.:Folyosó:.

Nem tudtam a sarkon se befordulni, mert Narcissa elkapott, olyat üvöltött, hogy ereimben megfagyott a vér. Huszonöt pont?! Csak ezért a vacak kis robbanásért? Ne már! Fogat csikorgatva álltam meg, lassan felé fordulva. Követtem őt karba font kézzel, vártam, mit is akar. Mikor meghallottam rettenetesen unott arcot vágtam. Elővettem a pálcám és intettem vele egyet. A folyosó azonnal tiszta lett, és még nem is kellett négykézlábra állnom, hogy takarítsak. Ezt a varázslatot már anyám megtanította, nem nagy kunszt, de tényleg. Valahogy volt egy olyan érzésem, hogy ezzel nem fog megelégedni, de ez az ő baja. Minden csillog-villog, egy porszem sincs, a kacsa nyomtalanul eltűnt, ez meg engem nyugtat meg.

Nem szóltam hozzá, semmi kedvem sem volt lealacsonyodni a szintjére. Másrészt, megértem, miért csinálja, én is ugyanúgy gyűlölöm őt, mint ő engem...vagy...mégsem. Én sokkal jobban utálom őt. Tehát nem szólok hozzá, ennyit sem érdemel meg, teljesen feleslegesen jártatnám a számat, mindegy is. Még az sem igaz, hogy nem én voltam, mert igenis, én voltam, becsülettel be is vallom. Nem vagyok olyan hazug, mint ő. Szó nélkül álltam vele szemben. Lehet, hogy hülyének néz, de nekem így jobban esik, bármit csinál, nem fogok megszólalni. Gyerekes dolog, tisztábban vagyok vele, de hát egy prefektussal nem lehet kikezdeni, játszadozni, így legalább nem is vonhat felelősségre, azért, amit mondanék neki, mert az olyan cifra, hogy...

Még megláttam Narcissa lába alatt egy kisebb égésnyomot, hát a lábára szegeztem pálcám. Egy ideig gondolkodtam rajta, hogy csonttalanítom a kis hölgyet, az mindenkinek csak a javára válhat, majd összepréselt fogakkal arrébb fordítottam pálcám és eltüntettem a foltot. Fogalma sem lehet senkinek, mennyi lelki erőm van, hogy nem zúztam szét a lábát egy gyönyörű átokkal. Mert csak nagyon enyhe kétségeim vannak afelől, hogy ha felhúznám nem fenyegetne-e meg azzal, hogy megöl, mint azt a szerencsétlen Diggoryt Malfoy.

Szerencsétlen srác, de azért eléggé elképesztett viselkedése ilyen szorult helyzetben, tiszteletreméltó, hogy nem kent le egy pofont annak a nyálas képűnek, én megtettem volna. Semmi varázslat, csak egy öklös és lehetőleg egy orrtörés neki. Olyat, amitől összevérzi a talárját és elájul, mire felbotladozik a gyengélkedőbe. Ó igen, lehetőleg a karját is eltörni. Hiába, a bosszú érlelődik a Narcissa- Malfoy párosnak, és ha már belelendülök, Pitonnak is megráznám a pofonfát, Merlin, de szép is lenne mindezt büntetlenül csinálni! De így is jó lesz, majd dugiban a többiekkel.


Szavak: 383

Egy nagy sóhajjal dőlök rá Lucius vállára, és hunyom le a szemem. Én tényleg nagyon szeretem, mind a tanárt, mind az órát, csak ez a rész valahogy nagyon unalmas. Meg tegnap ezt tanultam, és már valahogy nem tud szórakoztatni. Unottan birizgálni kezdem az előttem ülő Dolohow nyakát a pennámmal, és jókat mosolygok, mikor hátranyúl. Természetesen hátrafordulni nem mer, csak egyre jobban felhúzza magát. Hát milyen nevelést kapott ő? Enyje. Tulajdonképpen nem értem, hogy miért baj, ha valaki alszik órán. Ha tartós kapcsolatban él az ember, akkor igen is szüksége van az estére, hogy ne aludjon, így a tanórán van ideje aludni. Bár az is igaz, hogy egy köhögésre is bent tart a Madam a gyengélkedőn, így ez is egy jó indok az alvásra. Érdeklődve kapom fel a fejem, mikor Potter feláll. Gúnyosan elmosolyodok, majd visszadőlök, és újból csukott szemmel várom az óra végét. Mikor kicsengetnek, Lucius ráz fel, és kissé álmosan, de bájosan csevegve lépek ki a teremből, félszemmel látva, hogy Potter ott maradt. Már bőven egy emelettel feljebb járunk, mikor hallom a robbanást. Gúnyos mosoly jelenik meg az arcomon és Lucék felé fordulok.
– A klubhelyiségben találkozunk, még el kell intéznem valamit. – Azzal gyors csókot adva elindulok visszafelé. Nem telik egy percbe, meglátom Pottert szaladni. Rákiáltok, és elindulok felé. – Potter! Megállni! – Előveszem a pálcám, ha esetleg nem állna meg, és elkiáltom magam. – 25 pont a Griffendéltől. Ne felejtsd el, hogy prefektus vagyok Potter. Simán elküldhetlek Friccshez egy kis trófeasikálásra. Ezt szeretnéd? Na, gyere. – Arcomon gúnyos vigyor, és elindulok visszafelé.

