. Hatodikos. Hajtó és igen halottam már a csapatról. De várj annak a csapatnak a kapitánya nem Adam Leron? Ő az apukád? Te mázlista az én szüleim aurorok. - mondtam neki elszomorodva. Megint bűntudatom lett, ahogy eszembe jutott Rose. Egy Griffendéles. Ha ezt megtudja Voldemort elé küld, hogy ő maga öljön meg. De ahogy ránéztem Jhonny-ra elszállt a bűntudatom és valami furcsa érzés kerített hatalmába. Boldog vagyok? Én a kőszívű Luna, aki bűntudat nélkül szökött meg a szüleitől? Aki hidegvérrel gyilkol boldog? És amikor rájöttem tudtam, hogy ez hiányzott az életemből. Úgy nevetni, hogy azt nem színleled és beszélgetni felszabadultan. Nem tartani a haragjuktól, bár engem sosem bántanak tudják hol a helyük, de akkor is. Ez egy talán normális élet reménye.

-Ennyire látszik rajtam?
Kérdeztem csodálkozva, majd elmosolyodtam. Ez hihetetlen, soha a életben nem találkoztam jó fej mardekárossal, erre most itt ülök egy padon eggyel, aki még kedves is, és...és hülyén vonzódom hozzá. Ilyen nincs, vagyis...van, hisz most élem át. lehetetlen, én mondom, képtelenség. A következő tettén már nagyon nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne bámuljak rá leesett állal. Pálcája a kezemben landolt. Elővettem az enyémet is, majd leraktam a mellettünk lévő padra. Most már mindketten egyenlőek vagyunk, és én nem érzem magam védtelennek sem.
-Én meg nem szoktam kedves lenni senkihez, aki mardekáros.
Mondtam mosolyogva, majd felsóhajtottam, azt hiszem, be kéne mutatkozni, vagy ilyesmi.
-Jhonny Leron vagyok. Hetedikes...Griffendéles, terelő a házi csapatban, és most már a Villám Seprűkben is, ha ez mondd neked valamit. Általában benne vannak az újságokban.
Vontam vállat. Azon gondolkodtam, miért mondom el ezeket egy mardekárosnak, de a válaszra nem jöttem rá.

- Á, szóval kviddicsezel. Meg sem lepődök. - mondtam neki nevetve. Nem értettem magam. Nem akartam bántani, nem akartam beszólni neki. Mondjuk mindig is jók voltak a megérzéseim és úgy érzem még akár lehet is valami. Szerelmes akartam lenni, és ő tökéletes "alanynak" tűnt. Helyes, kviddicsezik és nem tudom, de van benne valami ami jókedvre derít.
- Na ez egy igazán jó kérdés. Pedig én nem vagyok jófej. - mondtam neki, majd a pálcámat elővéve a kezébe nyomtam. - Csak, hogy tudd nem akarlak bántani. - mondtam neki szégyenlősen, mi baj van velem? Szégyenlős vagyok és jó fej? Mi a ...?

Luna Moon & Jhonny Leron[/center]

Fú, most aztán nagggyon megijesztett, hogy ki ne ugorjak a gatyámból. Hallgattam amit mond semleges arccal, még nem akartam jobban kihúzni a gyufát, tök értelmetlen.
-Bocsáss meg, ha tudtam volna, hogy léteznek jófej mardekárosok biztos máshogy indultam volna neki.
Kérdem elnézést félig komolyan, félig gúnyolódva. Komolyan nem akartam azonnal neki esni, ha kiderül, hogy normális is tud lenni.
-Ha ennyire tudni akarod, azért vagyok boldog, mert most kerültem be a világ egyik legjobb kvidics csapatába terelőnek.
Vontam vállat, nem szándékozom egy mardekárosnak lelkesedni annyit.
-És, te hogy-hogy kedves akartál lenni?
Érdeklődtem, tekintetem táskámra tévedt. Nem baj, a pálcám úgyis a ruhámban van, szóval attól nem fosztott meg.

- Oké lebuktam. - mondtam neki még mindig angyali arccal.
Felismert, csak én lehetek ilyen peches. Hát, ok akkor más a taktika, ha ő bunkó én is, de nem fog jól járni vele.
- Ok, ha te így játszol, akkor én is. Pedig, ha nagyon akarok tudok én kedves is lenni, de akkor ennek itt és most vége. - mondtam neki és a táskáját a földre raktam. Leültem mellé. - Na szóval mi bajod velem?- néztem rá komolyan. Egész helyes volt, de akkor is Griffendéles. Meg kéne leckéztetnem, de azt még későbbre hagyom egyenlőre kicsit elbeszélgetek vele. - Mármint azon kívül, hogy Mardekáros vagyok. Mert ha nem vetted volna észre te meg egy szerencsétlen Griffendéles vagy.

