Konyha -a nagyterem alatt-

- Te is tudod, hogy nem így értettem. Gondold végig miket szeret Lily mindennél jobban; könyvek. Akármilyen könyvvel meglephetnéd, akár egy ritkasággal is és hidd el örülne neki. Egyébként is hamarosan itt a születésnapja. - vetettem fel egy lehetőséget, hogy James ezzel talán rendezhetné a dolgokat és ha elfogadja Lily bocsánatkérést, akkor talán véget ér ez az egész üldözöm, menekülök, visszaüldözöm, bántom, szeretem őrület amit immár hat éve sikeresen folytatnak egymás ellen. Lefogadom, hogy néhány fogadást kötöttek, hogy vajon melyikük hátrál ki előbb ebből az "úgy is én keserítem meg jobban az ő életét" nevezetű játszmából. Amely véleményem szerint kész öngyilkosság, lelkileg mindkettejükre nézve. Ha valóban elhinném, hogy Lily egy befőttesüvegben tartja a szívét nem aggódnék érte. De tudom, hogy a mellkasában van és dobog, még ha ezt remekül igyekszik is eltitkolni. Amikor meghallottam a következő mondatát diadalittasan elmosolyodtam.
- Másért nem is érdemes. - jelentettem ki kacsintva. Még szép, hogy a csapatért. Ez a kviddics lényege, hogy egy kupac teljesen különböző ember, hogyan képes egységes csapatot alkotni, és játszani. Úgy igazán játszani, hogy nem csak ők de a másik fél is élvezi a játékot és ez küzdésre inspirálja őket. De ahhoz, hogy James tényleg kitudjon hozni magából bármit is jó lesz ha már most elmegy aludni. Én pedig felmegyek a bagolyházba és az egyik jómadárral remélhetőleg felverem Siriust egy üzenettel, hogy ne keltsék fel Jamest, csak meccs előtt egy órával. Akkor ha jól számolom olyan 5 és fél órát tud majd aludni. Ez talán elég lesz, reggelit meg tesznek neki félre a fiúk, elvégre erre valók a barátok. Csak ne fogja majd rám egyikőjük sem angyalbőrbe bújt gonosz cselszövő vagyok.
- Értem. - mondtam bár kissé meglepődve, és egy picit kényelmetlenül érezve magamat, mert erről Siriussal nem igazán beszéltünk. Bár az is igaz, hogy előszeretettel szoktam elkerülni a család témát, amikor a beszélgetés azon részéhet érünk, ahol úgy érzem veszélyben vagyok. Talán ezért sem kerültem a griffendélbe, elvégre aki másokkal ki mer állni, annak a saját démonjait is le kellene tudnia győzni... ez az, ami nekem valahogy nem megy.
- Nem kerülheted el életed végéig, remélem tisztában vagy vele. Egyébként is, hol a griffendéles bátorság? - kérdeztem tőle komolyan, miután kiittam a poharamból a narancslevet és megettem a maradék gyümölcsrizsemet. Az üres edényeket betettem a mosogatóba, de a késői órára tekintettel nem mosogattam el és bíztam benne, hogy a manók nem haragszanak majd meg érte. Illetve, hogy senki sem jön rá, hogy mi voltunk idelent. Nem szerettem volna, problémákat ebből a véletlen találkozásból Jamessel.
- Jobb ha megyünk, én még sétálok, te pedig sicc aludni. - közöltem vele, biztató mosollyal az arcomon, majd kitártam a gyümölcsös portrét, és kimásztam a folyosóra. Még visszaintettem Jamesnek, majd lassú léptekkel szépen elindultam a lépcsőház felé, hogy minél előbb elérjem a bagolyházat. Gyorsan le akartam tudni a levelezést, és reménykedtem benne, hogy Sirius nem lesz dühös, amiért egy idegen bagoly felveri az éjszaka közepén. Illetve remélem csak ő fog felkelni a kopácsolásra a többi szobatársa nem.

