James Charlus Potter { Griffendél & Tekergő }

James Charlus Potter



• Becenév: legközelebbi barátaimnak Ágas, a többieknek simán James
• Faj: Varázsló / Animágus
• Neme: Férfi
• Kor: 17
• Születési Hely/Idő: 1960. Január 7. / Godric's Hollow

• Átváltozásod ideje: -
• Ki változtatott át: -
• Első Átváltozásod: -
• Származás: Aranyvérű
• Család: Charlus Potter / Az apám / 59 éves volt / a minisztériumban dolgozott, sose mondta meg, mivel / él
Dorea Black / Az anyám / 57 éves volt / bájitalokat árult / már halott

• Háziállat: Van egy hóbaglyom, a neve Woody, imádom, mert még a szüleimtől elsős koromban

• Iskolai házad: Griffendél
• Évfolyamod: 7
• Rangod: Diák
• Pálcád: Sárkányszívizomhúr benn, amúgy akácfa
• Személyes Tárgy: Egy fából kifaragott kagyló, melyet mindig magamnál hordok, még anyámtól kaptam, nagyon értékes számomra
• Százfűlé-főzet: Eper ízű, vörös-arany színű


• Hobbi/kedvenc dolgai: Kvidicsezni, Lupinnal, Siriussal és Peter-rel lógni
• Egyéb érdekesség: Vállamon van egy égési sérülés, csak egy egy centi átmérőjű kör alakú, valamikor kicsi koromban szereztem.
• Különleges Képesség: -
• Foglalkozás: Tanulok

• Kinézet: Hajam szőkés-barna, szemem színét nehéz megállapítani, elvileg barna, de néha kékes lesz, ha nagyon dühös vagyok vagy elkeseredett, szóval ilyen nem nagyon van. Kócos hajamba néha beleragadnak levelek, meg egyéb szépségek, de általában gyorsan kibányászom és megint csak simán kócos lesz. Nem szeretem az egyhangú ruhákat és ami túlságosan ünnepi, kiöltözni meg egyenesen utálok. A talár alá igyekszem minél kedvemhez valóbb ruhákat belopni, ami nem mindig sikerül, párszor lebukok, de csak nem tágítok. Cipőm szétsportolt tornacipő, a többiekével ellentétben. Arcom sokszor piszkos, de nem azért, mert nem mosakodom, hanem mert mindig keresem a bajt. Magas vagyok, de csak annyira, hogy át tudjak menni fejlehajtás nélkül az ajtón. Általában mosolygok, mindenkire, még a Mardekárosokra is, de rájuk csak idegesítés céljából. Szememben mindig ég valami nyughatatlan láng, mely egyre merészebb dolgokra sarkall. Nem tudok m
egtartani egy nadrágot sem egy évnél tovább, hisz valamelyik akcióm során tuti ronggyá szakad, ezt apám nem viseli túl jól.

• Jellem: Soha nem tudok a fenekemen maradni, egy percre sem bírom ki, mindig valami kalandon, heccen jár az agyam, ha nem éppen a kvidicsen, csak ez képes eltéríteni egy-egy csínytől. Bár kapom nyakamba a büntetéseket, megrovásokat, hogy miért nem viselkedem végre normálisan, rendesen csak egy napig, én akkor is megteszem, amit terveztem, persze igyekszem elkerülni azt a kínos esetet, hogy a tanár is lássa, de nem mindig sikerül. A Mardekárosok felé mindig is a legmélyebb ellenszenvet tápláltam, és ez hetedikre sem változott, cseppet sem, sőt, az utálat talán csak nőtt, ha egyáltalán lehet ennél nagyobb. A barátaimat mindennél fontosabbnak tartom, teljesen megbízom bennük, akár az életemet is rájuk bíznám, hisz kikben bízhatnék, ha bennük nem? Nem szoktam hazudozni, ha valamit én követtem el, azt bevallom becsülettel, magamra vállalom. Nem tűröm, ha sértegetnek engem, vagy a társaimat, aki pedig kárt okoz bennük, az meneküljön, mert ne tudja meg mi lesz, ha kezei közé kerül.