Luna Moon & Jhonny Leron[/center]

Kis idővel később egy zöld pólós lány jelent meg előttem, és azt kérdezte, leülhet-e. Enyhén szólva bámultam rá. Ezt a lányt már láttam, de akkor...akkor zöld talár volt rajta. Nem mentem arrébb, sőt. Táskámat magam mellé tettem, hogy még annyi hely se maradjon.
-Nem, a saját érdekesben sem kis mardekáros.
Mondtam neki én is ártatlan képpel. Ne higgye már, hogy trollá tud tenni a szende szüzike arccával! Pálcám elérhető közelségben van, akkor rántom elő, amikor csak akarom. Kiválóan tudok párbajozni, ha arra vágyik. Már két pálcám is feláldoztam a párbaj oltárán, és valahogy...mindig nyertem. Most komolyan ennyire hülyének néz? Ne már!
-Jobb lesz, ha elmész, különben még meglát egy másik mardekáros, akinek mosolyogva fogom elmondani, hogy mellém akartál ülni.
Mosolyogtam még mindig ártatlan arccal. Ne nézzen már madárnak! Szórakozottan piszkáltam a szalagot, még mindig büszke voltam magamra, megcsináltam, máris van biztos jövőm.

Hálát adtam mindennek és mindenkinek, hogy kiszabadultam. Végre vége az SVK órának.
- Nem hiszem el. - puffogtam magamban. Ilyen unalmas és értelmetlen órát ki sem találhattak volna, de megtették. Azt kéne megtanulnom kivédeni amit én képviselek. Nevetni kezdtem, majd megláttam egy baglyot, ami a csónakház felé repül, majd pár perc múlva újra fel száll. Akarom én tudni? Gondolkodtam el, de végül úgy döntöttem legalább párbajozok egy jót. Gyakorolnom kell a következő küldetésre. Ezek az SVK-k kiszívják belőlem a tudást. Elindultam a csónakház felé. Egy Griffendéles, asszem ez jó buli lesz. Mosolyodtam el magamban és besétáltam. Hálát adtam az eszemnek, hogy óra után leszaladtam a pincébe és lettem a cuccaimat plusz levettem az iskolai taláromat. Így most nem tudhatja, hogy Mardekáros vagyok, csak egy lány aki szereti a zöldet. Mivel egy kivágott zöld póló és egy farmerminiszoknya volt rajtam fekete balerinacipővel.
- Hello! Ide ülhetek? - kérdeztem tőle tettet félénkséggel és a padra mutattam amin ült. Kíváncsi vagyok ebből mi fog kisülni.

Unottan fetrengek rúnaismereten valahol a hátsó sorokban. Nem szeretem ezt a tantárgyat, finoman szólva. Nem a tanár miatt, mert ő jó fej, komplett, a lánya meg egy angyal, őt soha nem piszkálom, tényleg tök aranyos, meg minden. Szépen, csendben fetrengtem, ez nálam teljesen idegen, nem vagyok csendes. Enyhén szólva nem vagyok az, sőt, szeretek felforgatni mindent. De nem Solange-nél, mert ő az egyik ritka kivétel, akit tisztelek. Pfüü, ha ezt a szüleim hallanák tátott szájjal bámulnának és megérdeklődnék, bevertem-e a fejem. Pedig nem, csak egyáltalán nincs most kedvem őt piszkálni. Óra után felkaptam a táskámat és a park felé vettem az irányt. Sötétkék farmerem szokásomhoz híven szét volt sportolva, rongyos volt, de legalább direkt. Talárom nem volt összefogva, szabadon hullámzott mellettem és mögöttem, így kilátszott piros pulcsim, ami tele volt varrva más piros színű anyagokkal ott, ahol lyukas volt, ami elég sok hely. Piros cipőm hasított bőr volt, helyenként halvány pirosra kopott. Végig mentem a folyosókon, ki a parkba, csak hogy kicsit egyedül legyek, mert hamarosan komolyan szétpattannak az idegeim. Leültem egy fa árnyékába, elővettem egy pergament és elkezdtem leírni a kedvenc dalszövegemet angolról franciára, így mégiscsak viccesebb. Ekkor odarepült hozzám Mogyoró, a baglyom. Mosolyogva vettem el tőle a levelet. A szüleimtől jött. Mikor megfordítottam már jobban láttam, kitől. David és Adam Leron. Máris felvidultam. A nagybátyámtól és apukámtól levelet kapni mindig öröm, tőlük csak kvidiccsel kapcsolatos dolgok jönnek. izgatottan bontottam föl a levelet, majd széles vigyorral húztam ki belőle egy hosszú, vörös szalagot. Ez csak azt jelentheti, hogy bejutottam a csapatba. A csapatba, ahova mindig is vágytam. Apámnak saját csapata van, az egyik legjobb, és most sikerült meggyőznie azt, aki fizeti őket, hogy mikor végeztem a sulival vegyenek be terelőnek. Most már minden vágyam teljesült, boldog lehetek és az is vagyok. Azonnal visszaírtam gyorsan, hogy lehetőleg azonnal tudjam küldeni a bagollyal. A gratuláló levél hátuljára írtam gyorsírással, kezemben remegett a penna. Mikor Mogyorónak adtam a levelet és elrepült már csak a szalaggal tudtam törődni. Ez csodálatos, komolyan mondom. Benne, az anyagban selyem betűkkel benne volt a nevem, a számom és, hogy terelő legyek. Felkötöttem a csuklómra, többször is átért, de úgy kötöttem, hogy felül legyen a terelő szó. Imádom azt a színt, mák, hogy apám csapata pirosban játszik.

...