//Köszönöm a játékot //

Keserűen felnevettem.
-De jó! Akkor nekem majd nem kell küzdenem, csak most érzem magam a földbe döngölve.
Mondom epésen, majd beleittam a narancslevembe és felsóhajtottam.
-Kvidicsezek. A csapatért és nem Lily-ért vagy az apámért.
Jelentettem ki komolyan, az sem érdekelt, hogy hamarosan a fáradtságtól fogok összeroskadni. A csapat megérdemel ennyit, én vagyok a vezérük, kötelességem megadni a tisztelet ezzel nekik.

Amit mondtam, komolyan gondoltam. Nem Lilyért küzdök, nem érte fogom ma tönkrezúzni magam, mert csak négy óra és kezdődik a meccs, és ez nem olyan, amit mondani szoktak, hogy nem...valami. Hanem most komolyan nem érte. És tudom, hogy nem fogom épp bőrrel megúszni, de a legkevésbé sem érdekel, tőlem aztán zúzzon össze az a troll Malfoy, essünk túl rajta, erre várt. Az elhatározás gyökeret vert és megkeményedett, bár minden tagom gyenge volt, de ez eléggé...ezt nagyon akartam, meg akartam küzdeni velük, az már más kérdés, hogy nem állt szándékomban sértetlenül kikecmeregni.

-Úgy, hogy néha annyira elmerül a bánatban, hogy ha onnan nem rázom ki kvidics előtt porrá verik a tetű Mardekárosok. Még mindig bántja, hogy a családja kitagadta, mert nem akart halálfaló lenni.
Mondtam komolyan, majd felálltam. Ha eddig éreztem valamit, hát az most elpárolgott. Eddig csak simán semmi nem volt, most azonban rosszabb volt, komolyan össze akartam szedni valami súlyosabb sérülést. Nem halálosat, de valamit. Egyrészt a lelkiismeretem miatt, másrészt, ha elájulok, akkor már alszom is.

És én arra vágyom már csak. Aludni.
-És remélem, addig nem találkozom Lilyvel...
Mondtam, mert ha fogok, akkor nem csak egy sebet szeretnék, hanem egy sokkal mélyebbet, de nem olyat, ami tőle van, lelki sebből már van elég. Meg akarom szerezni a cikeszt és nem vagyok hajlandó tűrni, hogy Lily felhúzzon, mert akkor megint rám tör az elkeseredettség és nem a cikeszt, hanem a gurkót fogom elkapni.