Két perccel később már egy emelettel lentebb vagyunk, és karba font kézzel várom, hogy Potter is ideérjen végre. Össze fogom vele takaríttatni, de nem azért mert a házirend azt mondja, hanem mert olyan nagyon szeretek fölényesen viselkedni. Ránézek Potterre, és kárörvendő vigyorra húzom a szám.
– Akkor most szépen minden rendbe hozol, csillogjon, villogjon minden. Ne aggódj, megvárom. – Leülök az egyik padra, és keresztbe fonom a lábam.


Szavak: Kevés nem mertem megnézni
Ruha: ez
Megjegyzés: Jó folyosótakarítást.

Majd' lefejeltem unalmamban a padot rúnaismereten. Jaj, ez annyira rettenetesen unalmas, hogy bírják a többiek? Körülnéztem, a griffendélesek becsülettel húzták, a mardekárosokra meg inkább nem is néztem. Többek közt, mert utáltam őket, meg nem akartam látni az arcukat. Lehet, imádat ül rajtuk, azt nem bírnám elviselni. Felnéztem Septimus professzorra. Még csak most jött az iskolába, látom rajta, hogy igyekszik élvezhetővé tenni ezt az egész kínszenvedést, mindent megtesz érte, csak hogy jobban érezzük magunkat. Szegénykém, biztos nem éri az utálatomat a tantárgya iránt. Leghátul ültem, így nem keltettem nagy feltűnést, mikor elfeküdtem a padon. Siriust, Lupint és Petert jó messze ültették tőlem, szétszórva, hogy biztos ne tudjunk kommunikálni. Ha igazán jót akarna velünk tenni igazán összeültethetne.

Összegyűrtem egy pergament és Lupint tarkón dobtam vele, mire oda kapott, a tanár meglátta. Láttam rajta, hogy őt akarja leszidni, ezt viszont nem hagyhattam, hisz az én hibám volt. Sóhajtottam, majd felálltam, éreztem magamon Septimus professzor kutató pillantását, hát tegyük meg, amit meg kell tennünk, eljött az ideje. Ezen elmosolyodtam magamban még gyorsan, mert ez a beszéd mosolyt csalt ajkaimra. Láttam Lupin riadt pillantását is és óvatos fejrázását. Tudja, hogy mindig bajba kerülök, nem akarja, hogy újra büntetőfeladatot kapjak. Pillantására egy mosollyal válaszoltam, majd a Professzorra néztem.
-Professzor úr, az én hibám volt, fejen dobtam Lupint.
Jelentettem ki a tanár szemébe nézve. Ha valami, hát hazug nem vagyok, a barátaimat pedig megvédem, nem szoktam rájuk hárítani a büntetéseket.

Septimus bólintott, mondta, hogy jelentkezzek óra után nála, de most üljek vissza a helyemre. Leültem, játszani kezdtem a kagylómmal, pörgetgettem az asztalon, körül rajzoltam a füzetemben meg egyéb őrültségeket műveltem vele, majd visszafűztem a bőrláncra, megkötöttem, majd a nyakamba akasztottam, ahol a helye van. Annyira unatkozom! Az idő lassan vánszorgott, kezdtem úgy érezni, hamarosan kinő a szakállam, öregemberként fogok kivánszorogni a teremből, úgy, hogy még csak rúnákat sem tudok olvasni. Nem mintha akarnék, valaha is szükségem lenne rá, de azért milyen jó szó. Rúna...érdekes, hülyeség. Kit érdekel?

Hamarosan végre kicsengettek, összepakoltam a holmimat. Lupin odajött hozzám, vállon veregetett, majd sietett következő órájára. Nekem most lyukas órám lesz, azt csinálok, amit csak szeretnék. De előbb átvetettem fejem felett a táskát, a tanáriasztalhoz sétáltam, vártam az ítéletet, majd miután elbeszélgettem röviden a tanárral, elmondta, mennyire sajnálja, hogy az órája nem kelt fel bennem túl sok érdeklődést, meg minden, kiszabta a büntetést. A térképek közt kell rendet raknom. Ezt sóhajtva nyugtáztam, nem is annyira rossz, sőt, elviselhető büntetés, túlélhető, max két óra, és ez a tanár amúgy sem egy szörnyeteg, hamar kijutok majd.

Kiléptem a kihalt folyosóra, pont mikor becsengettek. Leültem egy padra, táskámat magam mellé cuccoltam. Kéne valami klasszat csinálni. De egyedül nem megy, ahhoz a többiek is kellenek, ők meg órán vannak, így magamra maradtam. De akkor is csinálok rendbontást! Elővettem egy kis porcelán kacsát. Mindig is utáltam, rettenetesen ocsmány, még anyámtól nyúltam le, a nagynénémtől kaptuk, annyira fertelmes, hogy most véget is vetünk neki egy kisebb robbanással. Letettem a padra, majd elindultam a folyosó vége felé, ahol kanyarodik, persze a táskámmal, milyen béna lennék, ha otthagynám, még a sarkon visszafordultam, elővettem a pálcám, a kacsára szegeztem és elmondtam a bűbájt, majd futásnak eredtem. Hallottam a robbanást, melytől elkezdtek kivágódni az ajtók, de ez engem már nem érdekelt, ugyanis egy egész emelettel voltam feljebb, egy másik padon üldögéltem, mellettem a táskám.

Szavak száma: 543

....