Iskolai folyosó

* Nem számítottam rá, hogy már ennyitől is fel fog menni benne a pumpa. Azt hittem, Mary-Sue barlangjában legalább a feszültségét megtanulta levezetni; bár a szüleit látva nekem is érdekes gondolataim támadtak. Ugyan eddigi életem során csak egyszer volt szerencsém Mr. és Mrs. Blackhez, de az is épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy mély benyomást tegyenek rám.
Furcsa emberek voltak. Fényesre polírozott fehér arcukról csak úgy csöpögött a szarkazmus és a gőg az egyszerű halandók, vagy - népszerűbb gyűjtőnevük - a sárvérűek felé. Én pedig, mint akinek messze a legsárosabb volt a vére az egész évfolyamban, még csak egy pillantásra sem voltam méltatva. A Black házaspár anno nem is azért jött be, hogy mugliivadékokkal csevegjen, hanem panaszt tettek Bellatrix neveltetésének ügyében. Lumpshluck professzor ugyanis nem szorgalmazta, hogy a középső Black lány tiltott és életveszélyes varázsfőzetek után érdeklődött, több ízben is.
Persze el sem tudtam képzelni, hogyan érinthetné ez kellemetlenül a szülőket, akik családfájukat a középkorig vezették vissza, és akik - nem túl meglepő módon - már Grindelwalddal is szimpatizáltak. Így jártak el Voldemort esetében is, ez nyílt titokként lengett ide-oda az iskola falai közt, de valahogy ettől senki nem tartott jobban Blackéktől. Én legalábbis nem vettem észre, hogy bárki is vörös szőnyeget terített volna Narcissa lábai elé, mikor az megérkezett a Nagyterembe reggelizni, sőt! Mikor távozott akkor sem hallottam harsonásokat az előcsarnokban ...
Persze Lucius Malfoy más volt. Ő már a szemével is majd' fel falta, és olyan tartózkodó szeretettel nézte, mintha máris az övé lenne. Nem tudtam, nem értettem, hogy képesek így, egy megrendezett jövő biztos tudatával élni!
Én nem viseltem volna el!

Az elmélkedésemből Narcissa szavai riasztottak fel, legalábbis dühös utórezgésük a levegőben. Csak hosszú másodpercek után jöttem rá, hogy válaszolni is kéne erre a sértésre. Nem azért, mert balhét akartam, pusztán csak, mert értelmes emberek nem használják a társukra a sárvérű szót!
Merően Narcissára pillantottam. *
- Nos, nem tudom, rájöttél-e, de vannak szabályok, amiket be kell tartani. Az, hogy Rád nem vonatkoznak az nem egyenesen arányos azzal, hogy másoknak sem kell követniük a rendelkezéseket. Ami pedig a nagymamádat illeti ... részvétem miatta. Remélem, nem kellett megismernie Téged.
* Sosem voltam rigorózusan szabálytisztelő, de a roxfortos előírásokat szerettem és logikusnak éreztem. Ha mind kurtizánként kezdenénk el öltözködni, akkor az semmi jóra nem vezetne! Narcissa is csak és kizárólag azért képzett az öltözködési szabály alól kivételt, mert a szülei pénzeszsákként funkcionáltak a háta mögött. Bár nagyon reméltem, hogy a Roxfort egy tanárát sem lehet megvesztegetni ilyen aljas eszközökkel ... akkor nagyot csalódtam volna!

Mikor mellé értem aztán ismét megszólalt, nekem pedig hirtelen nevethetnékem támadt a szavaitól. Teáskannaként? Én?
Végül aztán sikerült nyugalmat erőltetnem a vonásaimra, nem akartam tovább vesztegetni az időt értelmetlen fecsegéssel. Magamban borzasztóan sajnáltam Remust, amiért Ő Malfoyt kapta éjszakára. *
~ Hát, neki sem lehet könnyű, az egyszer biztos! ~
* Ekkor már fej-fej mellett haladtunk tovább. A folyosó kongott az ürességtől, még a légy zümmögését sem hallottam. Semmit, kivéve Narcissa csizma sarkának ütemes és roppantul idegesítő kopogását.
Még egy darabig bírtam, ám egy idő után eljutottam arra a pontra, hogy gumiláb rontást szórok rá, ha nem fejezi be. Már siklottak is ujjaim a pálcám felé, mikor meghallottam az ajánlatát és tátva maradt a szám. *
~ Ez csak valami vicc! Ő ajánl békét?! Nekem?! Talán fel kéne vinnem a gyengélkedőre?! ~
* Végül azonban csak ennyit motyogtam, teljes döbbenettel. *
- Öhm ... oké ...