- Ez így nem igaz. - világítottam rá a tényre, hogy elég dolgot tud Lilyről, csak mindössze ügyesen elsiklik felette. Ha egy kicsit összeszedi magát, minden bizonnyal megfogja érteni, hogy mire gondoltam, de most úgy láttam,e z tökéletesen esélytelen. De nem hibáztattam érte, elvégre már ahhoz is tehetségre volt szüksége, hogy ilyen állapotot produkáljon magának. Bár abban is biztos vagyok, hogy valahol félúton volt ez a szándékosság és a tehetetlenségének a kinyilvánítása között. Mindössze annak örülök, hogy remélhetőleg nem fordult meg a fejében az öngyilkosság igazán komolyan.
- Lehet, hogy imád, de nekem azt tanították, hogy ha a szerelemért, nem küzdöttél, akkor majd azért kell, hogy megtarthasd. - mondtam neki őszintén azt amit gondoltam. Akkor is tudtam ezt, amikor Sirius először megcsókolt, és nem bántam. Ahogy most sem mert úgy gondolom képes leszek megküzdeni azért, hogy vele maradhassak, de ez persze csak úgy mehet, ha ő maga is akarja majd, hogy mellette legyek. Remélem, hogy ez mindig így fog maradni, ahogy most van. vagy is hogy majdnem, mert szeretnék vele nyugis körülmények között is találkozni. Mondjuk valahol egy folyosón, NAPPAL, vagy a parkban... esetleg egy kviddics meccsen. Nem lenne rossz, ha majd a szünetben is tudnánk találkozni, illetve egyszer majd be kell mutatnom a nénikémnek. És ahogy a nénikémet ismerem inkább előbb, mint utóbb kerül majd rá sor. Valamiért ő borzasztóan kíváncsi.
- Magánál? Ezt hogy érted? - kérdeztem kissé aggodalmas arcot vágva. Talán valami történt, amiről nem tudok? Csak reménykedek benne, hogy nem törte össze magát újra, bár most nem voltam a közelében, sem én sem Pamacs. A kis szörnyetegemet, azóta a szobámban tartom szinte hét laka alatt. Ez jár annak, aki elszökdösik és kis híján megöli egy másik ház diákját, miközben az igyekszik elkapni őt, hogy visszahozhassa nekem. Az azonban nem ment ki a fejemből, hogy miért viselkedett Pamacs, megvadult dögként Sirius közelében.
- Igazából személy szerint nem tudom kit, de azt javaslom, hogy legyen jó összhang a fogó és a terelők között. - mondtam elvégre ha a terelők és a fogó fújnak egymásra, akkor az utóbbi nem feltétlen kerül le épségben a levegőből. Nekem szerencsém van a terelőinkkel, na meg a kapitánnyal is, mert nem hajtunk annyira semmire, azt leszámítva, hogy mindig a annak drukkolunk aki a mardekárosok ellen játszanak. A kapitányon is szereti, ha nem kötnek ki a csapatának tagjai a gyengélkedőn. Ahogy elgondolkodtam, kiöntöttem Jamesnek a pohárba, a narancslevet, majd odaadtam neki, ezt követően pedig belekortyoltam a saját poharamba.

-Bárcsak tudnék ennyit Lilyről. Nem ismerem ki rajta magam.
Sóhajtottam szomorúan, majd éreztem, hogy kezdek nagyon elnehezedni, na ne már, hogy eddig nem voltam álmos, és most hirtelen a konyhában elnyom az álom! Bocsánatkérően mosolyogtam Em-re, amiért majdnem felborítottam a tálját, nem akartam neki bajt okozni, ám amit Lilyvel kapcsolatban mondott...nagyon tetszett.

-A szerelem olyan fájdalmat tud okozni, melyet sose éreztél. Mar, mint a sebbe szórt só, de téged Sirius imád, szóval az más.
Közöltem elkínzott mosollyal. Mit nem adnék egy ilyen szerelemért. Egy olyanért, amiért nem kínlódnék ennyit. Persze, tudom én, hogy azt mondtam, a férfiak azt szeretik, ha egy lányért megküzdhetnek, na de nem hat éven át való kínlódásra gondolok, nem úgy, hogy a lány ahogy tud rúg belé egyet, mert az kegyetlen, és a fiú majd elkezdi megunni a fájdalmat.

-Sirius jó játékos. Amikor magánál van.
teszem hozzá elhúzott szájjal, majd kérdésére bólintottam, jelezve, hogy örülnék egy kis narancslének, az biztos könnyebben csúszik le, mint a rizs. Összeillő párok. Em hihetetlenül meleg szívű, Siriusnak meg már el kell egy támasz, egy női támasz, nála jobbat nem is találhatott volna. Remélem, boldogok lesznek, fájdalom mentesen.

-Szerinted kit kéne becserkészni fogónak hozzánk?
Kérdeztem tanakodva, bár most az sem érdekelt, ha veszít a csapat én akkor is a kilátóról fogom nézni félhullaként, a korláton fekve, vagy ki sem megyek. Most semmi sem érdekel, még Lily sem.