• Előtörténet: Mikor megszülettem elég nagy port kavartam fel, hisz milyen illetlenség máris elrontani a szülők újévét egy Januári születéssel? Rettenetes, mondhatom. De legalább jó gyerek voltam, nem üvöltöztem sokat. Lassan nőttem fel, fokozatosan ismerve meg a világ csodáit, melybe sajnos nem egy sérülés keveredett nyughatatlan természetemből fakadóan. A szüleim is varázslók voltak, így körül voltam véve repkedő, maguktól mozgó dolgokkal. Kellett egy kis idő, mire mindezt elfogadtam szépen lassan, már nem féltem attól a vasalótól, mely cikázott a házunkban, kipakolta a szekrényeket és szépen kivasalt mindent, majd dolga végeztével, a gőzt kifújva megnyugodva feküdt el a vasalódeszkán, ott, ahova anyu eredetileg tette. A varázsvilág teli volt meglepetésekkel, melyek gyakran elbűvöltek, de ugyanolyan gyakran halálra rémisztettek. A sebeim mindennaposak voltak, egymást követték szép egymás utánba, olyan egyszerű dolgok miatt, mint a kezet a sütőnek nyomás, vagy megsimogattam egy különös állatot, mely azonnal elkezdte megenni az ujjam, mázli, hogy apa mellettem állt és elkábította, így csak a bőrtől fosztott meg, mely szintén nem olyan kellemes mulatság. Az égési sérülést is egy fantasztikus állattól kaptam, aminek a nyála olyan, mintha izzó billogvasat nyomnának hozzád, teljesen véletlenül akadtam rá erre a különleges példányra. Egy fán ült, mikor megláttam. Lentől üvöltöztem neki felfelé, mire leköpött. Csodálkozva néztem a narancssárga nyúlós valamit, mely elkezdte szabályosan átégetni a pólómat, majd a bőrömet is megperzselte, mire rettenetesen kezdtem üvölteni. Szóval, jó sok csínytevésem volt, de a legnagyobb tíz éves koromban durrant. Szó szerint. Ugyanis felrobbantottam a teafőzőt. Ültem, szépen nyugodtan ettem a reggelimet, mikor apám berontott a szobába és elkezdett velem kiabálni, nyilván az eldugott cipőjét kereste. Rossz napja volt, de nekem se kellett több. Dühös lettem, visszaordítottam, egyre csak kiabáltunk, mikor egyszer csak a teafőző, mely a tűzhelyen állt eddig szépen csendben, a tűz sem égett alatta, felrobbant. Hasra vetettük magunkat. Apám vigyorogva nézett rám, ő már tudta, amit én még csak sejteni se sejtettem. Végre feltűnt a varázserőm. Rettenetesen boldog volt és büszke, már a cipőjét sem sajnálta, anyámat pár szóval lecsillapította, hogy ne bukjon ki ennyire, biztos vele is történt már ilyesmi, ez természetes, meg ilyenek. Nem tudtam rájuk figyelni, csak az járt fejemben, hogy ezt én csináltam! A varázserőmmel! Attól kezdve még kezelhetetlenebbé váltam, valamelyik szülőnek mellettem kellett állnia folyamatosan, hogy nem kövessek el hülyeségeket. Persze volta félresiklások, mint mikor a szomszéd madarát felrobbantottam véletlenül, mert valahogy túl sok gázt termeltem benne. Hiába, a szándék nagy úr, és nekem nagyon nagy szándékaim voltak. Természetesen mind rosszcsontkodás. Ám hamarosan szüleim Roxfortba küdtek, ahol nagyobb volt a fegyelem. Itt ismerkedtem meg a barátaimmal is, akikkel elválaszthatatlanok vagyunk azóta is. Ezt a barátságot csak mégszorosabbra fűzte, hogy Lupinról kiderült, vérfarkas. A kedvéért megpróbálkoztunk mi is valamilyen állat alakot ölteni, így lettem és szarvas, ebből kaptam a nevemet is, azaz Ágas. Így lettünk animágusok. Persze a Mardekárosok nálam amúgy is fekete listán vannak, de Pitonnál jobban még őket se utálom. Jópárszor vicceltük őt már meg, de szerintem lesz még a számlánkon vele szemben pár dolog. A griffendélesekkel általában jóban vagyunk, kivéve Lily-vel, aki prefektus, sokszor piszkál minket, és kedvenc szórakozásai közé tartozik, hogy az utunkba álljon, borsot törjön orrunk alá, de nagyjából sikerül kikerülnünk őt.