* Magamban még boldog is voltam, amiért észhez tért. Ám még mielőtt újra a gondolataimba merülhettem volna, ismét megszólalt. A szavaitól pedig fellángolt bennem a harag. Béke! Hát persze! Soha, még ma éjszakára sem!
Mérhetetlen dühvel a szememben pillantottam Narcissa arcára. Az arcomra piros rózsákat festett ez a nem épp nőies érzelem, de nem túl jó értelemben. Aztán végül sikerült úrrá lennem a vágyon, hogy egy ' Reducto ' -val elintézzem és így a hangom - mikor megszólaltam - meglepően rezignáltan szólt. *
- Szégyen, gyalázat, hogy Parkinsonnal nincs jobb dolgotok, mint James Potter állítólagos románcait fejtegetni. A Saját szerelmi életed ennyire a romokban hever, Narcissa? * kérdeztem felvont szemöldökkel. * - Mellesleg pedig: ha az emberi faj fennmaradása függne tőle, James Potter akkor sem " hálózhatna be " engem ...

szavak: 691
Ruha: egy szokásos Roxfortos egyenruha
Megjegyzés: Valaki hozzon nekem egy dupla kávét ... xD

Na, jó lesz már, még képes úgy beállítani mintha én késtem volna. Először húzza az időt, aztán ideállít, mintha én lennék a hibás. Elmehet a… Nem, nem káromkodom, nem nőies. Nem mondom, hogy nekem nem fordult meg a fejemben, hogy megkérem Luciust, cseréljünk, ő úgyis szereti piszkálni az Evans-lányt, de aztán eszembe jutott, hogy akkor én meg a Lupin gyerekkel lennék együtt, na, az meg rosszabb mintha megtámad hatvan hippogriff. De szép hasonlataim vannak. Na, ott tartottam, még ő néz rám csúnyán. Ráadásul még az öltözékemet is kritizálja. Eléggé meg tudom őrizni a hidegvérem, de egy dologban nem tűröm, hogy ócsároljanak, még a nővéremtől se, ez pedig az öltözködésem.
– Nekem, ellentétben veled, legalább van stílusom. És ha a hét év alatt nem vetted volna észre, beavatlak egy apó kis titokba. Soha, ismétlem, soha nem fogom felvenni azt az okádékot, amit ti egyenruhának neveztek. A százhúsz éves halott nagyanyám jobban öltözködik nálad, egyszóval ne merészelj még egyszer kritizálni, mert nagyon megbánod. Megértetted, sárvérű? –Nagyon ki tud hozni a sodromból már egy mondatával, de szerencsére csak magamban vagyok képes fortyogni. Vetek még rá egy lesajnáló pillantást, majd elindulok. Vagy jön utánam, vagy felőlem marad itt, érdekel is engem. Nekem csak az a dolgom hogy őrjáratozzak, az nem, hogy még pesztráljam is.

Egész okos dolgokat mond, de persze megint felhúz. Egyszer tényleg szétátkozom és akkor Potternek nem lesz ki után kajtatnia. Veszek egy mély levegőt, és nagyon lassan fordulok meg, dühtől égő szemeimet rá emelem, és nagyon halkan szólalok meg.
– Még egy szó Evans a kinézetemről, vagy bármi másról, és teáskannaként éled tovább az életed a Malfoy kúrián. Világos voltam. Na, gyerünk. – Újra elindulok, ám ezúttal bevárom Evans-t és úgy megyek tovább. Hihetetlen hogy ennyire ki tudott hozni a sodromból. Ha most Bella látott volna, biztos jól kioktatott volna, hogy mi az, hogy egy felkapaszkodott sárvérű fel tud bosszantani. És én pedig semmivel nem tudnék védekezni, csak azzal, hogy gyenge voltam. Nagyon remek lenne, tényleg. Megállok egy pillanatra, és karba fonom a kezem.
– Mi lenne, ha erre az egy estére letennék a csatabárdot, és megpróbálnák normális emberekként viselkedni, vagyis nem szólni egymáshoz. – Többnyire nem én szoktam békülést kezdeményezni, sőt haragtartásban illetve utálatban igen jó vagyok, mégis most azt hiszem, se neki, se nekem nincs kedvem az egész estét szekálással tölteni. Persze lehet, hogy ez megváltozik két percen belül, hiszen ki ne akarna a helyemben egy sárvérűt piszkálni és bántani. Vagyis…

Na, ugye, nem megmondtam, hogy változni fog? Váratlanul szólalok egy, gonosz mosollyal az arcomon.
– Na és mond csak, Potternek sikerült már behálóznia? Képzeld fogadtam Parkinsonnal, hogy nem fog még idén felszedni. Szerinte felfog. Beszállsz te is? – Gúnyosan felhúzom a szemöldököm és ott hagyva tátott szájjal, tovább megyek.