Miután James elé toltam a saját rizsét, magam is leültem a vele szemben lévő székre és hozzáláttam a sajátomhoz. Lassan eszegettem, és rá kellett döbbennem, hogy a vacsoránál valahogy jobban ízlett. De ha már őt rávettem az evésre, akkor én sem fogok itt ülni anélkül, hogy ne ennék belőle. Az első néhány falat után letettem a villámat, és lenyeltem a falatot, elvégre úgy neveltek, hogy még csak eszembe se jusson tele szájjal beszélni.
- Szeretek zenét hallgatni, sétálni, és gitározom. És te már most többet tudsz rólam, mint Sirius. - mondtam neki feddőn, hogy most nem azért vagyunk itt, hogy rólam csevegjünk, hanem azért, hogy őt egy kissé visszarángassam az életbe. Az elhangzott szavak azonban ráébresztettek, hogy Siriussal eddig nem igazán volt módunk úgy nagyon beszélgetni, elvégre a találkozásunk leginkább abból állt, hogy ő összetörte magát én pedig gyógyíthattam. Mindez pedig amiatt a kis komisz Pamacs miatt történt. Amikor azonban közölte, hogy még sosem látta Siriust szerelmesnek, egy kissé jól esett, bár azt már tőle is megtudtam, hogy eddig nem igazán érdekelték a lányok.
- Ez határozottan jó, mert még én sem voltam szerelmes, szóval elég új ez az egész nekem. - mondtam végül elismerve az egyik félelmemet Jamesnek. Majd a következő pillanatban kénytelen voltam felkapni a gyümölcsrizsemet, mert fogta magát és felfeküdt az asztalra. Még jó hogy elég gyorsak a reflexeim az ilyesmihez, mert meg kell mondanom, azért szerettem volna megenni. Elég sok izgalom volt már a mai este, és reggelig úgysem igazán tudtam volna aludni, szóval akkor legalább ne éhesen forgolódjak az ágyamban.
- Sportszerűek vagytok, nem juttattok kórházba és... nos igazából szeretnék Sirius ellen játszani. Ő jó játékos, és egy kis részem szeretné bizonyítani, hogy én is vagyok olyan jó. De ez nem feltétlen jelent egyet azzal, hogy minden áron le akarnálak győzni titeket. - magyaráztam majd bekaptam egy falatot. Ezt követően jutott eszembe, hogy mintha láttam volna a hűtőben egy kancsó narancslevet. Egy hirtelen ötlettől vezérelve lemásztam a székről, majd kivettem a hűtőből a kancsót és töltöttem egy pohárba, majd James felé fordultam.
- Kérsz? - érdeklődtem egyik kezemben egy kancsóval, a másikban pedig egy tiszta pohárral.

Követtem be a festményen, majd körül néztem, a terem teljesen üres volt, de középen egy asztal helyezkedett el, várva azokat, akik belógtak, mint mi. Leroskadtam az egyik székre, majd néztem, mit is művel a szekrénynél, nem sokára egy tál gyümölcsrizst tolt elém benne egy villa. Sóhajtva fogtam meg az evőeszközt, hasam máris forogni kezdett és vacakul volt. De azért megpróbáltam. Szedtem egy kicsit majd elkezdtem a számhoz közelíteni. Kezem úgy remegett, hogy a rizs fele visszaesett. A másik felét gyorsan számba toltam, még mielőtt az is leesik.

Nem lesz ez így jó, nagyon nem, de ez a csend sem tetszik.
-Mit szeretsz csinálni a kvidicsen kívül?
Kérdeztem halvány mosollyal, majd legyűrtem még egy villányi rizst, gyomrom ellenkezett, rettenetesen nehezen ment le, borzalmas volt, nyelőcsövem is elszokott a nyeléstől, nem tetszett neki a tágítás.

Mikor a következő villányi ételre néztem arra gondoltam, ha azt megeszem, komolyan ki fogom hányni még azt is, amit sikerült leküzdeni, így már nem kockáztattam meg, és amúgy is. Anya kedvenc étele volt a gyümölcsrizs, azóta igyekszem elkerülni jó távol. felsóhajtottam.
-Még sose láttam Siriust szerelmesnek. A jókedvén kívül csak szomorúságot láttam az arcán, de azt hetente legalább egyszer.
Mondtam a rizsnek, majd eltoltam magam elől, mert már az illata is facsarta gyomrom.