Szavak: 444, még mindig de alakul
Ruha: ez
Megjegyzés: Nagyon hosszú éjszaka lesz

* Révedező pillantással bámultam a kandalló szaporán lobogó lángjaiba, míg mögöttem egy csapat nagy hangú másodéves épp köpkőversenyt rendezett. A Griffendél klubhelyisége még tele volt, pedig már vörös csíkot festett a Roxfortot körül ölelő hegyek homlokzatára az alkonyat. Tudtam, éreztem, hogy ideje lenne menni, de valahogy nem bírtam magam rávenni erre ... Öngyilkosságnak éreztem, ha képletesen értve is!
Nem állíthatnám, hogy valaha is jóban voltam Narcissa Blackkel. Még úgy sem sikerült szoros barátságot kialakítanunk, hogy együtt kerültünk be a Roxfort falai közé. Bár - hogy őszinte legyek - egyikünk sem próbálkozott erején felül, sőt!
A Griffendél és a Mardekár közt húzódó ellentét a mi sosem volt barátságunkat is meghatározta, ahogyan a többi háztársamét is. A " kígyókhoz ", Voldemort esetleges követőihez senki nem viszonyult jól, erre pedig a legendák csak rápakoltak.
Természetesen a házvezetőnőnk, McGalagony professzor nem vállalt állást ebben a kérdésben, de rövid, ám annál hangsúlyosabb vitái Lumpshluck professzorral mindent elárultak. Mondjuk én ebben nem számítottam mérvadónak, hiszen Lump-klubbos voltam, a bájitaltan tanárunk egyik kegyeltje.
Ez mondjuk vajmi keveset - egyáltalán semmit sem - változtatott azon az őrjárat-beosztáson, ami ma reggel a kezembe akadt.

A párokat az őrjáratokban Dumbledore professzor szokta össze állítani, így nem igazán lepődtem meg mikor Narcissa Black nevét kapcsolták az enyémhez a faliújságra kitűzött pergamenen. Nem mondhatnám, hogy repestem örömömben és cigány kerekeket hánytam a boldogságtól, de a gyomrom az becsülettel felkavarodott. Mert az, hogy számítottam erre a csavart labdára nem egyenesen arányos azzal, hogy reméltem is!
Bár annyiban megnyugodtam, hogy mivel Remust - szegényt - Lucius Malfoy mellé rakták be, így biztosra vehettem, hogy Potterék ma este nem fognak elkóricálni az épületben. Lupin nélkül nem tették volna meg, ők annál összetartóbbak!

Addig húztam az időt, ameddig csak alkalmam volt rá. Remus már rég kimászott a portrénkon, mikor én még csak ráérősen tanulmányoztam az ősi rúnákban rejlő jeleket Solange professzor órájára. Ez ugyan nem bizonyult valami élvezetesnek, de azt elkönyveltem magamban, hogy a professzor órái élvezetesebbek, mint az öreg Hushpush órái voltak eddig. Mary McDonald szerint pedig a tanárúr látványnak sem volt utolsó - ebben pedig több ház- illetve évfolyamtársam is egyet értett vele. Mondjuk én nem ezt szoktam nézni egy pedagóguson, de hát kinek a kvaff, kinek a cikesz.
Sóhajtva felkászálódtam a kényelmes fotelből. Már így sem hittem volna, hogy oda fogok tudni érni a Nyugati szárnyba, de azért nem mondtam le teljesen a reményről. Utáltam késni.


Már messziről kiszúrtam Narcissa ezüstszőke haját és - sajnos - a hozzá tartozó testrészeket. Az ékszerein megcsillant a felkelő Hold ezüstös fénye.
Mikor mellé értem sikerült egy olyan pillantást vetnem rá, mintha ő késett volna, nem pedig én. Tekintetem végig siklott rajta és egyszeriben alul öltözöttnek éreztem magam az iskolai uniformisomban. *
- Már ne is haragudj, de hova öltöztél Te? Felügyelni megyünk, járkálni fogunk a kastélyban ... ez a csizma nem alkalmas arra. * vetettem még egy lesajnáló pillantást a fent említett lábbelire, majd tüntetően felsóhajtottam. *
- Minél hamarabb végzünk annál hamarabb kell megválnunk a másik társaságától, szóval ha nem akarod még ellenőrizni a sminked akár indulhatnánk is!
~ Szentséges Merlin, csak ezt az éjszakát éljem túl! ~

Szavak : nem nagyon tudom ...
Ruha: egy szokásos Roxfortos egyenruha
Megjegyzés: Hosszú éjszakánk lesz ... xD

Szavak: 277, borzalmasan rövid...de lesz jobb is
Ruha: ez
Megjegyzés: Remélem tetszik, szívből jött. <3 <3

....