-Amúgy...jobban szeretnél ellenem játszani kvidics meccset?
Kérdeztem halvány mosollyal, majd az illemmel szöges ellentétben fogtam magam és lefeküdtem az asztalra. Fejemben Lily csükja járt, és az, amit éreztem, azt az imádatot. A szeme, az arca, gyönyörű ajkai, úgy hívogattak, egyszerűen vágytam rá, de mindig egyedül maradtam, de igyekeztem nem kimutatni gondolataimat.

- Valahogy sejtettem. - mondta neki és meg sem próbáltam elrejteni a hangomban lévő letolást. sok étkezést kihagyott hát akkor ha most nem is eszi degeszre magát, de annyit tutira enni fog, hogy kibírja reggelig. Egyébként sem ehet most túl sokat, mert a gyomra túlzottan is összeszűkölt hozzá. Még egy rendes adagnak is csak a felét lenne képes megenni, de lehet hogy még azt sem. Nem tudom, ezt ő érzi, de abban biztos vagyok, hogy valamennyit enni fog. Mert hiába is koplal egy ember és szűkül össze a gyomra attól még éhes lesz. Az éhségérzet nem tűnik el csak mert neked olyan kedved van.
- Szíved joga így dönteni, de é azt mondom adj egy esélyt annak, hogy ő fog közeledni. - mondtam neki végül egyszerűen tudomásul véve, hogy nagyon megbántották és ez most fáj neki. Azért sem hibáztattam volna, ha most ő űzné Lilyt az őrületbe azzal, hogy kitér elől, kikerüli és egyebek. Így lett volna fer, szemet szemért, neki is fájt hát Lily is tapasztalja meg milyen az amikor így fáj valami. Nem hibáztattam volna érte Jamest, de nagyon reménykedtem benne, hogy semmi ilyesmire nem fog sor kerülni. Többek között azért sem ítéltem volna el ezen tettért, mert én magam is így cselekedtem volna. Egy belső ösztön diktálta, valahol mélyen bennem eltemetve, hogy ha engem megbántanak, akkor szenvedjen aki tette.
- Nos talán, de talán nem. - mondtam neki apró kis mosollyal az arcomon, majd megcsiklandoztam a gyümölcs tál szélén található körtét, amire az felnevetett, majd kitárult a festmény és felbukkant mögötte a teljesen üres konyha. a máskor feltételezem házi manóktól nyüzsgő helység, most csendes és néptelen volt. Vigyázva léptem át a festmény keretét, majd amikor leértem a kőre, beljebb sétáltam, hogy James is bemászhasson. Feleslegesnek tartottam szólni, hogy csukja be magam után, nehogy véletlenségből lebukjunk, és helyette egyenesen a hűtőszekrényhez mentem, amely a szemben lévő sarokban volt.
- Uhm. Igen, jól megvagyunk. - motyogtam kissé elpirulva az említésére. Erről valahogy le kellene szoknom, csak még arra nem jöttem rá ugyan hogyan is érjem ezt el. Ugyan ez volt Juliettel is. Igyekeztem erőteljesen a hűtő tartalmára koncentrálni és végül kivettem két tálka gyümölcsrizst. Mindkettőt letettem a pultra, amely alatt két magas szék húzódott, mintha csak nekünk készítették volna ki. Ezt követően vadásztam két kanalat és az egyiket a gyümölccsel együtt azonnal James orra elé toltam.
- Tessék enni. - közöltem , amolyan anyukás stílusban, hogy eszébe se juthasson nemet mondani. Eszem ágában sem volt végignézni, ahogy a kedvesem legjobb barátja éhen, hal, vagy esetleg megég, és egyéb remek önkínzásos módszerekben veszti életét.

A Házi Manók felség területe.